A nagy generáció legnagyobbja volt – elbúcsúztatták Kóbor Jánost a bazilikában
Felfoghatatlan űrt hagyott maga után az Omega énekese, aki néhány hetes kórházi kezelés után december 6-án koronavírus-fertőzés, illetve annak következményei miatt halt meg 78 éves korában.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kóbor Jánostól ma este a Szent István-bazilikában búcsúznak, a gyászmisét Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök celebrálja, a szertartáson beszédet mond Kóbor János pályatársa és barátja, Frenreisz Károly, valamint az Omega rajongói klubjának vezetője, Gazdag László.
A gyászmisén az Omega frontemberének több pályatársa is megjelent – a Beatrice énekese, Nagy Feró, de az Edda énekese és billentyűse, Pataky Attila és Gömöry Zsolt is eljött a búcsúztatóra. A zenekar menedzsere, Trunkos András korábban az Index kérdésére elmondta, Kóbor János több pályatársa is jelezte, hogy a járvány miatt nem tudnak jelen lenni a szertartáson, de részvétüket fejezik ki a hozzátartozóknak.
Azt hiszem, ilyen nehéz fellépésen sohasem volt
– kezdte Frenreisz Károly beszédét, visszaemlékezve azokra az évekre, amikor zenélni kezdtek, az Omega, a Metro és az Illés Klubra, ahol hétvégén pár órára mindenki szabadnak érezhette magát. Így kezdődött Kóbor János karrierje, akit ő a kezdetektől Meckynek hívott. Az Illés és a Metro feloszlott, de az Omega maradt, és elindult a hírnév felé.
A mi generációnkban, amit nagy generációnak is hívnak, Mecky volt a legnagyobb sztár, a varázslatos performanszaival, az egyéniségével és a vonzó személyiségével. Az Omega mindig is több volt, mint a többi zenekar.
– mondta a zenész, az együttes sikereit méltatva. Megemlékezett arról, hogy a tagok közül tavaly Benkő László és Mihály Tamás is elhunyt, majd hozzátette:
Egy ország drukkolt Mekcynek, aki mindent meg tudott oldani, és mindent legyőzött. Ezt most nem nem tudta legyőzni. Illés-Metro-Omega koncert már nem lesz. Mecky pótolhatatlan, őt nem lehet kicserélni senkivel.
Ezek után a generációs zenésztársai nevében részvétét fejezte ki elsősorban a családnak és az Omega még két élő tagjának, Debreczeni Ferencnek és Molnár György Elefántnak, illetve Trunkos András menedzsernek. Frenreisz Károly így tolmácsolta többek közt Demjén Ferenc, Szörényi Levente és Szabolcs, Presser Gábor, Sztevanovity Zorán és Dusán, Charlie, Bródy János, Pataky Attila és Nagy Feró együttérzését.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)