Alexander Soros vette meg a Sátántangó eredeti munkakópiáját

GettyImages-533089672
2021.12.19. 10:38

A Freeszfe Egyesület december 13-án tartott online jótékonysági aukciót, amelynek bevételeiből vizsgafilmeket és vizsgaelődásokat fognak elkészíteni

Összesen 19 millió 20 ezer Ft-ot gyűjtöttek, amiből kiemelt tételként szerepelt Tarr Béla felajánlása, a Sátántangó eredeti, pozitív munkakópiája, ami zárt licitben kelt el 10 millió Ft-ért. A zárt licittel a licitáló szerződésben felelősséget vállalt, hogy biztosítja a megfelelő tárolást és azt, hogy a kópia bármikor elérhető legyen a kutatás számára.

Szombaton egy általa megosztott Facebook-posztból kiderült, hogy a tételt Alexander Soros vásárolta meg. Ahogy fogalmazott,

múlt évben a diákok és az oktatók több hónapon keresztül ellenálltak a kormány törvénytelen kísérletének, hogy magánkézbe adja ezt a 150 éves intézményt, a világ filmtörténetének egyik bölcsőjét. Ahogy az köztudomású, a magyarok, mint például a Paramount alapítója, Zukor Adolf, a Foxot megalapító William Fox, Korda Sándor, vagy Kertész Mihály, a Casablanca rendezője. Ebben az iskolában tanult Kovács László, a Szelíd Motorosok operatőre, vagy az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos. A magyar kormány gyökértelen liberalizmussal vádolta meg az egyetemet, valamint azzal, hogy nem biztosított teret a mélyen gyökerező népi és nacionalista hagyománynak, és úgy határozott, hogy egy bizottságot állít az egyetem fölé, amelynek a tagjai egytől-egyig a miniszterelnök közeli bizalmasai. 

A Nyílt Társadalom Alapítvány alelnöke azt is hozzátette, hogy a tavalyi évben a kormány által száműzött Közép-európai Egyetem (CEU) budapesti kampusza biztosított oktatási és kollégiumi helyeket.

Azért licitáltam, mert nagyra becsülöm Tarr munkásságát, és kifejezhetem együttérzésemet az intézmény bátor diákjai és tanárai felé. Biztonságban fogom tárolni a kópiákat az országon kívül. Amikor a demokráciát törvényesen helyreállítják Magyarországon és az egyetem visszakapja régi státusát, vissza fogom adni a filmet törvényes tulajdonosának, a magyar népnek,

írta Alexander Soros. 

A Freeszfe-nek jelenleg 170 hallgatója, több mint 100 oktatója és 6 munkatársa van. Az oktatók a kezdetektől ingyen dolgoznak, és az adminisztrációs munkát is ők végzik, honlapot építenek, workshopokat szerveznek, egyeztetnek a jogászokkal. Mindenki erején felül teljesít a közösségért, az oktatás és a művészet szabadságáért. Az egyesület januárban ünnepli egyéves fennállását.

(Borítókép: Alexander Soros 2016. május 20-án New Yorkban. Fotó: Ilya S. Savenok/Getty Images)