Zara kutya, kürtős kalács, Mikulás – mi kell még a boldogsághoz?

Két fiatal lány, aki sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családoknak segít kikapcsolódni. Ennyi.

Igaz, manapság már négyen vannak, mert felvettek két segítőt, és ott van még az önkéntesek hálózata, akik nélkül persze nem működhetne a projekt. Bárdió Luca és Környei Viktória alkotja a fiatal párost, akik – hadd áruljunk el egy titkot – az Index házi szavazásán a Highlights of Hungary jelöltjei közül a kedvencek lettek.

Amikor megtudtuk Lucával, hogy ott vagyunk az Indexen, teljesen transzba estünk, mosolyogtunk, mint a tejbetök

 – nyilatkozta Viktória még év elején, amikor interjút készítettünk a 2020-as győztesekkel. Időközben eltelt majdnem egy esztendő, és a tejbetökmosoly – hála istennek – most is ott ragyog Luca és Viki arcán. Ahogy advent utolsó vasárnapján is, amikor karácsonyi bulira láttak vendégül tizenöt családot Budapesten, a Nyugati téri főhadiszállásukon. A hatodik emeleten több más vállalkozással közösen lakják a pompás tetőterasszal rendelkező irodateret, amely erre a délutánra kizárólag a KIKAPCS.-é volt, és a vendégeiké.

Nyaranta fantasztikus hangulatú összejöveteleket tartunk itt fenn, a Nyugati pályaudvarral szinte a lábunk alatt, amelyről pontosan tudjuk, hogy Gustave Eiffel párizsi irodája tervezte, még ha nem is maga a névadó, hanem munkatársa, Seyrig Theofil

– kalauzol végig bennünket birodalmában Luca, az egyik alapító, aki a Műszaki Egyetem hallgatójaként egyetemi projekt keretében dolgozta ki a KIKAPCS. Alapítvány koncepcióját évfolyamtársával, Környei Viktóriával, és a kurzust vezető tanáruk biztatására döntöttek úgy, hogy meg is valósítják.

Luca annyit mond a kezdetekről, hogy a Műszaki Egyetemen végzett, és most a Duna túlsó oldalára jár mesterképzőre, oda, ahol a nála egy évvel idősebb Viki is megszerezte a mesterfokozatot:

Szóval a Műegyetemen volt egy startupinkubátor, az egyik szabadon választott óránkon adódott egy lehetőség, és szóltam Vikinek, hogy jöjjön, végre csinálhatunk valami gyakorlati tevékenységet is. Ez úgy ment, hogy a legjobb három ötlet kapott a megvalósításhoz egy csapatot, és akkor nekem támadt egy szállodás ötletem, de a projekt nem haladt, pár hónap után meg is szólított a tanár, hogy lányok, nektek miért nem csillog a szemetek? Akkor elárultuk, hogy mi mindenképpen beteg gyerekekkel szeretnénk foglalkozni.

A témavezető tanár biztatta Lucáékat, hogy kezdjék meg a piackutatást, és ők telefonbeszélgetést folytattak húsz családdal, amiből kiderült, hogy lenne igény arra, amit manapság a KIKAPCS. nyújt. Tulajdonképpen social startupként indultak, közgazdász-kiindulópontból közelítették meg a projektet, azaz szerettek volna dinamikusan fejlődni. Ezzel nincs is baj, 2018-ban két családdal kezdték meg a tevékenységüket, 2019-ban húsz sajátos nevelési igényű gyerekkel élő családot vontak be a programba, tavaly ötvenet, idén meg már kilencvenkettőt. Jövőre százötvenre szeretnék növelni a programjukban részt vevő családok számát, jelzi Luca, aki szponzoráló cégekkel tartja a kapcsolatot, és próbál bevonni újabb támogatókat.

Picit másképp működnek, mint a tradicionális nonprofit szervezetek, ezzel kapcsolatban kaptak is kedvező visszajelzéseket a részt vevő családoktól. A KIKAPCS. Alapítványt a céges támogatók tartják működésben, ők teszik lehetővé, hogy a két lány megéljen ebből a tiszteletre méltó tevékenységből, sőt hogy terjeszkedjen is a projekt. A fundraising működik, vannak egyszeri magántámogatók, és minden fillérre szükség van, mert amíg egy család eljut nyaralni, addig rengeteg háttérfolyamatnak kell stimmelnie. Időközben bővült a csapat – a

szerelemprojekt,

ahogy a két alapító, Luca és Viki fogalmaz. Van már egy gyakornokuk, és januárban csatlakozik hozzájuk egy fiatalember, akit a PricewaterhouseCoopers mamutcégtől (PwC) csábítottak el, ő a pénzügyeket fogja kézben tartani. Viki egyébként a kommunikációt és a social media felületek kezelését menedzseli, Luca pedig, ahogy már jeleztük, a fundraisingért felel.

A Nyugati téri épület hatodik emelete nem csupán iroda, hanem tudásközpont, ahogy Viki fogalmaz, mert itt profi tanácsokat is kapnak a társbérlőktől, akik között olyan is akad, aki már harminc éve dolgozik a nonprofit szférában. Luca folytatja az ismertetőt:

Minden részt vevő családnak biztosítunk évi egy nyaralást. Továbbá havi rendszerességgel tartunk közösségi programnapokat, ezeken is foglalkoznak a gyerekekkel, húsz család esetében ez már ötven gyereket jelent. Van egy Facebook-csoportunk, amit csak mi látunk, meg a családok, ezen a platformon érintkezünk velük. Az Instagramot is használjuk, a TikTokot még nem, mert az még nekünk, 23-24 éveseknek is homályos egy kicsit…

Adja magát a kérdés, hogyan tudnak bekerülni azok a családok, amelyekben különleges nevelési igényű gyerekek vannak. Nos, a napokban, december 6-án indult a jelentkezési folyamat. Ez úgy történik, hogy a pályázó család küld egy e-mailt, amelyben leírják, miért szeretnének bekerülni a programba. Ezek után Vikiék felveszik velük a kapcsolatot, majd személyesen is találkoznak velük, illetve a Covid-járvány előtt ez így történt, de ma már videobeszélgetés formájában oldják meg a kapcsolatfelvételt. Ha ez megtörtént, megszületik a döntés arról, ki kerülhet be a közösségbe. Korhatárt szabtak, huszonkét év alatti fiatalok, gyerekek kerülhetnek be, mivel tartós kapcsolatot akarnak kiépíteni velük.

Lényeges, hogy az újonc családok elfogadják a KIKAPCS. Alapítvány értékeit, úgymint

• a közösségben gondolkodást,
• a megbízhatóságot,
• a szavahihetőséget,
• a felelősségtudatot.

Általában kevésbé tehetős, bár nem feltétlenül mélyszegénységben élő családokat karolnak fel. Viki egy nagyon fontos rendezőelvre hívja fel a figyelmünket:

A nyaralásnál a költségek bizonyos százalékával a családok is hozzájárulnak a büdzséhez. Úgy vagyunk ezzel, hogy azt valljuk, ami ingyenes, annak nincs értéke. Megható történeteim vannak, egyik támogatónk egy nagy szállodalánc, nyaraltak már a részt vevő családok a budapesti meg a szegedi Novotelben is, és előfordult, hogy az egyik anyuka elsírta magát, és bevallotta, nem hitte el, hogy az életben egy ilyen számára luxushelyre is eljuthat. Egy másik anyuka a Balatonról telefonált könnyek között, és elmondta, hogy a kislány életében először jár a tó partján, és olyan jól érzi magát, mint még soha. Ezek az élmények számunkra is meghatározók, ilyenkor érezzük, hogy van értelme a munkánknak.

Nem is egy olyan család tartozik a programhoz, amely már három éve részt vesz ezeken a nyaralásokon, velük bensőséges a kapcsolat. A gyerekek különböző fokú autisták vagy ADHD-ben, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvednek. Nagyon széles a spektrum, vannak olyanok, akiken első pillantásra semmit sem lehet észrevenni, de még a másodikra sem, másokkal elbeszélgetve szembeszökő a probléma, szóval vannak súlyosabb és kevésbé súlyos esetek. Vannak epilepsziások, de olyanok is, akik hagyományos, intergrált iskolába járnak, és olyanok is, akik szegregáltba.

Nota bene, az autizmus nem feltétlenül szorítja a társadalom perifériájára azokat, akik ebben szenvednek, nem árt tudni például, hogy Elon Musk, a Tesla atyja, a földkerekség leggazdagabb embere is Asperger-szindrómás, amely az autizmus egyik válfaja.

Mindez számunkra is akkor derül ki, amikor egyik család érkezik a másik után, az egyik részt vevő famíliával együtt megyünk fel a lifttel a hatodikra, már e röpke néhány másodperc alatt egyértelművé válik számunkra, hogy mennyire várják ezeket az alkalmakat, amelyek szinte az élet értelmét adják számukra.

Ezek a gyerekek 0–24 órás felügyeletet igényelnek, ebben segíti Lucáékat az önkéntesek hálózata, akik most is jelen vannak a karácsonyi bulin. Itt van a Mikulás bácsi is, aki ajándékokkal lepi meg a gyerekeket – szintén egy támogató –, az egyik teremben pedig elkezdődik a festegetés. Amiben persze nem mindenki vesz részt, a tízéves Aladár például Zara nevű másfél éves agárkutyáját – whippet a kecses kis angol fajta pontos neve – dédelgeti, a kutyus úgy befészkeli magát Aladár ölébe, mint egy kisbaba.

Elképesztő, szívet melengető történetek

Itt van egyébként a KIKAPCS. Alapítvány dolgozói közé egyelőre gyakornokként felvett gyógypedagógus, Heni – becsületes nevén Nagy Henrietta –, szóval mindenki a fedélzeten. Az asztalon töméntelen mennyiségű kürtős kalács, a finomságot előállító támogató cég száz darabot küldött a karácsonyi ünnepségre. Aztán már érkeznek a malomkeréknyi pizzák is, köztük a gluténmentesek, amit többek között a tizenegy éves Hunor is fogyaszthat.

Hunorék négyen vannak testvérek, három fiú és egy kislány, Hanga. Utóbbi három ép kisgyermek, nincs semmi bajuk. Édesapjuk, Horváth András – az eredetileg műszerész képzettségű, de ahogy pillanatok alatt kiderül, lényegében mindenhez értő férfi – elképesztő történettel illusztrálja, milyen nehéz is ezeknek a családoknak a sorsa:

Csak négy gyerekünk van, azért mondom, hogy csak, mert többet is szerettünk volna, de Hunor felnevelése – és hol vagyunk még attól, hogy felneveltük volna – anyagilag padlóra küldte a családot. Alsó hangon százmillió forintunkat emésztette fel eddig, hogy szakszerűen neveljük Hunort. Aki gluténérzékeny, speciális táplálkozásra van szüksége, ugyanis időközben annyit olvastam erről az autizmus összefoglaló néven ismert tünetegyüttesről, hogy ma már többet tudok róla, mint a legtöbb szakorvos.

Horvát úr a Szentendrei-szigeten él a családjával, és minden élelmiszert maga termel meg a kertjében. A gyümölcsfákat magról ülteti, és kizárólag az általa termesztett gyümölcsöket, növényeket adja Hunornak, ami nem is bioélelmiszereket jelent, hanem annál sokkal többet. Azt mondja, hogy az autizmus csak nagyon kis mértékben genetikai eredetű, szinte minden a táplálkozáson múlik. Ha időben, a gyermek pár hónapos korában elkezdjük a terápiát, remek hatásfokkal kezelhető helyes diétával.

Horváth úr nézetei nem mindenben egyeznek azzal, amit a hivatalos orvostudomány képvisel, de annyira szuggesztíven adja elő több évtizedes tapasztalattal alátámasztott gondolatait, hogy eszembe sem jut kételkedni az igazában.

Közben a karácsonyi buli pereg, mindenki remekül érzi magát, a Mikulás bácsi már szétosztotta zsákja tartalmát – virgácsot senki sem kapott –, Zara, a másfél éves whippet Aladáron, a gazdiján kívül a többiektől is bekasszírozza az obligát simogatást.

Luca és Viki szeme pedig úgy csillog, mintha nem is gyümölcslevet, hanem valamilyen erősebbet kortyolgattak volna. Egy biztos: ha most itt lenne az a kurzusvezető tanár, aki jó három évvel ezelőtt még megrótta őket, amiért nem csillog a szemük, most rájuk sem ismerne. Pedig csak annyi történt, ami az emberek többségének nem biztos, hogy megadatik: azt csinálhatják immár három éve, amiről mindig is álmodoztak.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)