Szabó Stein Imre: A film dölyfösebb, és nem elégszik meg egy koncertfelvétellel

Szabó Stein Imre Kárpát Rapszódia című filmjében Keller András karmester által megálmodott, a Concerto Budapest főszereplésével, Roby Lakatos, Homoky Gábor és Snétberger Ferenc közreműködésével olyan műfajokon átívelő cross over produkció jött létre, amely nemcsak zeneileg, de filmes tekintetben is kuriózum. Keller András, aki eddig kizárólag a klasszikus zenében mozgott, most műfaji kirándulást tesz, a fekete-fehér film pedig a hatvanas évek füstös bárhangulatát idézi. A rendező az arútluK vendégeként arról beszél, hogy

• egy ilyen helyzet eleve konfliktusos, hiszen mást akar a zenész és mást a filmrendező;
• a zenésznek mindig a hang a legfontosabb, de neki a kép az első, hiszen filmet rendez;
• hogy milyen eszközöket lehet bevetni annak érdekében, hogy a komolyzene eljusson a fiatalokhoz és a középgenerációhoz is;
• hogyan sikerült a Mezzo Televízióhoz bekerülni;
• milyen az, amikor egy egész napi felvételanyag odavész;
• hogyan lehet ötvözni a countryt és a bluest a cigányzenével
• és miért fekete-fehér filmet akart készíteni.

Íme egy szerkesztett részlet az interjúból.

Hogyan áll össze a Kárpát Rapszódia zenei szövete?

Keller András és Homoky Gábor olyan különleges zenei világot álmodott meg, ahol egyszerre jelenik meg a klasszikus szimfonikus zene és a világzene. Roby Lakatos hegedűvirtuóz és Snétberger Ferenc gitárművész saját műveikkel szervesen kapcsolódnak ehhez a zenei világhoz. A Kárpát Rapszódia tizenkét műből áll, a magyar cigány és román, spanyol eredetű zenék eljutnak egészen a jazz és a rock and roll világáig. A Brahms-, Enescu-, Liszt-, Sarasate-, Bihari-, Boulanger-, Snétberger-, Roby Lakatos-szerzemények, Homoky Gábor különleges Elvis-átiratai, Cséki Kálmán hangszerelései külön zenei egységek, mégis egymásból természetesen következő zene- és képfolyamban egyesülnek.

Hogy lehet több képi és hangfelvételből végül egy, a legjobb verziót létrehozni? Hiszen a hangfelvételnek kontinuusnak kell lennie, de a képeknek nem muszáj, tehát a különböző képi részeket innen-onnan kell összeollózni. 

A film egy kicsit dölyfösebb, és nem elégszik meg egy koncertfelvétellel. Itt kezdődik a kockáztatás. Átkozott bonyolult az alaphelyzet, hiszen Keller András klasszikus zenész, aki viszont itt átmegy egy másik területre úgy, hogy közben megmarad klasszikus zenésznek. Az alapkonfliktus az, hogy általában a klasszikus zenészek úgy gondolják, hogy ők játszanak, és a filmesek, ha akarják, vegyék föl. Csakhogy nekem is van egy elképzelésem, hiszen filmet akarok készíteni, ezért én meg azt mondom nekik, hogy háromszor fogjuk felvenni, így és így, mert ezt szeretném a filmen viszontlátni. Ez szül konfliktushelyzeteket. Én úgy dolgozom, hogy csinálok egy biztonsági felvételt, és utána jön a vadulás. Nem szabad egy mégoly megcsinált, de pusztán korrekt koncertfelvételnél leragadni, mert ezzel csak a klasszikuszene-fanokat éred el. Ahhoz, hogy elérd a középgenerációt, filmet kell csinálni. 

Jó, de ezt hogyan lehet elérni a gyakorlatban? 

A zenészeknek is vannak bevett szokásaik, hogy hány órát tudnak egyben lejátszani, mikor szoktak szünetet tartani, de nekem közben itt van egy negyvenfős stáb, ahol nagyon komolyan figyelnem kell az időt, a túlórát, ami óriási egymásnak feszüléseket hoz. Számomra az optimális koncepció az, ha háromszor három különböző felfogásban és kameratechnikával veszem fel, és ez még csak a kép. Viszont egy zenekar sose fog hozzájárulni ahhoz, hogy a róla készülő filmen ne tökéletes, lemezfelvétel-minőségű hang legyen. Tehát jönnek az újabb körök. A végső teherhordó nyomorult szerkezet az a rendező, vagyis én. Ha megvan, amit én jónak gondolok, megmutatom a zenei rendezőnek, és ha úgy ítéli meg, hogy a második vagy a harmadik napon volt a legjobb a hang, akkor gyakorlatilag az első napi felvétel a kukában landol, hiszen a hang után kell menni. Ha egy elektromos brácsán penget Homoky Gábor, és közben megszólal száz szimfonikus zenész, akkor annak úgy kell szólnia, ilyenkor visszafele építjük a filmet a rengeteg képből. A vége jó esetben az, hogy létrejön egy teljesen új produktum, amelyben egy komoly filmes csapatmunka van, melyhez az összes alkotó kreativitása hozzátesz valamit. Ha szerencsénk van, zene és film között tökéletes találkozás jön létre, és még a Maestro is elégedett.

Tavaly egy hasonló filmmel elhoztátok a velencei tévéfesztivál legnagyobb díját a kategóriában, a szárnyas Arany Oroszlánt. Szintén a Mezzón ment le. 

Ott a Kremerata Balticával dolgoztunk, és Gidon Kremerrel, és hát nyilván nem volt egyszerű dolog. Még voltak gyerekbetegségei a dolognak, amit a saját bőrünkön tapasztaltunk meg, de az irány abszolút látható volt. De mondok egy példát. Moholy-Nagyot megkérték ’36-’37-ben, hogy fényképezze le, dokumentálja a London Zoo épületét. Erre ő különböző kameramozgásokkal, ferde szögekkel azt mutatta meg, amit neki jelentett, és óriási botrány kerekedett belőle, mert a stúdió nem ezt várta tőle. Engem is a dolog történésrésze, a dráma érdekel. Abban a pillanatban, ha csak dokumentálsz, múzeumi tárgyat hozol létre. De tekintve az elöregedő közönséget, én ezt nem tartom elegendő kihívásnak. Ez persze kockázat.

A Concerto Budapest Magyarország egyik vezető nagyzenekara, történelmi múlttal és fiatal zenészek dinamizmusával. Innovatív műsorszerkesztésével és egyéni hangzásával új színt hozott a magyar zenei életbe. Az elmúlt években számos nemzetközi fesztiválra, Európa, Amerika és a Távol-Kelet rangos koncerttermeibe is meghívást kapott. A Concerto Budapest visszatérő vendégei olyan világhírű művészek, mint Gidon Kremer, Boris Berezovsky, Heinz Holliger, Isabelle Faust, James Galway és Jevgenyij Koroljov. 

Keller András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész, karmester, érdemes művész, a Keller Quartett alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója.

A Kárpát Rapszódiát 2021. december 23-án, 18.30-kor hallgathatják meg az Index YouTube-csatornáján, amely ezen a felületen öt napig lesz elérhető. 

(Borítókép: Szabó Stein Imre 2021. december 16-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)