Művitát lát az Operaház, mégis tíz pontban válaszol

További Kultúr cikkek
-
Meghalt Tamás Menyhért
- Vitézy Dávid: A főpolgármester ismét vádaskodni, acsarkodni és hazudozni kezdett
- Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
- Meghosszabbították a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban
- Vidnyánszkyék kinézték Székesfehérvárt, de ebbe egy másik Vidnyánszky is beleszólhat
Az eset érdekessége az, hogy a vidéki zenei vezetők a Magyar Állami Operaház főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek A szomszéd tehene, avagy vidék kontra főváros operajátszásáról című, Origóban megjelent nyílt levelére, írására reagáltak. Ráadásul éppen azért, mert párbeszédet folytatnának arról, akár egy fórumon, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosával, hogy vidék és főváros miként tudna együttműködni és hogyan segíthetnék egymás munkáját, hogy az operajátszás továbbra is megvalósítható lehessen a fővároson kívül is.
A párbeszéd azonban szerintük elmaradt, ennek következtében pedig megindult egy sajátos levelezés:
levélre levél, most pedig levélre kommentár.
Az előzményeket itt elolvashatják, az Index Áll a bál az Opera igazgatójának nyílt levele miatt című cikkében, amelyben a vidéki zenei vezetők azt is nehezményezik, hogy az Opera főigazgatójának döntése nyomán a vidéki színházak opera-előadásainak egy-egy szerepére egyszerűen nem maradt felkérhető énekes.
Áll a bál az Opera igazgatójának nyílt levele miatt
Válaszoltak a vidéki zenei vezetők Ókovács Szilveszternek.
Tíz pont a vidéki zenei vezetőknek
Ahogyan azt az Index is megírta, a kikérő egy olyan dokumentum, amelyet egy intézmény vagy az énekes ad le az illetékes titkárságon. Ott megvizsgálják, hogy az érintett művész elengedhető-e az adott színházban lévő próbaidőszaka alatt egy másik színház próbáira, tehát ezzel „kikérnek” egy adott művészt. Azután pedig az adott színházak egyeztetnek.
A Magyar Állami Operaház tíz pontban küldte meg válaszait a vidéki vezetők levelére, amelyet most változtatás nélkül közlünk:
- Most is van lehetőség a szerződött magánénekeseknek főigazgatói engedély megszerzésére, hogy próbát mulasszanak, de az már csak kivételes esetben adható, hisz az Operának kárt okoz.
- Ha nincs próbanap vagy előadás az Operában, az énekes most is azt kezd a szabadidejével, erejével, amit és ahol szeretne.
- Az Opera 110 magyar énekessel áll szerződésben, nem 140-nel. Közülük nagyjából a művészek felét köti le fél szezonnál hosszabb időre, tehát lényegét tekintve a magyar énekesi potenciál mintegy fele szabad marad.
- Október közepén az öt vidéki, operatagozatos színház igazgatójával az Opera Eiffel Műhelyházában megbeszélés zajlott, ahol az intézmény minden kérdést megválaszolt. (OperaFórumra pedig az elmúlt évtizedben háromszor került sor az Opera színházaiban, vidéki vezetők részvételével.)
- A magánénekesek vállalkozók, szerződéseiket szabad akaratból kötik, az Opera által kínált novemberi felmondási lehetőséget senki sem vette közülük igénybe.
- Az Opera rendelkezésre bocsátotta szerződött énekeseinek foglalt és szabad periódusait, és ezt a gyakorlatot a következő két évadra is kiterjeszti heteken belül, ahogy azt az egyeztetésen önkéntes vállalásként meg is ígérte.
- Ha a vidéki tagozatok hajlandók volnának e tábla figyelembe vételével előretervezni, és nem ragaszkodnának azokhoz a művészekhez, akik az ominózus időszakban már az Operába köteleződtek el, akkor saját előadásaikat is meg tudnák oldani.
- Az Operával kötött énekesi szerződés mindkét felet kötelezi, de az intézmény újabb gesztusként 2022. január 23-ig megint lehetővé teszi a szerződésből való jogkövetkezmény nélküli kilépést vagy annak módosítását, ha az adott művész az Operánál leszerződött időszak és szerep helyett inkább máshol, mást kíván énekelni. (A sajtót az esetleges kilépők számáról tájékoztatni fogjuk, bármekkora természetes szám is legyen az.)
- A 2022/23-as és a 2023/24-es évad foglaltsági listáinak rendelkezésre bocsátása után, előreláthatólag január legvégén az Opera áttekintő munkamegbeszélést kezdeményez a vidéki operatagozatokkal, ennek egyetlen feltétele, hogy a prózista igazgatók és zeneigazgatóik egyaránt részt vegyenek azon, a korábbi, elcsúszó információkat kerülendő.
- A Magyar Állami Operaház az ismeretlen céllal, ám nagy energiák árán generált művitát a maga részéről lezártnak tekinti.
(Borítókép: A Magyar Állami Operaház épülete 2018-ban. Fotó: Faludi Imre / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
3 perce
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
1 órája
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
1 órája
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56