Egy müncheni könyvkereskedésben találtak rá az értékes műre

1922-ig azt lehetett hinni, hogy a magyar nyelvű költészetnek a középkor végéig nem sikerült kiszabadulnia a latin fogságából. Ekkor azonban váratlanul felbukkant egy, az addig ismert fordításoknál jóval korábbi magyar vers.

Volék sirolm tudotlon. / Sirolmol sepedik, / buol oszuk, epedek

– iskolai tanulmányainkból mindannyian emlékszünk az Ómagyar Mária-siralom első soraira (az egykori kiejtés szerinti szöveg Pais Dezső olvasatában), amely egyike legkorábbi nyelvemlékeinknek.

Az első fennmaradt magyar nyelvű vers a XIII. században íródott a latin nyelvű Leuveni kódex lapjaira. A kódex 1910-ben vásárlás útján került Olaszországból Németországba, majd 1922-ben fedezték fel abban az anyagban, amit a Leuveni Katolikus Egyetem vásárolt egy müncheni könyvkereskedésben a németek által az első világháborúban elpusztított könyvtári anyag pótlására.

Az Ómagyar Mária-siralom a Leuveni kódex 134. lapjának hátulján található. A hártyalapokból álló kódex nagyrészt latin prédikációkat, domonkos szerzetesek műveit tartalmazza.

A vers nagyobb része szabad szemmel alig olvasható, mert a pergamenről a folytonos használat miatt egyszerűen kikopott. Korábban azt gondolták, hogy mint érthetetlen nyelvű szöveget kidörzsölték, erre utaló nyomok azonban nincsenek rajta.

A költeményben Mária, a keresztre feszített Jézus anyja egyes szám első személyben szólal meg. A legnagyobb szenvedést átélő, a fia kínhalálát szemlélő asszony tehetetlen kétségbeesésében hol önmaga nyomorult állapotát zokogja el, hol fiát szólítja meg, hol Jézus kínzóihoz könyörög kegyelemért.

Világ világa, / virágnak virága, / keserüen kinzatul, / vos szegekkel veretül! 

Az első fennmaradt magyar nyelvű verset 1982-ben kapta meg az Országos Széchényi Könyvtár egy csereegyezmény keretében.