Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKiemelt beruházásként épül új cirkuszközpont
További Kultúr cikkek
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
- Az Eurimages támogatásával készül rajzfilm Szabó Magda regényéből
Ahogy arról korábban az Index is hírt adott, elkezdődött a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelynek nyitóprogramja a Cirkuszépületek Európában című nemzetközi tudományos konferencia. A rendezvényen az Építészfórum beszámolója szerint szó volt a jövőben felépíteni tervezett Nemzeti Cirkuszművészeti Központról is: a kiemelt beruházássá nyilvánított projektet a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában mutatták be.
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a megnyitón többek között arról beszélt, hogy Kelet-Európa cirkuszművészeti központjában, Budapesten létjogosultsága van az új, modern cirkuszépületnek, amelynek makettje ugyancsak szerepel a konferenciát kísérő kiállításon. Azt, hogy a cirkuszművészek továbbképzését szolgáló Artistaképző Intézet rövidesen elkezdődő beruházását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősítették, az államtitkár szerint nemcsak a beruházás célja és nagyságrendje indokolja, hanem Magyarország előkelő helyezése ebben a művészeti ágban.
Közel egy éve jelentették be, hogy egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként. A beruházás részeként a Nyugati pályaudvar mellett, az Eiffel tér–vasúti pálya–Ferdinánd híd–Podmaniczky utca által határolt terület egyik részén fog megépülni a cirkusz, a másik felében valósul meg a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola. A fejlesztés célja, hogy világszínvonalú művészeti, oktatási és kulturális központ jöjjön létre Budapesten.
(Borítókép: Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, a fesztivál szervezőbizottságának elnöke beszédet mond a Cirkuszépületek Európában című konferencia és kiállítás megnyitóján a XIV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál nyitórendezvényén a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában 2022. január 11-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)