Vácrátóton már kolbászból van a kerítés

DMOHA20151208016
2022.01.12. 11:05
Ismét kocsonyakülönlegességekkel, többféle ízesítésű forralt borral, valamint füstölthús-szobrászattal várják az érdeklődőket szombaton a Pest megyei Vácrátóton. Rétvári Bence államtitkár saját kezűleg készített réteseivel járul hozzá a rendezvény sikeréhez.

Hetedik alkalommal rendezik meg január 15-én a vácrátóti pikniket. Spiegelhalter László polgármester az MTI-nek kiemelte, hogy idén egy különlegességgel is készülnek: füstölt húsokból készülnek különféle „szobrok”: 

lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert faragnak.

A látogatókat több mint ezer adag kocsonyával várják, emellett bárki nevezhet a helyszínen, Vácrátót főterén különleges kocsonyával vagy forralt borral. A versenyre benevezett ételeket és italokat szakértő zsűri értékeli.

Spiegelhalter László elmondta, hogy a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak. A látogatók az étel- és italjegyek, az úgynevezett Rátót-tallérok megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják. A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője, aki saját kezűleg készített réteseivel járul hozzá a rendezvény sikeréhez.

(Borítókép: Mohai Balázs / MTI)