Kocsis Krisztián: „Apát sokan utálták”

Néhány napja lelkes, de egyben kétségbeesett Facebook-bejegyzés jelent meg Kocsis Krisztián zongoraművész-zeneszerzőtől, amely arról szól, hogy kénytelen egyedül megbirkózni édesapja, Kocsis Zoltán örökségének feldolgozásával, többek között a hátrahagyott, hatalmas mennyiségű hanganyag rendszerezésével, digitalizálásával. Beszélgetésünkkor viszont már arról számol be, hogy ezúttal kellemesen csalódott.

Hatan jelentkeztek a poszt megjelenése után, pedig nem is kértem segítséget. Egyszerűen csak ki akartam írni, hogy most már tényleg elkezdem a munkát. Úgy látszik, mégsem csak az mozgatja meg az embereket, ha negatív híreket hallanak. Az emlékház meghiúsulásának híre vetett utoljára ekkora hullámokat.

Való igaz, a világhírű zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetőjének halála után számos nehézségről, meghiúsult tervről halhattunk. A Kocsis Zoltán Emlékház ötletének elvetése negatívan érinthetett mindenkit, aki szerette és tisztelte a művész munkásságát: bár a kormányzat a Magyar Közlönyben 2020 szeptemberében és decemberében megjelent kormányhatározataiban ígéretet tett rá, hogy megvásárolja a művész budafoki otthonát, 2021 februárjában mégis arról szóltak a hírek, hogy nem lesz emlékház. Pedig akkor deklarálták, hogy a kormány elkötelezett a 2016-ban elhunyt Kocsis Zoltán emlékének ápolása, szellemi hagyatékának megőrzése mellett, és Kásler Miklós miniszternek javaslatot kellett volna tennie a Kocsis Zoltán Emlékház szakmai programjára. Hogy ez miért nem valósult meg, arról Krisztián így vélekedik.

Bartók mellett nyugszik

„Mi egy független, szuverén kulturális központot szerettünk volna létrehozni, amelynek működtetése a család kezében marad, és amely intézmény többek között Magyarországon túlmutató nemzetközi projekteket is megvalósított volna. A tervek, valamint az általunk elkészített évadterv szerint

hanem az ő szellemiségét, tanítását magáénak valló művészeket is segítette volna, akik nyugaton és keleten is megállják a helyüket. Ezt azonban végül a Miniszterelnökség mégsem támogatta.” Elmondása szerint az taglózta le a családot, hogy teljesen váratlanul, a tárgyalási folyamat vége felé, tehát már a célegyenesben, elkészült kiviteli tervekkel a kezükben érte őket az elutasítás, aminek miértjére azóta sem kaptak választ.

Pedig az emlékház és kulturális központ szerves része lett volna egy digitális archívum, amelyhez az összes mozgóképanyagot és zenei felvételt is feldolgozták volna, majd mindez Kocsis kívánságának megfelelően közkinccsé, vagyis elérhetővé vált volna a nagyközönség számára. Emellett további 25 millió forintot szánt a kormányzat egy egész alakos bronzszoborra, amely szintén nem valósult meg. Bár Krisztián tudomására jutott, hogy talán vidéken állítanának szobrot az édesapjának, még nem tud konkrét döntésről. (Minderről lásd keretes írásunkat a Miniszterelnökség válaszával.)

A művész síremléke viszont – igaz, ötéves huzavona után – végre elkészült: 2021 novemberében, Kocsis Zoltán halálának ötödik évfordulóján állították fel a Farkasréti temetőben. A síremléket a Hungránit Bt., a síremléken látható domborművet pedig a család javaslata alapján Buda István szobrászművész készítette. „Apát a kormány, a főváros, Pécs városa és a Zeneakadémia is saját halottjának tekintette, nekünk tehát hivatalosan nem is kellett volna foglalkoznunk ezzel – mondja Krisztián –, főként hogy a főváros engedélye nélkül nem is építhettünk volna semmit. Eredetileg a Fiumei úti sírkertbe szerették volna édesapámat temetni, de

Ezen a soron nyugszik továbbá Solti György karmester, és később Jeney Zoltán zeneszerző is itt talált végső nyugalomra.”

Zoltán Kocsis Archive

Mindezek után most itt a tárgyi örökség kezelésének kérdése, amely természetesen nem válaszható el a szellemi örökségtől. Kétségtelenül könnyebb helyzetben lenne a család, ha egy intézmény szakmai programjának részeként történne a hagyaték feldolgozása, ám mivel a budafoki családi házat eladták, 

Faltól falig, a padlótól a mennyezetig: adathordozók, nyersanyagok, digitális másolatok, kitüntetések, kéziratok, kották, partitúrák, könyvek, levelek, fényképek, újságcikkek, no és a hangszerek.

Kocsis Zoltán zenetörténész és zenekritikus, valamint nagy gyűjtő is volt, a hagyatékban megtalálható például egy felbecsülhetetlen értékű, 78-as fordulatszámú lemezekből álló gyűjtemény is,

A zongoraművész szisztematikusan dokumentálta az életét, kivágott és eltett minden kritikát, róla szóló újságcikket, a hazai felvételeket pedig elkérte a Magyar Televíziótól és Rádiótól. Ezek egy része VHS-kazettán található, de vannak hanganyagok Revoxon, DAT-on, Beta kazettán is – amelyeket azért is lenne jó minél előbb digitalizálni és katalogizálni, mert sérülhetnek, lejátszhatatlanná válhatnak, ahogy a régi írott DVD-kről is tünedeznek el a fájlok.

És akkor a több tucat merevlemezen lévő anyagról még nem beszéltünk: ezek ma már elavultnak nevezhető technikával lettek rögzítve, és 

intézményes zenetudományi kutatásra viszont nem igazán alkalmasak. „Az ötlet, hogy apa felvételeit elérhetővé kellene tenni a nagyközönség számára, tehát hogy a közösségi média vérkeringésébe is bekerüljenek, nem most született meg a fejemben. A legrégebbi, Kris9kris nevű YouTube-csatornámon egyes Kocsis-felvételek több százezres nézőszámot produkáltak, illetve az általam feltöltött, a Westdeutscher Rundfunk számára készített dokumentumfilm Norman Lebrecht neves brit zenekritikus saját blogjára is kikerült” – meséli Krisztián.

Nemrégiben létrehozott már egy YouTube-csatornát Zoltán Kocsis Archive néven is, ahol interjúk, koncertfelvételek, híradó- és filmrészletek találhatók, de a cél egy olyan tárhely lenne, ahol minden együtt van, a zeneszerző vagy a mű címe alapján meg lehetne például keresni egy koncertet, és mellette lenne a hozzá tartozó kritika is.

Kérlelhetetlen őszinteségét ismerve biztosak lehetünk abban, hogy nem rejtette véka alá a véleményét, talán ez is oka lehet annak, hogy sok ellenséget szerzett még életében. „Apát sokan utálták” – mondja jellegzetes félmosollyal Krisztián, és ez talán arra is magyarázatot ad, miért ütközött a család annyi akadályba az emlékház és a síremlék ügyében.

Zenehallgatás kettesben

Persze örülni kell annak, ami megvalósult, például hogy a Szent István körút 22. számú ház oldalán a XIII. kerületi önkormányzat jóvoltából plakett emlékezik meg arról, hogy ebben a házban született és élt 18 évig Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész, karmester és zeneszerző. És ott a sok emlék, amire Krisztián szívesen gondol vissza az örökséget rendezgetve.

Sokat hallgattunk együtt, kettesben lemezeket, többek között háború előtti zongoraművészek felvételeit. Amíg kicsi voltam, mindig elmondta, mire kell figyelni a különböző előadásoknál, de egy idő után már magamtól is tudtam.

Felelevenít egy esetet, amikor kisgyermekként együtt autóztak, és a rádióból szólt valamilyen zenei előadás, amit az édesapja végig szidott, részletesen is kifejtve az álláspontját, de Krisztián akkor még nem igazán értette, mi a baj az adott produkcióval, később viszont már számára is egyértelművé vált.

Kocsis Krisztiánnak az a terve, hogy olyan webhelyet, adatbázist hozzon létre, amely méltó édesapja örökségéhez. Kapcsolódhatna hozzá mobilalkalmazás is, így bárki bárhol rá tudna keresni egy-egy műre vagy előadásra. Elvi és etikai okokból sem szeretné a majdan feldolgozott hagyaték elérését fizetőssé tenni, nem akar édesapja örökségéből sem anyagi, sem erkölcsi haszonra, hírnévre szert tenni: azt szeretné, hogy Kocsis Zoltán művészete mindenki számára elérhető legyen, és mindenki tudjon belőle profitálni.

(Borítókép: Kocsis Zoltán 2013-ban. Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index)