Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEmlékkoncert a veronai buszbaleset áldozatainak ötödik évfordulójára
Caramel, Fenyő Iván, Várnagy Andrea, Simonyi Krisztina, Berkes Gabriella, Dorogi Barbara, Nédó Olga, Szűts István, Vadkerti Imre, Pál Dénes, Farkas Laura, Farkas Lili, Hetei Bakó Teodóra, Zolcsák Attila, Gamsz Árpád és a Fasori Református Gyülekezet ifjúsági csoportja is fellép az emlékkoncerten, amelyet Budapesten tartanak a VI. kerületi Eötvös10 Művelődési Házban.
Az egész országot megrendítette, amikor 2017. január 20-án Verona és Velence között az A4-es autópályán a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit, tanárait és hozzátartozókat szállító busz az éjszakai órákban szalagkorlátnak hajtott, majd egy autópályahíd-pillérnek csapódva kigyulladt. A buszon utazók az iskola által szervezett sítúráról tartottak hazafelé. Ötvenhatan voltak a járművön, negyvenhárom gyermek, tizenegy felnőtt és két sofőr. Többen az ütközés következtében, mások a felcsapó lángok között vesztették életüket; összesen tizennyolcan meghaltak, huszonhatan pedig megsérültek. Ez volt az elmúlt két évtized legsúlyosabb közlekedési balesete.
A busz sofőrjének idén tavasszal kell börtönbe vonulnia, ugyanis az elsőfokú eljárásban a bíró indoklása szerint egyértelmű összefüggés volt kimutatható a sofőr (V. János) súlyos alvászavara és a baleset bekövetkezése között. V. János 2021 októberében kapott hat év letöltendőt a tragédia miatt. A férfi elítélésével még nem ért véget az ügy, mivel az autópálya üzemeltetője ellen is eljárás folyik Olaszországban.