Ken Follett könyve drabális lektűrként gázol át egy magyar regényen?

A kérdés teljesen jogos, hiszen Appassionata szonátából, Termelési-regényből, Lóvá tett lovagokból és Úrhatnám polgárból is egy van, miért ne védené a szerzői jog bármely szerző művét, illetve annak elidegeníthetetlen tartozékát, a címét? Oda kell-e egy kiadónak bármely mű publikálása előtt figyelnie? Mulaszt-e, ha nem kér engedélyt az eredeti mű szerzőjétől vagy a jog tulajdonosától? Reklamálhat-e a szerző? Kérhet-e kártérítést? A válasz tulajdonképp faramuci, hisz a jog szerint a cím hosszúsága-bonyolultsága határozza meg. Ha rövid, egyszerű, gyakran használt kifejezés, nem, ha összetettebb, bonyolultabb, sajátosabb, igen. Hiába, már az ókori rómaiak megmondták,

Spiró György a Pesti Színházban Príma környék címen 2012-ben bemutatott, nagy sikerrel játszott, drámai élességű parabolisztikus társadalmi drámája is eredetileg más címet viselt, mikor a szerző rájött arra, hogy azon a címen már egy vidéki színházban bemutattak egy darabot, így kénytelen volt más címet adni az öregek otthonában játszódó, kíméletlen őszinteségű darabjának. Ken Follett esetében persze bonyolítja a helyzetet, hogy nem eredeti műcímről, hanem fordításról van szó, ahol a nyelvhűség miatt, különösen egyszavas cím esetében, eléggé meg van kötve a fordító keze. Hogy is lehetne fordítani a nevert másképp, mint sohaként? Azt már e sorok írója teszi hozzá, mellesleg a Gabo Kiadó azért odafigyelhetett volna arra, hogy Ken Follett könyvének borítója ne szinte ugyanazt a bordós-barnás árnyalatot viselje, melyen ugyanúgy nyomtatott fehér nagybetűkkel szerepel a cím: SOHA.

Attól, hogy a mű védett, a cím még nem az

A szerzői jogi oltalom alatt álló művet és annak címét szerzői jogi szempontból külön kell vizsgálni − mondja dr. Fodor Klaudia Franciska szerzői jogban jártas ügyvéd.

Önmagában attól, hogy egy könyv, film, zenemű szerzői jogi védelem alatt áll, még nem jelenti automatikusan, hogy a címe is. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 16. § (2) bekezdése értelmében a szerző engedélye szükséges a mű sajátos címének felhasználásához is. Ez azt jelenti, hogy csak akkor szükséges a cím felhasználásához a szerző engedélye, ha a cím maga is sajátos, egyéni-eredeti jellegű. Ugyanez a helyzet, ha a címet az eredetiből fordították. Számtalan olyan világhírű, szerzői jogilag védett művet lehet felsorolni, melynek a címe hétköznapi kifejezés (keresztapa, másnaposok, Trója, blöff, kém, trópusi vihar, yesterday, november rain, Maria stb.). Ezeket a címeket a szerzői jog nem védi. Mivel a soha is egy teljesen köznapi, nyelvi leleményt nélkülöző kifejezés, ezért nem gondolom, hogy alappal hivatkozhatna az eredeti mű szerzője, hogy a cím sajátos, szerzői jogilag védett. Ilyen alapon álláspontom szerint a lefordított könyvcím az ő szerzői jogát nem sérti, és így kártérítés követelése sem lenne megalapozott. Természetesen a magyar joggyakorlatban is előfordultak jogesetek, amikor a szerzői mű címének felhasználása volt a középpontban. Minden egyes esetet egyenként kellett megvizsgálni. Megállapítható volt, hogy sajátos műcím például: a Csinn-bumm cirkusz, a Mátrix – újratöltve filmcím, és az Egy boltkóros naplója lefordított könyvcím, így ezekben az esetekben a cím felhasználása is engedélyköteles volt.

Megkérdeztük Szabó Stein Imre kiadóját, a Librit is, mit szóltak a dologhoz.

A kiadói gyakorlat szerint ez a helyzet teljesen normális. Nem kívánunk lépéseket tenni az ügyben, hiszen az egyszavas címek esetében ilyen gyakran előfordul(hat). Akkor lenne más a helyzet, ha a címben szereplő szó vagy maga a cím – mint több szóból álló szerkezet – védjegyoltalom alatt állna

– mondta el Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport igazgatója.

Domány Katalin, a Gabo Kiadó marketingese pedig úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy a cím nem védett, nagyon sok címben önállóan vagy valamilyen összefüggésben szerepel a soha szó, így nem jelent problémát.

Dr. Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke is úgy gondolja, nincsen szerzői jogi vonatkozása a dolognak.

Persze más kérdés, hogy Szabó Stein Imre Soha címe nemcsak tartalmilag, de tipográfiájában is úgy olvasandó, hogy az a regényben szereplő holokauszttörténetre is utal, nem is szólva a soá kifejezés bevillanó angol nyelvű írásmódjára (Shoah), de a jog valószínűleg ezekre az írói-művészi finomságokra nem képes reflektálni.

Hogy látja a szerző?

Nem felemelő érzés, amikor egy lektűr-elefánt áthalad a szépírón. Valóban némi meghökkenéssel látom magam előtt a helyzetet − egy komolyabb érdeklődésű vásárló kéri a pultnál a Sohát, és tízből kilencszer kezébe nyomják Ken Follett szerintem távolról sem legjobb könyvét. Valahogy olyan nyomorult ez a szabályozatlanság vagy lenge nemtörődömség, ahogyan a kiadók csak legyintenek, és következésképp a szerző igyekszik jó képet vágni, mert pórul járt; nem hosszú címet adott a könyvének. Egyébként már sajnálom, hogy nem ragaszkodtam művem eredeti címéhez, »Nem azé, a ki fut«, amelyről épp a kiadóm beszélt le hosszasan. Nem gondolkodtam jogi lépéseken, de az a homályos rossz érzésem, hogy még nem léptünk ki teljesen a XVIII. századi London Grub Street-i világából. Daniel Defoe is csak kapkodta a fejét, amikor neve alatt árnyékírók megjelentették a Robinson folytatásait. Hozzáteszem, olyan korról beszélünk, ahol a szépirodalom, a Robinson Crusoe bestseller lehetett. Számomra leginkább az a tanulság, hogy sokkal erősebb kommunikációt kellene és illene kiadói oldalról egy talán fontos szépirodalmi mű mögé tenni, akkor legalább nagyobbat üt, amikor átgázol rajta egy drabális lektűr. 

Ha tehát azt szeretnénk, hogy művükből ne szülessen még egy, célszerű többszavas szószerkezetet, bonyolultabb, sajátosabb címet adnunk. Vagy nagyon-nagyon utánanéznünk, létezik-e már ilyen. Bár ha nagyon-nagyon utánanéz a szerző, ahogyan a precizitásáról, akkurátusságáról is ismert Spiró György, akkor is érhetik meglepetések. Az író így idézte fel az esetet az Indexnek:

Lelkiismeretesen szoktam megnézni, hogy az általam kitalált címen akár magyarul, akár világnyelven nem született-e már valamilyen alkotás. Így történt ez az Édes otthon esetében is. Persze az angol Home, Sweet Home dalcímet feldobta a net, de az más műfaj, magyarul semmit sem találtam, úgyhogy nyugodt lélekkel adtam ezt a címet a darabnak. Már kezdték volna próbálni, amikor felhívott Eszenyi Enikő, az igazgató, hogy baj van, mert az egyik idős közönségszervező szerint ilyen című darabot már játszottak vidéken néhány évtizede. Rémülten kutattam újra, és kiderült, hogy valóban: Kolozsvári Papp Lászlónak volt egy ilyen című darabja, meg is jelent a Színház című lap 1984/12-es drámamellékletében, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban játszották. Gyorsan elolvastam, teljesen más, mint az enyém, de mégis meg kellett változtatni a címét, ezért lett »Príma környék«. A 2022-es évadban fognak bemutatni egy Otthol, édes otthol című új magyar darabot Pécsett; más cím, semmi gond.

Spiró egy másik, mulatságosan végződő történettel is szolgált egyik legnagyobb regényével kapcsolatban.

A Fogság című regényemnek 2004-ben rég kész volt a szövege, amikor nagy nehezen végre címe lett, kutattam a netet, de ilyen című film, regény és dráma nem született sehol a világon, boldog voltam. Pár évvel később a jeruzsálemi könyvvásáron találkoztam egy New Yorkból érkezett magyar költővel, a delegációnk tagjával, összehaverkodtunk. Egyik este mellékesen megjegyezte, hogy 1997-ben megjelent Fogság címen egy verseskötete. Jajveszékelni kezdtem, és szabadkoztam, amiért nem vettem észre, de hát a net nem adta ki. Megnyugtatott, hogy nem baj. Hálásan köszöntem. Nem volt közismert művész, azóta az lett, Röhrig Géza a neve.

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!