Ókovács Szilveszter: Miért teszünk úgy, mintha valami diktátor lennék?

Végigcsinálta az Operaház nagy felújítását, az Eiffel Műhelyház átépítését, sütkérezhetne ennek a fényében, és most itt van két ügy.

Hadd bocsássam előre, még szoknom kell, hogy interjút készít velem az Index, erre a kinevezésem óta eltelt lassan tizenegy évben nem volt példa, pedig mégiscsak a mienk a legnagyobb magyar kulturális intézmény, amely ráadásul tényleg oldalfüggetlenül, nemzeti intézményként működik. Létezik szerkesztési szabadság, de felelősség is. Ha egy vezető orgánum azt a hatás kelti, hogy elég őt olvasni a körülöttünk pulzáló világ megértéséhez – és az Index ilyen volt tíz éve is –, nem teheti velünk ezt a shadow banninget, nem tehetnek minket „indexre” csak azért, mert én vezetem az OPERÁ-t. A magyar médiapiacon egyedüliként épp a legolvasottabb Index nem adott teret sem a művészeinknek, sem az előadásainknak – és „természetesen” én sem mondhattam el terveinket, álláspontunkat. Mások viszont beszéltek helyettünk, rólunk. Örülök, ha ez most, bő tíz év után változik, és nem csak botrányok kapcsán kerülünk az önök felületére.

És most máris botránnyal keressük, az úgynevezett kikérők ügyével, ami az érintettek szerint ellehetetleníti a vidéki operajátszást.

Ezt botránynak épp nem nevezném, inkább egy belterjes szakmai probléma izzadságos kivetítésének. Az a kérdés, mindez összefügg-e esetleg holmi országos választással, az igazgatói ciklusom lejártával, nagy projektjeink véghezvitelével, esetleg mindezek egybeesésével?

Mert ön szerint összefügg?

Csak elmondtam három olyan hajlamosító tényezőt, amely eddig csöndes emberek hirtelen felhangosodásához vezetett – eddig is létező helyzetek úgynevezett elviselhetetlensége miatt.

Ez új helyzet, hiszen amíg eddig ki lehetett kérni énekeseket az operaházi próbaidőszak idején vidékre, addig ez február 1-től nem lehetséges.

Ha le kéne magamat teremtenem, inkább azt a kérdést tenném fel: eddig miként volt lehetséges, hogy aláírtunk egy szerződést, és közben az illető művész mégsem itt, hanem máshol, másik honoráriumért dolgozott?

Tudatosan egymásra vállaltak produkciókat, mondván, majd úgyis kikérik magukat az OPERÁ-ból. De az nem megy, hogy a Magyar Állami Operaház fizesse őket, közben pedig máshol énekeljenek, mert ez kimeríti a hanyag kezelés tényállását, herdáljuk vele az állam pénzét. Ha ön az Indexnek dolgozik, munkaidejében nem készíthet interjút más internetes hírportál számára – sőt, az önök szférájában még azontúl se. Nálunk lehet énekelni máshol, de nem az operai feladatok ellátásának kárára. Ugye, azért ezt nem olyan nehéz megérteni.

Előbb kellett volna az asztalra csapni?

Eddig csak emberkedni lehetett volna, szigorkodni, azt meg öncélúan minek? Nem tudtunk volna helyszínt adni minőségi próbafolyamatokhoz. De az imént körbejártuk az Eiffel Műhelyházat, láthatták, hány rendpróbaterem, balett-terem, házi színpad épült, ami új esélyt hoz. Az elmúlt tíz évben nemcsak mi, de a kormányban is néhányan, akikkel meg lehetett értetni ennek a fontosságát, sokat dolgoztunk azon, hogy a megfelelő körülmények előálljanak. Ma már – magyarországi viszonylatban – a legtöbbször komoly tiszteletdíjért szerződtetünk művészeket, akiknek teljesíteniük kell a vállalásukat, és már van is hol: a produkciók végig tudják próbálni az operavilágban megszokott három-hat heteket. Akinek pedig ütköző felkérése van, kapott most januárban három hetet arra, hogy jogkövetkezmény nélkül meggondolja magát, és elhagyhasson minket, és akkor mi keresünk valaki mást. Nincs harag, a szerződést nem kell még csak megszüntetni sem, mindössze kivenni azt a részt, amely az érintett periódussal ütközik. Egyetlen ilyen kérés sem érkezett, az énekesek mind itt akarnak maradni.

Szemléltetem: ha a kiváló Bretz Gábort szeretném felkérni, akkor időnként én is koppanok, mert fényes külföldi karriert is visz, és esetleg épp akkor nem szabad. Ilyenkor nem szoktam a médiához fordulni és démonizálni a londoni igazgatót, hogy mégis hogy képzeli, elszívja előlünk Bretzet? Közben még az se biztos, hogy a londoni kolléga időben megelőzött, csak az ajánlata volt jobb a döntést meghozó művész számára – és ennek is sok oka lehet: szerep, gázsi, presztízs, partnerek, város stb. Mi tehát nem esünk kétségbe, ha változtatni kell, mert ez az alapállás.

Időnként a külföldiek is vonzónak tartják Budapestet.

Azt tudni rólam, hogy szeretek magyar művészeknek munkát adni, és csak arra hívunk külföldit, amire épp nincs, vagy nincs elég jó hazai énekes. Ez lehet, hogy nem tetszik más hazai színházaknak, viszont jó az énekeseinknek, a közönségnek, és a magyar kultúra számára is kedvező fejlemény. És talán az is érthető, hogy szeretnénk tisztán látni, kikre számíthatunk. Az egyeztetősdi itt nem pálya, több évre előre gondolkodunk, tervezünk, szerződünk, az európai első vonal a stratégiai cél, és tetszik, nem tetszik, a zászlóshajóé az elsőbbség. Most mégis azt mondtuk: vigyék, akiket szeretnének, majd mi igazodunk. De ha senki nem akar menni, azzal nincs mit tenni. Még a vidéki igazgatókollégák kedvéért sem bontunk szerződést a művészeinkkel, kitéve őket a szerepeikből, magunkat meg a jogos kártalanítás veszteségének. Egyébként már az egyezkedés keretei is hibádznak:

Mindenki alkalmazkodjon a változásokhoz a maga szintjén, a maga valóságában – mi is ezt tesszük, és nincs, de nem is kell senki, akinek a vállán sírjunk emiatt.

A vidéki színházak azt is fájlalják, hogy az Opera elszipkázza az énekeseket, és egy operaénekesről tulajdonképpen ön dönti el, mit énekel, mi lesz vele a következő tíz évben. Plusz olyan sok bemutatót tartanak, hogy emellett nem lehet elhívni az énekeseket.

Az operapremiereket trükkösen számolták a kollégák, véletlenül belecsúsztak a balett-egyfelvonásosok és a tavalyi meg a tavaly előtti bemutatók is. Így nem tizenhét, hanem három premier volt ebben az évadban, apró különbség. 

Az OPERÁ-ban egyébként bizottság oszt szerepet, nem egy személy ízlése diktál, és a művész elmehet vidékre is tanulni, meghallgatásra, vagy akár külföldre is. Van, aki külföldön épít karriert, van, aki vidéki színházához hűséges. Gregor József mindig vendég volt Budapesten, a bázisa Szeged maradt. Van, akinek nem hiányzik a pesti tolongás, mert itt bizony verseny van. Bellai Eszter megmutatta Győrben, hogy lehet 25 éven át minden egyes évben operafőszerepet énekelni, Bede-Fazekas Csaba a baritonpartikkal ugyanott, ugyanazt. De Schwimmer Jancsi, Vajda Júlia, Tréfás György, Bódi Marianna, Réti Attila, Váradi Marianna, Rendes Ági is – sok és remek példa volt erre is az elmúlt évtizedekben. Egyébként pedig tényleg lehet nemet mondani egy szerződésre, miért teszünk úgy, mintha valami diktátor lennék? És igen, figyeljük a zeneakadémistákat is, de ez nem hiba, ez kötelesség.

Mit tettek azért, hogy az egyeztetéseket megkönnyítsék?

Minden énekesünkről megadjuk három évre előre, mikor lesznek a próbanapjaik – újraterveztük az egészet, nem tudom, hány hete nem alszom, a produkciók számát is lejjebb vettük –, így most látszik, ki mikor ér rá. Próba- és előadásnapokon miénk az énekes, mert erre kötöttünk vele szerződést, egyébként pedig szabad: és magával viszi az OPERÁ-ban szerzett szereptudást és -gyakorlatot is a saját tehetsége és szorgalma mellé.

Hosszú távon mi lehet megoldás?

Egyrészt mind az öt városban, amelynek színháza most mint „egységes ellenzék” föllépett, működik egyetemi magánének tagozat, tehát diplomát adnak operaéneklésből. A legnagyobb Szegeden, Temesi Mária irányítása alatt épült ki, most Rost Andrea lesz majd a tanszékvezető. Debrecenben már Bátori Éva irányít, Pécsett a mi fő-zeneigazgatónk, Kocsár Balázs, de például Wiedemann Bernadett is ott tanít. Miskolcon Csereklyei Andrea, a Zeneakadémián pedig Meláth Andrea. Mind együttműködő, nagyszerű művészek, de ha jól látom, igazán csak Gulyás Dénes, a pécsi operaigazgató épít a hallgatókra. 

Máshol más a helyzet. Ezzel őket is védeni szeretném, mert nem lehet elvárni Miskolctól, hogy Richard Strauss-ciklust játsszon, vagy akár csak a felét játssza a budapesti repertoárnak. Azt viszont el lehetne várni egy vidéki metropolisz polgármesterétől noch dazu Szegeden is, hogy szeresse és látogassa a színházát,

amelyből versenyképesen oda lehet kötni még öt-hat fiatal énekest a most létező nyolc mellé. A mondat eleje természetesen némely elemében fikció, előre is az érintettek elnézését kérem.

Minek köszönhető ez a mostani felzúdulás?

Somogyi-Tóth Dániel tíz éve zeneigazgató, eddig csendesen mosolygott, ha találkoztunk. Silló István Győrből, Cser Ádám Miskolcról eddig a kollégáink voltak, az OPERÁ-ban is vezényeltek – nem panaszkodtak. Gulyás Dénes művészetét különösen tisztelem, ő most sem vádol, emlékeim szerint neki leginkább olyan zenekari potenciál kellene, amely tervezhetőbben és többször áll rendelkezésére. Ez is városi probléma: ha egy megyei nagyváros egyetlen méretes szimfonikus zenekarra koncentrál, akkor nincs széttagoltság, és az az együttes jó formában áll helyt árokban, pódiumon egyaránt. Kesselyák Gergely is erről beszélt, de legutóbb Fűke Gézával, a Győri Filharmonikusok igazgatójával is érintettük ezt. Német modellnek is hívhatjuk, de csak helyben dőlhet el, ki felügyel, ki osztja be a kapacitást.

Természetesen ő is dirigált nálunk néhányszor, nagyszerű énekesnő felesége révén is érintett az OPERA életében. Ugyanakkor itt nem lesz háború, hanem béke lesz. És tudomásul vesszük, hogy vidéken az adott operákat végigtolják a teljes bérletrendszeren a prózák mellett, hisz operatagozatokról van szó, Pesten pedig repertoárjátszás van, mint Bécs, München, Berlin, Hamburg, Moszkva, Szentpétervár, London vagy Zürich nagy házaiban. Rövidebb, koncentrált sorozatok, széles paletta – egy „főállású” operaház ezzel jár. Végeredményben idehaza a mienk kicsi világ, karmesterekkel, korrepetitorokkal együtt sem alkotjuk kétszázan művészek, mindenki régről ismer mindenkit. Dani most megpróbálta felrúgni a status quót, de az Ybl-palota 138 éve elég jól tartja magát, és most jön csak formába igazán, a márciusi újranyitással és az Eiffel Műhelyházzal a háttérben. Nem véletlenül akarunk éppen most a minőségben is szintet ugrani.

Valaki a székére pályázik?

Nem tudom, de biztos nem úgy lesz 2023-ban, mint 2018-ban, amikor egyedül pályáztam: akkor már leállt az Operaház, épp kezdtek markológépek az Eiffelnél, sokan úgy gondolhatták, nem a legjobb időpont, túl zűrös. Jövőre biztos lesznek jelentkezők. Legyenek is, én is ott leszek.

Ha megnyílik az Operaház, mi lesz az Erkel Színházzal? Jó az a meglátás, hogy már nem játszik annyi operát?

Két gyönyörű, új, korszerű játszóhelyünk lesz mostanra. Az Erkel Színház műszaki állapota sem ezekkel összevetve, sem önmagában nem felel meg a kor elvárásainak: azért azt tudjuk, hogy 

A díszleteket pedig kézzel húzzák, nem folytatom. A 2013-as villámgyors, mindössze 1,7 milliárdos felújítással csak arra tehettük alkalmassá az ország messze legnagyobb színházépületét, hogy az Operaház bezárásáig felfejlődjön, az emberek vegyék észre, hogy újra létezik, hiszen Hiller Istvánék óta hat évig zárva volt, és mint Noé bárkájába, át lehessen menekíteni az előadásokat. És amikor az Operaház újra kinyit, akkor fel lehet újítani rendesen. Itt az idő.

Az a terv továbbra is, hogy alacsonyabb árfekvésű, népszerűbb operákat játsszon?

Nem, és erről tájékoztattam feletteseimet, Kásler Miklós miniszter urat személyesen, illetve megírtam a mi ügyeinkben sokat segítő Gulyás Gergely miniszter úrnak is. Minimális elemzés: a Magyar Állami Operaház 1884 óta létezik az Andrássy úton. 1948-ban olyan kurzus került hatalomra, amelyik

Ezt a Városi Színház oldotta meg, amit így célszerű volt az Operával egy igazgatás alá vonni, 1953-ban nevezték át Erkelnek. Az 1955/56-os évadban 500 feletti előadást látott egymilliónál több néző a két színházban, de az Operaházé volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, sőt az állatkertnél is dübörgött a Rigoletto. Mint amikor egy ideig jó a normál buszméret, aztán csuklóst kell beállítani, mert többen járnak, aztán megszűnik ez a helyzet, és újra elég az autóbusz. Amikor kisiskolás voltam, 10,7 millióan éltek Magyarországon, és zárva voltak a határok, nem volt net, és az az egy tévécsatorna se adott hétfőn, amelyik létezett. 

Most 9 millióan élünk idehaza, minden nyitva, van internet, kereskedelmi tévézés, mozicsatorna-halom, emellett általános műveltség- és igényességbeli mélyrepülés is tapasztalható – az opera közönsége így még az életkor kitolódásának dacára is megcsappant. És itt a népszerű musicalműfaj, a jelenkor népoperája, amely szintén nem létezett minálunk a nyolcvanas évekig. A tömegesség nem azért nem érhető el újra, mert bénák lennénk, rosszabbak az énekesek, vagy népszerűtlen darabokat adunk elő – döntően ugyanazokat a remekműveket játsszuk egyre jobban –, hanem mert ez a fajta embertömeg fogyott el, illetve annyira karcsúsodott, hogy már nem kell neki az Erkel Színház éjjel-nappal operára.

Szóval nincs szüksége az Operának az Erkelre?

Egyrészt azt javasoljuk, hogy az Erkel Színházat újítsák fel – ezt szerintem mi már nem tudjuk megoldani, mert a Magyar Állami Operaház mint intézmény az elmúlt években 90 milliárd forint körüli forrást kapott épületekre, és még csak most indult el a kampuszunk építése –, nekünk ezerféle területünk utánpótlásáról is gondoskodnunk kell. Az Erkel tehát az Opera neve alatt nem hiszem, hogy meg tud újulni. Ha mégis meg tud, akkor csináljuk.

Jól értem, hogy miután küzdött az újranyitásáért és fontosnak tartotta, hogy legyen egy játszóhely a népszerű operáknak, most elengedte az Erkel Színházat?

Nincs hova elengedni, nem vette át senki. Az Erkelben még játszunk, és őszig biztos, hogy szükségünk van rá mint próbahelyre is, mert az OPERA Hajós utcai üzemháza még nincs kész, és fogadtunk be előadásokat. De hosszabb távon azt szeretném javasolni az illetékeseknek, hogy újítsák fel az Erkelt, megvannak rá a terveink, makettjeink, és működtessék akár újra Városi Színház név alatt befogadóintézményként, amelynek kis menedzsmentje van alapműszakkal, alapvető technikával – ez Nyugaton bevált szisztéma –, és aki ki akarja venni, az bérli bele a többit, és szedi a hasznot. Mert továbbra is ez az ország legnagyobb színházi tere 1750 férőhellyel, remek nézőtérrel, tehát ide a King's Singerstől a Quimbyn át az Ákos-koncertig, a néptáncgáláktól a musicaleken át az operákig sok értéket be lehet fogadni. Akár vidéki operatagozatok produkcióit is, bár azt most is tesszük, júniusban, újra.

De maradna a Magyar Állami Operaház kötelékében?

Ha az állam biztonságban érzi egy szigorúan ellenőrzött központi költségvetési intézmény kebelén belül, akkor maradjon nálunk, és üzemeltetjük. Tud így maradni.

miközben megnyílik az Operaház és mindenki kíváncsi lesz rá, és tudjuk azt mondani az Erkelbe járó operaközönségnek is, hogy gyertek az Ybl-palotába, mert be tudnak jönni, lesz olyan konstrukció. És itt az Eiffel Műhelyház: itt akarjuk kinevelni a jövő közönségét, és élményhez juttatni a kortárs balett és a különleges opera-előadások szerelmeseit. Emellett minden évben lehetne két-három sorozat az Erkelben: Háry János, A cigánybáró, A denevér, a Szerelmi bájital, elsősorban a magyarul játszott sikerdarabok.

És ha a kormány úgy látja jónak, hogy függetlenedjen a Magyar Állami Operaháztól?

„Az állam nékünk pásztorunk.” Ha önálló entitás születik, úgy is el lehet jutni a színes befogadóintézményi státusig. 

Akár így, akár úgy, egy átépített Erkelben/Városiban sok musical fog menni, ez ma a papírforma. Ott vannak Rosta Mária produkciói, Szente Vajk darabjai, Szikora Robi is beszállt a musicalírásba, emellett vidéki színházakban, de budapesti teátrumokban is születnek olyan produkciók, amelyek hatalmasat robbannának ekkora helyen: itt játszani egyszer, nagyot, miközben háromszoros a nézőtér, meg fogja érni.

Amikor néhány napja beszéltünk, még harciasan védte az Erkelt, és számokkal bizonyította, hogy nem kell korbáccsal behajtani a gyerekeket gyerekoperát nézni. Mi történt?

A korbácsos kép nem az enyém, mindenesetre érdeklődéssel olvastam a népoperai okfejtéseket. Eközben a népopera per definitionem nem létezik, sőt önellentmondás is volna, hisz a nép tegnapi operája az operett, a mai meg a musical. Én most is az Erkel Színházat védem, ahová húsz éve ilyenkor kineveztek a színház vezetőjének – gondolom, a kötődés érthető.

észre kell venni, amikor levegő kell az intézménynek. A diótörő 37 ezernél nagyobb fizető nézőszámot hozott tavaly, januárban további csaknem ötezret. Azt hiszem, a Puskással fej fej mellett vagyunk a tavalyi sikerlista elején. De A diótörő már nem is balett, hanem rítustánc. Ha ez volna a jellemző, vagyis a 29 táblás ház az Erkelben, akkor nem ezeket nyilatkoznám, de nem is 2022-t írnánk, hanem 1969-et. Akkor születtem – hát, nem ma volt.

A különböző intézmények átadásai a választások előtt óhatatlanul kampányeseménnyé is válnak. Ráhangolódtak erre az felújított Operaház március 11–15-i megnyitása előtt?

Kampánymentesen hangolódunk: a három diákpremier után adunk egy gálaestet, amely teljesen politikamentes, magyar szerzők műveit játsszuk, illetve külföldi komponisták három rövid, magyar témájú művét vezényli Plácido Domingo. Másnap debütál a Hunyadi László új, korhű előadása a legjobb magyar énekesekkel, azután a Mayerling, Vetsera Mária és Rudolf trónörökös tragikus-szép történetének nagybalettje a Magyar Nemzeti Balett-tel. Ilyenkor van állami protokoll, persze, meg tévéközvetítés, de ott lesz a főpolgármester és a kerületi polgármester is, akik most épp ellenzékiek. Az Ybl-palota a nemzet operaháza.

Befejeződnek addig a munkálatok? Nem kell nagyon belehúzni?

De, most nagyon bele kell húzni. Abszolút hajrában vannak az építők. Az én célom a 2018-as átadás volt – ahhoz képest egy operaigazgató nem mondhat mást: nemhogy túl korán, túl későn nyitjuk ki.

Működni fog vagy szép lesz?

Nem szép – gyönyörű lesz, főleg a közönségforgalmi terekben élvezhetik majd Ybl Miklós világszép operaházát, amely azért is olyan pompás, mert az opera mint műfaj kialakulása előtti építészeti stílusban, a reneszánszban fogalmazta meg. Ezért nincs is párja a világon eleganciában, lépcsővezetésben, képzőművészeti programban.

A harmadik emeleten például mélybordó volt a falszín, de világos ősverzió tűnt elő: ettől a tér optikailag megnövekedett fölfelé. A színpadtechnika már keményebb dió, kérdés, lesz-e elég időnk arra, hogy az új gépeket ne csak ki-, de be is próbáljuk. Ám mivel az Operában nekünk is csak 24 óra egy nap, még mindig rádobhatjuk az éjszakákat. Szoktuk is mondani: még másfél hónap a nyitás, olyan közeli, már csak egyet kell addig aludni!

(Borítókép: Ókovács Szilveszter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)