Rátóti Zoltán: Az előző SZFE-vezetésnek az egyoldalú világnézeti nevelés volt fontos

DVAST20200911014
2022.02.01. 10:22
Január 31-én vette át a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektori megbízását Áder János köztársasági elnöktől Rátóti Zoltán Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész. Ez alkalomból adott interjút a Magyar Nemzetnek.

Rátóti Zoltán az interjúban elmondta, hogy korábban is örömmel vállalt volna oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetem, ha felkérték volna, mert mindig is sokat számított a szakmában, hogy ki tanít a főiskolán, amely ma már egyetem.

Túl kell lépni az efféle várakozásokon. Inkább azt nézzük, hogy az eltelt másfél év alatt milyen minőségi lépéseket tettünk az oktatás vagy az infrastruktúra terén.

Úgy véli, „a gyurcsányi elhíresült mondatok óta sajnos a szakmánkban nem egymást ambicionáló művészi vetélytársak vagyunk, hanem politikai ellenfelekké váltunk”. Szerinte a világnézet fontos, de inkább példamutatásra kell törekedni, aminek nevelő hatása lehet. Végeredményben pedig a diákok akarjanak példaképekké válni, mint saját korában Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc vagy Ruttkai Éva volt. Úgy látja, az előző SZFE-vezetésnek az egyoldalú világnézeti nevelés volt fontos. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a jobboldalhoz köthető művészek nem kaptak tanári pozíciókat.

Valamint emlékszünk, hogy az SZFE-botrányban megnyilvánuló hallgatók komoly »előnevelésben« részesültek, mindegyikük a kormányt és a kormány politikáját támadta. Ezt a befolyásolást nem tartom megfelelőnek.

Szerinte el kell ismerni, hogy évtizedeken keresztül rengeteg tehetséges, nagyszerű művész került ki a színházi, a filmes és a televíziós pályára.

A következő időszak fontos feladata egymás tehetségének elfogadása.

Arra a kérdésre, hogy mit éreztek hallgatóként a nyolcvanas években abból, hogy Horvai István osztályába jártak, akit „joggal nevezhetünk Major Tamás mellett a másik markánsan kommunista színházalkotónak”, Rátóti így válaszolt:

Semmit. Tizenkilenc esztendős fejjel nem értettük, hogy beszéltek valami városi–vidéki ellentétről. Közöttünk semmi efféle nem volt, és a szakmai órákon ideológiai képzés sem zajlott. Persze elméleti órákon tudományos szocializmust és a filozófia alapjait oktatták. Horvai István nagyon elismert színészpedagógusnak számított, számít a mai napig. Mindenki irigyelt bennünket, amiért a Horvai István–Kapás Dezső-osztályba jártunk.

Szarvas Józseffel vállaltan hangoztatják, hogy Horvai István és Kapás Dezső szellemi hagyatékát igyekeznek továbbvinni.

Rátóti elmondta: „minden támadás ellenére az egyetem rendkívül népszerű, idén is többszörös túljelentkezésre számítunk”.

(via Magyar Nemzet)

(Borítókép: Rátóti Zoltán 2020. szeptember 11-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)