Miért veszünk össze a családi ebédnél?

Mitől függ, hogy kiülünk-e az erkélyünkre, vagy lomokkal zsúfoljuk tele; hogy a munkahelyünkön kirakjuk-e a családunk fotóját, beállítjuk-e háttérképnek; hogy összeveszünk-e a vasárnapi ebédnél; hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk a szexualitásnak; 

Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor legújabb könyve szerint a válasz minderre azt bizonyítja, hogy az életünkben meghatározó szerepet játszanak a szimbolikus vonások. A könyvük címe is ez: A szimbolizáció – Hogyan cselekszünk szimbólumokkal?

A szociológus-kulturális antropológus házaspár kutatásai azért olyan érdekesek, mert kiderül: saját mindennapi életünket, környezetünket, az otthonunkat, a viselkedésünket is lehet pont olyan tudományosan vizsgálni,

Az ő könyveikből döbbenhetünk rá, hogy amit mi egyéni vonásunknak, saját döntésünknek hiszünk, az milyen nagyobb összefüggésbe illeszkedik.

Tudatosság és manipuláció

Kapitányék egész életükben a szimbolikus megnyilvánulások elemzésével foglalkoztak, legújabb, meglehetősen vaskos kötetük az életmű összefoglalásának is tekinthető. Mivel a szimbólumhasználat mind a világ megismerésének, mind mások befolyásolásának igen hatékony eszköze, fontosnak tartják, hogy mindenki képes legyen tudatosan használni ezt az eszközt, illetve képes legyen felismerni, amikor pont ezekkel az eszközökkel próbálják mások manipulálni. Hiszen például a történelem során a hatalom kiépítésének is meghatározó fegyvere volt a szimbólumok alkalmazása.

Az ember szimbólumalkotó állat

– idézik Leslie A. White amerikai kulturális antropológust, aki szerint 

Hogy mit is nevezünk szimbólumnak, az máris nehéz kérdés, mert az egyes tudományterületek (filozófia, pszichológia, szemiotika, esztétika) eltérő értelemben használják, Kapitányék azonban igyekeznek ezeket közös nevezőre hozni. A társadalomtudós házaspár szerint ráadásul olyan paradigmaváltás előtt állunk, amelynek egyik lényeges vonása éppen a szimbolikus gondolkodás előtérbe kerülése lehet.

Ágytól, asztaltól

Nézzünk néhány példát, és kezdjük talán a legegyszerűbbel, a tárgy- és térszimbolikával. Az otthonunk, bútoraink, berendezési tárgyaink máris sokat elárulnak az értékrendünkről, arról, hogy a ház lakói számára mennyire fontos a természet, a technika, a műveltség, a hagyomány vagy a higiénia. Mindez pedig beleillik az egyes történelmi korszakok és társadalmi csoportok életformájába,

de az elrendezés leképezi a családon belüli hierarchiát is. Az asztal a közös étkezésen keresztül a közösség szimbóluma is, az ételek-italok közös elfogyasztása az archaikus gondolkodásban mágikus kapcsolatot is létrehoz a résztvevők között – a közösség erejét éppen az ilyen lélekkörök létrejöttének tulajdonítják. Ez az archaikus jelentés a tudattalanban ma is jelen van,

mert ez egyben a lélekközösség visszautasítását is jelenti, komoly feszültséget okozva. Az asztalnál elfoglalt hely, az, hogy egyáltalán ki ülhet oda (lásd még macskaasztal), de az ülésrend is tükrözi akár a családi, akár a társadalmi hierarchiát: a kör alakú asztalok éppen ezt kívánták megakadályozni, mondván, mindenki egyenrangú, mint a kerekasztal lovagjai. Az asztal státuszszimbolikájának köszönhető az is, hogy az étkezésekkor történő viselkedés olyan fontos része az illemszabályok rendszerének: talán ezért tudja a családi ebédnél nem „megfelelően” viselkedő gyerek annyira kihozni a sodrából a szüleit.

Az ágy szimbolikája szintén nagyon összetett, nem véletlen, hogy az egymástól elszakadó párok „ágytól és asztaltól” válnak el. A különböző korok ágyairól és a számtalan ágyfajtáról most ne beszéljünk, idézzük csak fel azokat a szavakat, kifejezéseket, amelyek mögött különböző jelentéstartalmak húzódnak: 

A lakásunk további titkokat árul el rólunk a ládák, szekrények, fényforrások, szerszámok, képek, könyvek alapján, és természetesen ezek mennyisége, minősége és elhelyezkedése is egy nagyobb társadalmi szimbólumrendszerbe illeszkedik.

Távol és mégis közel

A kötet kitér a hatalom-, presztízs- és státuszjelek szimbolikájára (ha arra gyanakszunk, hogy idetartozik az is, ha valaki az autója márkájával dicsekszik, jól gondoljuk), a modernitás, a város és a falu, a nemzeti és egyéb (vallási, ideológiai, foglalkozási, szubkulturális, életkori és nemi) identitások jelképrendszerére is. Külön fejezet foglalkozik az egyes korszakok világkép-szimbolikájával, az államszocializmus világképével az ötvenes, a hatvanas, majd a hetvenes–nyolcvanas években, illetve azzal, hogy mindennek milyen előképei voltak a középkorban, a barokk, a rokokó és a romantika világában. 

azokat az időszakokat, amelyekben a saját céljaival, törekvéseivel, világhoz való viszonyával valamilyen rokonságot vél felfedezni: az egyes világképek pedig a szimbolikájukat a történelmi tudatban a későbbi korok számára is megőrzik, ezért felhasználhatók lesznek. Mindezek alapján megérthetjük,

miért nyíltak középkori éttermek, ahol kupából kell inni és kézzel enni, miért lett divat a vályogház, miért építünk be mondjuk távol-keleti elemeket az élettereinkbe, vagy miért választunk biedermeier bútorokat az otthonunkba.

Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor könyve letehetetlenül izgalmas olvasmány: az 500 oldalnyi szöveg senkit ne riasszon el, mert az elméleti fejezeteket például simán át lehet ugrani, de ha valaki kíváncsi mindennek a történeti, filozófiai vagy pszichológiai hátterére, ezt is megtalálja. 

Forgatása után talán tényleg tudatosabban használjuk akár az öltözködésünkben, akár a viselkedésünkben vagy az otthonunk kialakításában a szimbólumokat, és azt is észrevesszük, ha mások élnek vele. Kapitányék szerint a szimbolikus gondolkodás az egyik legalkalmasabb forma arra, hogy a különböző nézőpontokat szintetizáljuk, így versengés helyett jobban kihasználhatjuk a társadalomban rejlő együttműködési lehetőségeket.

(Borítókép: Anastasia Pelikh / Getty Images)