Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- sziámi ikrek
- banglades
- bangarians
- operation freedom
- rabeya és rukaya
- pataki gergely
- csókay andrás
- cselekvés a kiszolgáltatottakért alapítvány
A szétválasztott bangladesi sziámi ikrek egy életre összekötötték megmentőiket
További Kultúr cikkek
A másfél órás dokumentumfilmet 2019. január 5. és július 21. között forgatták Magyarországon. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány honlapján megjelent közlemény szerint az alkotás „az Operation Freedom második, plasztikai sebészeti szakaszának részleteit tárja a közönség elé”. Fuchs Richárd filmje a következő szöveggel indít:
A Rabeya és Rukaya szétválasztásában együtt dolgozó bangladesi és magyar önkénteseket egy életre összekötötte ez a rendkívüli feladat. Gyorsan eltűntek a vallási és kulturális különbözőségek. Egy idő után már egy külön szót használtak magukra, amivel azt fejezték ki, hogy a két nemzetből ők egy néppé váltak. Az Operation Freedom résztvevői a mai napig úgy hívják magukat: bangarians.
Egy új kifejezés
Bangarians, mint Bengalis és Hungarians, vagyis a „bengáliak” és a „magyarok” szavak összekapcsolása, amely tökéletesen tükrözi, hogy ez a két nép (pontosabban néhány képviselője) minden erejével azon dolgozott, hogy sikeresen szétválassza az ikerlányokat.
A Bangarians – és a film alapjául szolgáló Operation Freedom-műtétsorozat – több tucat orvos, segítő, barát, családtag és persze a két kislány embert próbáló összefogása, közös küzdelme annak érdekében, hogy a gyermekek jobb életet élhessenek.
A megható alkotás megörökítette „a szakmai kihívásnak és humanitárius összefogásnak a legmélyebb részleteit”, mindezt „a szülők és az orvosok – többek között a műtéti szakaszért és a teljes műtétsorozat koordinációjáért felelős Pataki Gergely plasztikai sebész és a végső szétválasztás idegsebészeti csapatát vezető Csókay András –, illetve a csapat segítőinek megszólalásával”.
Fuchs Richárd 2017-ben már készített egy filmet, amely az akkor másfél éves testvérpár első találkozását mutatta be dr. Pataki Gergellyel és dr. Csókay Andrással. A filmes szakember 2010 óta dokumentálja a magyar orvosok munkáját. A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány honlapjáról azt is megtudhatjuk, hogy az orvoscsapat 2010 óta szervez plasztikai-helyreállító és égési sebészeti missziókat Bangladesbe.
Az előzményekről tudni érdemes, hogy a műtétsorozat 2018-ban kezdődött Dakkában, amikor „Hudák István idegsebész két operációval, február 28-án és augusztus 19-én endovaszkuláris, azaz érfalon belüli katéteres módszerrel megoldotta a gyermekek agyi fő szállítóérszakaszának elzárását, jelentősen csökkentve ezáltal a majdani agy- és koponyaszétválasztás vérzéses szövődményeinek kockázatát”.
A most bemutatott dokumentumfilmben a nézők szemtanúi lehetnek annak is, ahogy az ikrek 2019. január 25-én átestek egy hatórás műtéten. A beavatkozáson az orvosok speciális, magyar tervezésű szövettágító implantátumrendszert ültettek a lányok (hajas) fejbőre és a lágy részek alá.
A beültetett implantátumokat aztán fél éven át fokozatosan, heti egy-két kisebb plasztikai beavatkozással, állandó szakorvosi felügyelet mellett sikerült megfelelő méretűre tágítani, ami lehetővé tette a következő műtéti szakasz, a végső szétválasztás során keletkező szövethiány pótlását
– derült ki a műtétről, amely azért különleges, mert korábban nem volt példa rá, hogy ennyire pici gyerekeknél alkalmazzanak ilyen mértékű szövettágítást.
Rabeya és Rukaya azóta túl vannak a szétválasztó műtéten. A 33 órás beavatkozásra már Dakkában került sor 2019. augusztus 1-jén és 2-án. Az eredmény keserédes, hiszen Rabeya felépült, és azóta is szépen fejlődik, de Rukaya halmozottan sérült, mert a műtét után egy hónappal agyi bevérzés lépett fel nála.
„Jelenleg az Operation Freedom negyedik szakasza zajlik, ami a koponyarekonstrukciós műtétek mellett magában foglalja az ikrek teljes körű rehabilitációját is, mindezt ugyancsak a Cselekvés Alapítvány szervezésében" – olvasható a honlapon.
(Borítókép: Rabeya Islam és Rokeya Islam a bangladesi Dakában 2017. november 21-én. Fotó: Mamunur Rashid / NurPhoto / Getty Images)