Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMit mond Steven Seagal, Putyin nagy barátja az ukrajnai invázióról?
A legtöbbünknek vannak barátai és családtagjai Oroszországban és Ukrajnában. Mindkettőre egy családként tekintek, és valóban úgy gondolom, hogy egy külső erő az, amely hatalmas összegeket költ propagandára, hogy a két országot egymás ellen hangolja, provokálja – jelentette ki Steven Seagal. Hozzátette: azért imádkozik, hogy mindkét ország pozitív, békés megoldásra jusson, hogy békében élhessünk – számolt be a Fox News.
Az amerikai sztár régóta ápol szoros kapcsolatokat Oroszországgal és személyesen Putyin orosz elnökkel. 2003-ban ő volt a moszkvai filmfesztivál sztárvendége, ahol nagyon megkedvelték, és rengeteg ajánlatot kapott: reklámokban, filmekben szerepelt és üzletelésbe kezdett. Putyinnal is ekkortájt ismerkedett meg.
A küzdősportokban szintén jártas orosz elnöknek is jól jött az ismeretség, hiszen imázsvideóiban maga is szívesen tetszeleg szuperhősszerepben, és Seagal nem is fukarkodott a Putyint dicsérő nyilatkozatokkal. Gyakran látogatott Oroszországba is. Rendre Putyin politikájának aktív támogatójaként tűnt föl, támogatta a Krím orosz megszállását is, emiatt 2017-ben öt évre kitiltották Ukrajnából. 2016 során szerb, majd orosz állampolgárságot szerzett, az útlevelet személyesen Putyintól vette át.
(Borítókép: Steven Seagal és Vlagyimir Putyin 2014. július 29-én. Fotó: ALEXEI NIKOLSKY / AFP)