„Ez a nép nem térdel”

Kétségtelen, hogy Szente Vajk és Szabó László jól kitalálta ezt a nemzeti musical dolgot. Még aki esetleg fenntartásokkal vagy csak kíváncsiságból megy, ment is el a Puskás, a musical című előadásra vagy most a Kőszívű – A Baradlay-legenda című új musical nagy olvasópróbájára, annak is el kell ismernie: jól van összerakva a zene, a történet, a szereplőgárda és a körítés is az ajándéktárgyaktól a szelfizni kiállított huszárokon át a nézők által feltartott kartonlapokból kirajzolódó logóig.

Rajongótábor

Ezekre az előadásokra azonban nem kétkedők járnak, hanem kőkemény rajongótábor – mert már ezt is sikerült kiépíteniük. Arra a kérdésre, hogy ki látta már a Puskás-musicalt, a Kőszívű – A Baradlay-legenda március 15-i olvasópróbáján szinte a teremben ülő összes néző feltette a kezét. Szabó László producer ügyesen magára vállalja a konferansziészerepet, és végig kézben tartja az előadást, folyamatosan kapcsolatban maradva a közönséggel. Az elején mindenki megszólítva érzi magát, mintha csak egy családi, baráti összejövetelre érkeztünk volna, a szünetben sem unatkozunk, mindig van valami játék, sorsolás, kulisszajárás, és a végén is elköszönnek az alkotók, amikor már tényleg fokozhatatlan a hangulat. Mert a lényeg mégis csak a történet, a zene, az előadás, az pedig magával ragadja a közönséget.

A március 15-i amolyan előbemutató a kissé nehézkes Kőszívű – A Baradlay-legenda – A nagy olvasópróba – Zene és szöveg címet viselte, és egy különleges show keretében vezette föl a produkciót, amelynek az ősbemutatója egyébként majd június 17–18-án lesz a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadás során a színészek elénekelték, elmondták a teljes darabot, zengett a negyvenfős kórus, vetítettek is a hetven négyzetméteres LED-falra, és láthattunk felvillanni valamennyit a jelmezekből is. Időnként Szente Vajk (aki Galambos Attilával írta, illetve rendezte a darabot) narrálta a történetet, elmondta szóban, amit majd látványban kap meg a közönség, ahogy a tánckoreográfiával és a színpadi mozgással is kiegészül még a produkció.

Szereposztó játék

A március 15-i olvasópróba azzal kezdődött, hogy szétosztották az egymillió forintot azok között, aki eltalálták mind a tizennégy szereplő esetében, hogy ki kit játszik, és két néző is akadt, aki annyi energiát tett ebbe – újraolvasta a regényt, utánanézett, ki mit játszik máshol, konzultált több emberrel –, hogy mind a tizennégy szereplőt eltalálta. A Kossuth-díjas Miklósa Erika Erzsébet királyné, Náray Erika Plankenhorst Antoinette, Polyák Lilla Bradlayné, Kovács Gyopár Liedenwall Edit, Gubik Petra Plankenhorst Alfonsine, Katona Kinga Lánghy Aranka, Szerednyey Béla Tallérossy Zebulon, Feke Pál Rideghváry Bence, Veréb Tamás Baradlay Jenő, Ember Márk Palvicz Ottó, Fehér Tibor Baradlay Richárd, Serbán Attila Ramiroff Leonin, Berettyán Sándor Baradlay Ödön, Barabás-Kiss Zoltán pedig az Öreg Pál szerepébe bújik.

Az előadás még így, félig szcenírozva is vitte a közönséget: a fülbemászó dallamok (a zeneszerző Juhász Levente) és a történet, amelyben a szerelmi és a történelmi szálak megfelelőképpen követik egymást, a jól érthetően előadott árulás és családi dráma még a legkisebbeket is a székhez szögezte. Miklósa Erika ezen az estén az Operaházban lépett fel, helyette Németh-Nagy Johanna énekelte el Sissi szerepét – szenzációsan. A férje végakaratával szembeszálló és fiaiért aggódó Baradlayné szerepében Polyák Lilla nyűgözte le a közönséget. Mellettük kiemelkedett még Gubik Petra a hangjával – és majd valószínűleg a táncával, a mozgásával is.

Jó hangulat

De a remek teljesítmények mellett nem lehet nem észrevenni, milyen jó hangulatban zajlik a közös munka, a színészek – akiknek egy része már a Puskás-musicalben is játszott – mennyire élvezik az előadást. A fiatalok és a tapasztaltabb művészek jól kiegészítik és segítik egymást, mindenki azon van, hogy minél jobb produkció szülessen, és ez a nézőkre is átragad. Nem csoda, ha ebből – Haynau kabátját és szerepét magára véve – Szabó László is szerette volna kivenni a részét.

Mindazonáltal a darab szépen leköveti a regény történetét, szerencsére nincs benne semmi erőltetett utalás a mára, ami – Szabó László szavaival – a baradlayságot hangsúlyozná. A hazafiság, az anyai szeretet, a testvéri önfeláldozás, az árulás és a cselszövés mind szépen és érthetően jelenik meg, a végső nagy fináléban pedig nem túlhajtva éneklik, hogy van itt egy kis nép, amely „nem térdel”, és amely olykor a fél világ ellen küzd. „Sorsunk nincs kőbe vésve, bármikor átírhatjuk” – dúdolják a nézők is, miközben az ajándéktárgyakat rejtő papírszatyrokat lóbálva hazafelé indulnak. Ők már biztosan ott lesznek az „igazi” előadáson is. 

(Borítókép: A Baradlay-legenda című musical  olvasópróbája. Fotó: Kaszner Nikolett / Musical Neked Produkció)