Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKoncertszínház és tanúságtétel a civilek szenvedéséről és haláláról
További Kultúr cikkek
A Nemzeti Színház nagyszínpadán április 24-én 17 órakor különleges filmet vetítenek: a nézők a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Drámaszínház A boldogtalan című előadását láthatják felvételről ukrán nyelven, magyar felirattal.
A boldogtalan című darab az ukrán hivatásos színház egyik létrehozója, a színészként, rendezőként és drámaíróként is ismert Ivan Karpenko-Karij legnépszerűbb színműve, egyúttal az ukrán nemzeti drámairodalom örökségének fontos része. A történet középpontjában egy szerelmi háromszög, Varka, Hnat és Szofia kapcsolata áll. Az ő viszonyrendszerükből bontakozik ki a dráma fő cselekményszála. A szerző ugyanakkor egy nehezebb, de mélyebb olvasatot is kínál az értelmezéshez, amely az örök értékek felé vezet bennünket. Az előadás a kiveji ukrán nemzeti színház egyik friss bemutatója, 2021 decemberében volt a premierje.
Ugyanezen a napon 20 órakor koncertszínház kezdődik Ukrán tűz címmel, fellép az ukrán–francia DAKH Daughters.
Ez a háború hatalmas katasztrófa Ukrajna számára, amely kihat az egész világra, az egész emberiség jövőjére – mondják az alkotók. – Ukrajna és az ukrán nép most történelmének egyik legnagyobb tragédiáját éli át. Harcol szabadságáért, önállóságáért – a túlélésért. És ebben a küzdelemben nagy szüksége van a jóérzésű emberek segítségére, bárkitől és bármilyen formában is érkezzen.
A kijevi DAKH Színház társulatának egy része azért hagyta el Ukrajnát nem sokkal a háború kitörése után, hogy új koncertszínházi előadásukkal felhívják az európai közvélemény figyelmét népük szenvedésére. Ukrán tűz című előadásukat Franciaországban hozták létre, európai turnéjuk egyik állomása Budapest. A társulat egyik formációja, a DAKH Daughters koncertszínháza a groteszk freakkabarék világát idézi. Üzenete: segélykiáltás a világhoz, tanúságtétel a háború okozta humanitárius katasztrófáról, civilek szenvedéséről és haláláról Ukrajnában.
A DAKH az ukrán alternatív szcéna egyik különleges formációja, nemzetközi fesztiváljuk a Gogolfest. A társulat vezetője, Vlad Troickij nem ismeretlen a magyar közönség előtt sem. Korábban dolgozott Debrecenben, Kecskeméten és Miskolcon is, társulatával pedig több alkalommal volt a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) vendége.
A Szolidaritási nap Ukrajnáért két előadására az ingyenes jegyeket a Nemzeti Színház honlapjáról lehet kinyomtatni.
(Borítókép: Nemzeti Színház)