Milyen ember az, aki nem kér enni, de másnak sem hagy?

A spanyol rendező teszi-e, aki kívül-belül ismeri Lope de Vega komédiáját, vagy sem, mindenesetre a nézőtéren nem tudjuk, hányadik csavarnak higgyünk. Mert igaz, hogy az ifjú szolga csak karriervágyból akarja viszonozni úrnője „szerelmét”, de néha egészen úgy fest, mintha tényleg megérintené, és az is igaz, hogy valódi szerelme, a szolgálólány Marcela mindent megtesz, hogy megtartsa udvarlóját, de közben igazi büszke lányként móresre is tanítja. A grófnőről nem is beszélve, aki úgy gondolja, ha neki nem adatik meg, más se legyen boldog a szerelemben – az álarc alatt miért látjuk mégis olyan érzelmesnek és sebezhetőnek?

Mert csavarban így sincs hiány A kertész kutyája című darabban, elég, ha felidézzük, hogy a grófnő, Diana úgy adja tudtára titkárának az érzéseit, mintha másnak adna tanácsot, aki szívügyekben kevésbé járatos, sőt mivel még ő maga sem biztos a dolgában, ezért a titkárát kéri meg, hogy adjon eligazítást egy olyan szerelmesnek, akinek a vágyát csupán a féltékenység korbácsolta föl.

Nekem csupán az irigység a részem, / S ha mások boldogságán jár eszem, Úgy sajnálom kámforrá vált esélyem. / Amíg saját boldogságomra várok, / Nap mint nap látok más szerelmeket, / És megkívánom mindet: rettegek, / Hogy irigységem zárja rám a rácsot

– olvassa a titkár, Teodoro a „nem neki szánt, de mégis” levelet.

S hogy a kör bezáruljon, ő maga ír választ – amelyben valójában ő válaszol az úrnőnek. „Nem lobbanunk föl, látva más szerelmét, / Csak, hogyha régen tetszik már a tárgya; / Az irigység átnéz más birtokára, / Amit, míg senkié, észre se vennénk” – olvassa a levelet, mi pedig újra és újra elámulunk azon, mennyire nem változnak ezek az érzelmek évszázadok óta, sőt akkoriban – modern lélektani ismeretek nélkül – mintha sokkal finomabb érzéseket, rezdüléseket is nyakon tudtak volna csípni.

Igazi spanyolos előadás

A szöveget hallgatva egyébként is az az érzésünk, mintha a verses dráma ma íródott volna, ez köszönhető Térey Jánosnak, aki Mester Yvonne nyersfordítása alapján készítette el a műfordítást, de a színészeknek is, akik olyan természetességgel mondják a szöveget, mintha nem egy barokk költeményt kellene előadniuk. A próbák során biztosan nagy segítségükre volt, hogy maga Mester Yvonne volt a tolmácsuk.

Így igazi „spanyolos” előadás született, a rendező, Ignacio García mellett a dramaturg, Jose Gabriel López Antuñano is spanyol, s a darab miliőjét jól adják vissza Berzsenyi Krisztina jelmezei és Túri Erzsébet díszlete is. A díszes, galléros, kalapos ruhákba bújtatott színészek mintha egy festményekkel teli, megdöntött falon rohangálnának (temperamentumában is spanyolos az előadás), a festmények azonban időnként kinyílnak, és tömlöccé vagy rejtekhellyé válnak, ahonnan a legváratlanabb pillanatban bukkan elő valaki. A falon is festmények sorakoznak, ezek időnként szintén kinyílnak, mintegy megelevenednek a modellek, és kíváncsi szemmel-füllel figyelik az éppen zajló jelenetet. A színpadi gépezet óraműpontossággal működik, mindig akkor nyílik-csukódik minden „ajtó”, amikor kell.

A darab címe arra utal, hogy az úrnő olyan, mint a kertész kutyája: nem kér enni, de másnak sem hagy.

Ismered azt a mesét, / Melyben a kertész kutyája, / Bár nem éhes, társai / Csontját mégis megszaglássza?... / Nem kér, de mást sem hagy enni: / Elmarja a másikat, / Hogy senkinek se legyen jó; / Te is ilyesféle vagy

– vágja Diana szemébe Teodoro. Ezt persze már csak azután látja így át, miután a szerelmi háromszög sokszorosan összegabalyodott, és maga sem tudja, hogyan másszon ki a csávából, amit részben saját maga állított elő. Berettyán Sándor meggyőző tévelygő ifjú, Barta Ágnes tűzrőlpattant szolgálólány, akinek jól fölvágták a nyelvét, az udvartartást képviselő Trill Zsolt és Rácz József pedig ügyesen csetlik-botlik a szerelmesek kavarta zűrzavarban.

Gáláns szerelmi ügyek

És bár vígjátékról van szó, nem lehet nem összeszorult szívvel nézni a figurák sorsát: mit tegyen egy fiatal lány, ha szerelme, akivel már a jövőt tervezték, elárulja, elhagyja? És mit tegyen egy ifjú, ha mégis meggondolja magát, és – higgyük el – mást szeret, és mit a szolgáló, aki csupán csaléteknek kell egy furfangos játszmához? És végül mit tegyen egy magányos nő, aki rangon alul nem kereshet párt magának, és csak unalmas kérők jutnak neki?

Sértett vagyok, bár nem csapott be senki, / Nem szeretek, / de féltékeny vagyok, / S a jóért cserébe, muszáj: szeretni. / Nem védekezem, nem is támadok, / Bizalmat kérek, és egy szót se szólva / Várom, hogy megért, ki hallgat a szóra

– mondja Diana, és Tóth Auguszta grófnőjének őszinte, magát sem kímélő szavai után elhisszük, hogy ő is szenved – saját magától. Végül is mindenkit megérint valahogy a történet, a sok hűhó láttán egyedül Trill Zsolt Trisztánja fújdogálja egykedvűen a kalapjáról lelógó tollpihéket. 

Pörgős, szórakoztató előadás a Nemzetié, amiben szerepet játszik az is, hogy a szöveget erősen meghúzták, hosszú passzusok és szereplők maradtak ki belőle. Így viszont a lényegre tudunk koncentrálni, az irigység, féltékenység, frusztráltság, elhagyatottság, harag és bosszú stádiumaira, ki-ki a saját aktuális lelkiállapota szerint, de lehetünk csupán derűs szemlélői is az eseményeknek. Csak az előadás eleji lövések zavarják meg a néző nyugalmát, amelyek kétségkívül jól illusztrálják a grófnő dühét, de a Gobbi Hilda Színpadon nagyon hangosnak tűnnek. 

Lope de Vega (1562–1635) Cervantes kortársa, a spanyol irodalom szintén nagy alakja. Félezer hosszabb és rövidebb színdarabja maradt fenn, mellette más irodalmi műfajokban is alkotott, mindeközben ráért kalandos életet is élni. Voltak gáláns szerelmi ügyei, több házassága, de a szerzetesi aszkézist is gyakorolta, szolgált a Nagy Armadában és részt vett az inkvizícióban. Nem csodálkozhatunk, ha ismerte az emberi lélek mozgatórugóit.