Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHogyan telt az elmúlt negyven évünk?
Idén 40. alkalommal rendezik meg a Magyar Sajtófotó Kiállítást. Először 1981-ben rendezte meg a seregszemlét Szalay Zoltán, aki a következő harminc évben is gondozója maradt a kiállításoknak. A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztály elnöksége úgy gondolta, az évforduló jó alkalom a visszapillantásra, így idén a szokásos, éves Magyar Sajtófotó Kiállítás mellett egy, a negyven esztendőre visszatekintő tárlattal is várják a látogatókat a Capa Központban.
Semmi nem olyan már, mint 1981-ben volt. Megváltozott a sajtó, Magyarországon megváltozott a politikai berendezkedés; más lett a technika, a jogi környezet, megváltozott a képek nyilvánosságra kerülésének módja és gyakorisága. A legfontosabb azonban nem változott: a fotóriporterek elkötelezettsége
– írja közleményében a Capa Központ. A sajtónak dolgozó fotóriporter arra törekszik, hogy a valóságot saját interpretációban tálalva a nagy közönség számára információt nyújtson, szórakoztasson vagy provokáljon. Érzelmet akar kelteni, miközben beszámol az előtte történő dolgokról, a maga által megtapasztalt valóságról. A beküldött anyagokból rendezett kiállításokon a látogatók jó képekkel eleveníthetik fel az elmúlt év eseményeit: csodálhatják, egyetérthetnek, vitatkozhatnak a fotóssal. Ezzel a kiállítással is ezt a hatást szeretnék elérni a rendezők.
A válogatás, mint minden válogatás, szubjektív, de abban a tekintetben a teljességre törekszik, hogy a magyar sajtófotó valamennyi műfaját bemutassa, s ezt sok fotóriporter munkáján keresztül tegye meg. A tárlaton 123 fotográfustól láthatunk képeket, a legnevesebbektől a kevésbé ismertekig, az idősebb generációtól a fiatalokig. A kiállításon csak olyan képek szerepelnek, amelyek alkotója a Magyar Sajtófotó Pályázatok egyikén részt vett. A kiállítás kurátora Bánkuti András.
De nem marad el a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás sem. Egy héttel később, a Magyar Nemzeti Múzeumban nyílik meg 2021 fotóiból a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazott képeinek tárlata. Ennek az ünnepélyes megnyitóján hozzák nyilvánosságra a MÚOSZ Nagydíját és az André Kertész-nagydíjat elnyerő fotográfusok nevét. A megnyitón díjazzák a tizennégy kategória első három helyezettjét és a különdíjak nyerteseit is.