Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzázezer forint támogatást kap minden friss diplomás színész
Az EJI szociális célú jogdíjalapja terhére járul hozzá a fiatalok pályakezdéséhez, ahogyan teszi ezt másfél évtizede minden évben. Az összeget Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke adja át 42, egyetemet végzett előadóművésznek, miután azok átvették a diplomát.
Az EJI közleményében Gyimesi Lászlóra, az EJI elnökére, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének alelnökének mondataira hívta fel a figyelmet, aki így fogalmaz:
a professzionális előadóművészi lét nélkülözhetetlen eleme az előadói teljesítményt, szellemi tulajdont kifejező jogdíj. Ahhoz, hogy valakiből virtuóz zenész, kiemelkedő táncos vagy karizmatikus színész váljon, több évtizednyi tanulásra és rengeteg lemondásra van szükség.
Százalékok csupán
Mint írják, a fiatal előadók kettős szorításban dolgoznak: amíg befektetett munkájuk beérik, sokszor alig termelnek bevételt. A legtöbb hangfelvételt, filmet fiatal korban készítik az előadóművészek, de a befektetett energia – ha egyáltalán – lényegesen később térül csak meg. A hangfelvételek több mint harmadát, a filmeknek pedig közel harmadát 30 évnél fiatalabbak készítik el. Ennek a korosztálynak a jogdíjrészesedése a zenei területen nem éri el a 10 százalékot, filmes területen pedig alig haladja meg a 2 százalékot.
Az EJI elnöke ismét sürgeti, hogy a Szellemi Tulajdon Világszervezete által elfogadott pekingi szerződést aláíró országként hazánk minél előbb ratifikálja a dokumentumot. A szerződést hazánkkal együtt 98 ország írta eddig alá, de Magyarország sajnos még nincs azon 45 állam között, amelyek eddig ratifikálták is, így szabályai jelenleg nem érvényesülnek itthon. A szerződés vagyoni jogokat biztosít az előadóművészek számára, elősegítve azt, hogy elfogadható jövedelemre tegyenek szert.