Bambán nézünk, amikor a politika Győzike, Majka és kis Grófo világát élteti

Felfedezzük a pajtákat?

Igen: a régi az új.

Szarvas József fertőzött meg mindenkit a viszáki pajtájával?

Ő is csatlakozott hozzánk mint szellemi vezér, de itt van nálunk a Fonó Pajta, a nagyterem mellett: ennek a kezdetektől ez a neve. Itt kezdődött minden.

De ez nem volt soha mezőgazdasági épület, pedig a pajtának mégiscsak az lenne a kritériuma.

Nem, ez szerelőcsarnokként funkcionált, de ez volt a legnagyobb tér: igazából ez egy szellemi pajta.

És behozza a vidéki, népies hangulatot?

Most már, hogy nyakig benne vagyunk, igen. A Pajtától a palotáig konferencián Weyer Balázs – a Music Hungary Szövetség elnöke, a Budapest Ritmo világzenei fesztivál egyik kitalálója – azt mondta: ha öt évvel ezelőtt azt mondja neki valaki, hogy a pajtákról fog előadást tartani, biztos nem hiszi el. Személyében olyan embert sikerült megnyerni az ügynek, aki a Balaton-felvidéken, Vöröstón „fészkelte be” magát a Covid idején: ez az egyik olyan magyar település, ahol a porták végén mindenütt van pajta. És ő is megérezte, milyen ereje van a pajtának – ha a közösséget, a családot, a nyári kikapcsolódást vagy bármilyen más hozzáadott értéket nézünk.

Vöröstó hibátlan kis település lelkes polgármester asszonnyal, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjaiban is szerepel, sokat fogunk még hallani róluk. Láttunk lerobbant és életrevaló pajtákat, sőt még egy prémiumpajtába is belopóztunk. Vöröstón minden megtalálható, amit a pajta tud.

Ez lesz a pajták fővárosa?

Sanszos, hogy Őriszentpéter is bele tud majd szólni a címért folyó versenybe. De Orfűn is említhetnénk a Tekeres városrészt, amely egy védett utcafront, és szintén minden porta mögött – sváb hagyományok szerint megépített – pajta van: a homlokzatukat, amely látszik a nagykapuból, kirakták kővel, a többi részét csak lemeszelték.

Felesleges tér, amelyre vágyunk

Szarvas Józsefről lehet tudni, hogy hosszasan gondolkodott, mit is csináljon az összedőlni készülő pajtájával. Az összes többi pajtatulajdonos is egyénileg jött rá, hogy ezt valamilyen módon közösségi térként kellene hasznosítani?

Egyetlen olyan pajtát találtunk, amely állami beruházás, ez a Matyóföld kellős közepén, Mezőkövesden található Táncpajta. Súlyos 400 millióból újították fel, de hibátlanra sikeredett. Ott voltunk a megnyitóján, remek táncházat tartott a Dűvő zenekar a helyi táncegyüttessel.

Mindenki más a saját pénzét tette bele?

Igen, mert az a saját temploma, vagy tárolója, vagy családi találkozók színhelye. És az lett a mérce, hogy nincs mérce, mert minden pajta egyedi, és nem lehet azt mondani, hogy ezt így kéne csinálni, vagy úgy. Egyedi az utcasor és a kihívás is, mert van, aki gasztrót álmodott bele, van, aki filmklubot üzemeltet, van, amely egy fesztivál aktív része Kapolcson vagy az Ördögkatlanban, és van, ahol egész évben üzemel, mint az Almalomb Kulináris Kitérő Hosszúhetényben.

Az Almalomb már át is vezet a malmok világába, mint a másik, funkciót váltó épülettípus.

Csűr, pajta, malom, ezek az ipari épületek tartoznak most a látókörünkbe.

Mindenhol nyilvános tér lett ezekből?

Aki a saját családjának újította föl, azért csak-csak kinyitja, Tőke Gyula például a Salföldi Dalföld keretében: ez az esőhelyszín meg a dzsesszkoncertek színtere. Biztos vannak olyanok is, akik nem szeretnék megnyitni a pajtájukat, de velük nem találkoztunk, csak olyanokkal, akik úgy gondolták, hogy ha kis közösség is, de jöjjenek, mozduljanak meg.

A pajta legfőbb tulajdonsága, hogy van négy fala meg egy teteje?

Igen, ez a legpuritánabb terünk. Létezik ez a felszabadító térélmény, hogy bemész, és van körülötted tér, amelyből bármi lehet. Azt szoktuk mondani, hogy ez tulajdonképpen felesleges tér: a mai építészet beosztja pontosan a szobák számát és funkcióját, és nincs sehol fölösleges tér, pedig az ember mindig szomjazik rá.

Makovecz Imre a magyar társadalom egyik törését abban vélte felfedezni, hogy a parasztembert beterelték a panelbe: jó lesz neked az a kis konyha, az egy négyzetméteres kamra vagy spájz, miközben a múltban a kamra, a pajta akár 400 négyzetméteres is lehetett, sokkal nagyobb, mint a lakótér. Persze ez kocsiszín is, meg terménytároló, de mégiscsak van olyan alkalom, amikor a család ott gyűlik össze, ott tartják a mulatságokat.

A funkcióváltás szomorú oka, akárhogy is nézzük, hogy már nincs mezőgazdasági tevékenység, állattartás a falvakban.

Saját kegyelemdöfését adja meg a magyar ember önmagának, rohanunk a hipermarketekbe, miközben Svájcban, Ausztriában, de akár Szlovéniában is sok nemzedék óta úgy gazdálkodnak, hogy a ház mellett ott az istálló, aztán a teheneket meg a birkákat kihajtják a mezőre. Ezen tényleg érdemes elgondolkodni, hogy nálunk ennek nincs ekkora hagyománya, miközben persze ismerünk nagyon elhivatott embereket, akik szívvel-lélekkel csinálják.

A pajták kihasználtsága korábban is folyamatosan változott, de ahogy Tolnai Ottó mondta Palicson: ő nem csodálkozik semmin, mert minden térnek van egy nullapontja, elér egy mélypontot, és ott teljesen átalakul, más dimenzióban kezd fellélegezni. A pajták sokaságánál most értük el a nullapontot, és most kerülnek olyan emberek kezébe ezek a csűrök, pajták, hogy elindulhatnak más fejlődési irányba.

A nullaponton talán már túl vannak.

Az egynél tartunk.

Fenntartható lassulás 

Hová lehet még fejlődni?

Szeretnénk behozni a fenntartható lassulás dimenzióját a magyar társadalomba. A fenntartható fejlődéssel sokunknak van problémája: meddig tartható, miért vagy átverve azzal, hogy mindig csak „fejlődsz”? Miért nem tudunk lassulni, fejlődtünk már eleget az elmúlt harminc-negyven évben – a GDP-ből azonban hiányoznak az élmények. Ha viszont a fenntartható lassulás fogalmát találod meg – vissza a földhöz, a természeti értékekhez –, akkor nem szalasztod el például azt, hogy virágzik az orgona. Vöröstón minden pajta mögött megindul a kert, lehet gyümölcsfákat ültetni...

Szarvas József nemcsak a pajtával fertőzte meg önöket, hanem a tündérkertekkel is?

Abszolút. Ezzel a lassulással szeretnénk társadalmilag előzni, hogy legyen mondjuk négynapos munkahét, ebből esetleg egy kötelező home office-nappal – nem lenne nagy kiesés, mert ezt is meg lehet szervezni. Ez Nyugat-Európában már működik, miért ne lehetne a kanyarban előzni, és ennek a fenntartható lassulásnak a pajták lehetnének a szellemi központjai. Az a gondolatvilág, az a vidéki értelmiségi lét, amit a pajtatulajdonosok képviselnek, számunkra is nagyon izgalmas: nem blöffölnek, hanem saját példájukon keresztül mutatják meg, hogy lehet így is csinálni.

Vagyis hogy vidékre költözöl, és onnan dolgozol?

És közösséget vállalsz a helyiekkel, lásd a cimbalomművész Tárkány-Kovács Bálint családját, akik Vigántpetenden indítanak új életet három gyerekkel. Ez egy szellemi holdudvar is építészekkel, zenészekkel, művészekkel, gasztroemberekkel, könyvkiadással.

Az értelmiség vidékre települése nem új dolog, és eddig is volt belőle feszültség is: mit szólnak a helyiek, hogy most még a pajtákban is hangoskodnak a gyüttmentek, bebírók?

Mi ezt nem így látjuk, érezzük. Az ügy kapcsán indulnak meg emberek egy-egy pajtaeseményre, lehet, hogy a szomszéd utcából, de a turai pajtának győri, a nagyegyházai Hangistállónak kecskeméti látogatói is voltak. Élményért állnak sorba az emberek, azt szomjazzák, azt várják. Szerintem vége a nagy, többezres fesztiválok monopóliumának, semmilyen hozzáadott értékkel nem bírnak már, elég volt a szponzorált tartalmakból. A pajta oldalában nyíló orgona illata és látványa tényleg nagyobb élmény már, mint a Coca-Cola.

Az Őrség meg a Balaton-felvidék eddig is pezsgett kulturálisan, olyan helyre kellene menni, ahol tényleg nincs semmi.

A semmi is valami, ezt a Délvidéken tanultam meg egy építész barátomtól. Délibáb, napkelte, napnyugta vagy csak a felhők látványa is művészi élményt jelent – értelmezni kell tudni a környezetet. Ez afféle Hamvas Béla-i tisztánlátás, ami megszűnt körülöttünk. A kihívásokat pedig nem megkerülni fogjuk, hanem beleállunk, amint jelentkezik egy pajta a hátrányos régiókból is.

Aki maga újította fel a pajtáját, szeretné, ha ez valaha megtérülne?

Ez szóba se kerül. Mindenki a saját millióit rakta bele, de itt nem a megtérüléslogika érvényesül, ez szellemi tér. Itt beszélgetnek, gondolkodnak az emberek, jól érzik magukat, soha nem került még elő a pénz. De a PajtaKult ilyen szempontból is jó, hogy egyrészt programokat szervezünk, másrészt egy-egy infrastrukturális fejlesztésben – parkoló, téliesítés – tudunk segíteni.

Hogyan, mikor jutott eszükbe, hogy ezeket a pajtákat össze kellene fogni?

Sok helyen jártunk, és minél több pajtában megfordultunk, annál több telefonszámot kaptunk, hogy még ide is menjünk el – és aztán valahogy berobbant, és gyűrűzik tovább. Először azt hittem, ebből új építészet lesz, de nem: a közösségi, a művészeti része robbant. Annyira elszálltak az árak, hogy egyszerűbb most a meglévő építészeti hagyatékkal foglalkozni.

Sok elhagyatott pajta van még?

Az Őrségben, de Somogy megyében is rengeteg található, az ingatlankereső oldalakon szoktam pásztázni, és sokszor a pajta jobb állapotban van, mint az előtte lévő épület. Ezeket viszonylag olcsón meg is lehet venni – mozgassuk meg a pajták által a vidéket!

Vidéki Kobuci

Mit tesz hozzá mindehhez a PajtaKult projekt?

Kulturális frissességet. A Fonó szellemi terében, művészköreiben mindig tudjuk, hogy egy-egy művész éppen milyen új produkcióra készül. Ha azt mondja a cimbalmos, hogy lesz egy új triója, akkor tudom, hogy azt már esetleg hol kérték, vagy hol szeretik a cimbalmos muzsikát – vigyük el oda. Rájöttünk, hogy vannak pajtaprodukciók, és lehet, hogy egyszer eljön a cserekereskedelem ideje: Tárkány-Kovács Bálint elmegy a cimbalmos produkcióval a nagyegyházai Hangistállóba, cserébe az ott működő vonósnégyes elmegy hozzájuk.

Két hete találkoztunk Snétberger Ferenccel, aki már volt Katlan Tóni Kultúrkonyhájában Veresegyházán, és nagyon jól érezte magát, tehát adja magát, hogy a következő helyszín a Pajta Bisztró lesz Őriszentpéteren: egy világklasszis hatvan embernek fog muzsikálni, ő pedig élvezheti az Őrség gasztrokínálatát, mindenki gazdagabb lesz egy élménnyel. A kulturális küldetés finomhangolása izgat, hogy mikor mit – sorozatot, fesztivált, egyedi dolgot – lehet elvinni valahová. Minden hely más. Ott van az üllési Pusztaszínház, az például tipikusan könnyűzenei helyszín, egy vidéki Kobuci – ráadásul amikor kijössz, ott van fölötted a csillagos ég, az Alföldön nincs fényszennyezés.

Akkor úgy működnek, mint egy kulturális ügynökség?

Ez most formálódik. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 700 milliós forrását is most fogják pontosítani, és a projekt mögött áll a Magyar Kultúra Alapítvány is. Mi, mint kreatív csapat, meglátjuk, hogy minden helyszín fölött bábáskodjunk-e, vagy fölfuttatunk helyeket, és aztán elengedjük a kezüket. Eddig több mint 80-100 pajtát hoztunk be a PajtaKult rendszerébe, ezeket bemutatjuk YouTube-videókban és a HírTV-ben futó havi PajtaKult műsorban, ahogy a hozzájuk tartozó szellemi erőteret is. Van egy összeverbuválódott, kreatív szakemberekből, videós stábból, építészből, előadóművészekből, gasztroszakemberből álló kis csapatunk – mindannyian megfertőzve a pajtaéletérzéssel –, így járjuk a vidéket.

A jövő zenéje, hogy melyik pajtának milyen segítségre lesz szüksége, promóció, országos média, szervezés, művészeti tanácsok, kapcsolati háló – ezeket mind meg tudjuk oldani. Vagy a PajtaKult brand azért ott marad egy logóval, stábbal, arculattal, a mi produkcióinkkal – ez még sok kihívást tartogat. Belépett a Hagyományok Háza is mint állami szereplő a projektbe, akik a határon túli építményekkel foglalkoznak majd.

Ott milyen pajták vannak?

Nagyon sokszínű, ahány határon túli terület, annyiféle. A Muravidék nagyon gazdag, ott fölújított csűrökkel találkoztunk – a Covid után csak oda kell menni és produkciókat vinni, már egy szöget nem kell beverni a falba. Délvidéken nincs csűr, ott góré van, ott az lesz érdekes, hogy az átszellőztetett kukoricatároló tektonikáját hogyan használjuk. Erdélyben Esztány Győző nevét kell megemlíteni, aki a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként 700-féle csűrt gyűjtött össze, egyik se hasonlít a másikra. A szellemi örökség a gerendákba van kódolva, 100-150 éves gerendákkal találkozol, és most érkeztünk el ahhoz az erkölcsi próbatételhez, hogy hagyjuk ezeket ott összedőlni, vagy hozzuk el, és építsük föl valahol.

Arra jutottunk, hogy ez az értékmentés egy fajtája, több ezer csűr vár gazdára vagy megújulásra Székelyföldön. Születtek már erre vállalkozások, de azok nem állnak meg Magyarország határánál, hanem viszik ki a faanyagot Svájcba, Ausztriába, Németországba: a százéves faanyagnak fölbecsülhetetlen az értéke. Régen a népi bútorokat rámolták ki, most meg a csűröket viszik. Milyen jó kis csűrkávézót lehetne belőlük csinálni akár Budapesten!

Nem kell attól tartani, hogy széthordják, mire önök elkezdenék menteni?

A hirdetésekben ezek már megjelennek, de azért van még elég.

Az említett NKA mellett kik szálltak be még pénzzel?

Két embernek tartozunk köszönettel: Demeter Szilárd a Petőfi Kulturális Ügynökség által ráérzett ennek a súlyára, oda került be először a projekt – tavaly és idén is kaptunk 50 millió forintot, ez tette lehetővé, hogy egyáltalán elindulhattunk –, de a nagyobb falat a Bús Balázs vezette NKA, amely szintén látja ennek a közösségépítő mozgalomnak a szerepét, sokszínűségét: ez a 700 millió forint talán éves szinten is meglesz, és az azért már nem kevés pénz. Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója is érzi azt, hogy a kisközösségek tégláiból épül fel a nagyobb palota, személyében vélhetően egy újabb befolyásos támogatót találtunk.

A szellemi erőteret erősítenénk, ezért nézünk bambán, amikor a politika a Győzike, Majka és kis Grófo által képviselt világot élteti, amelyet egy idő után se lenyelni, se kiköpni nem tudsz. Ahogy Mága Zoltánt is talán már elfelejthetjük, mert ezen szellemtelen produkcióknak nincs helyük szerintem a palettán. A kultúra végre kezdjen el az értékes szellemi erőtérben dolgozni, mert hosszú távon ez marad fönn, és ez lesz hiteles. Aki kultúrában gondolkodik, az értékben gondolkodik, és nem dől be ilyen pillanatnyi hóbortoknak.

A pajtamozgalom lehet a vidékfejlesztés egyik motorja, vagy a falusi csok fellendítője is, mert a pajtákban akár bölcsődei foglalkozásokat is lehet tartani, de nyílhat benne bolt, tarthatnak ott táborokat, számtalan ötletre lehet példa. Budapesten minden nagy kulturális épület elkészült, ki is van stafírozva, most lehet elkezdeni felkarolni a vidéket.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)