Schilling Árpádék bűnszövetségnek nevezték az SZFE-t, és „kivégezték” Marton Lászlót

Schilling Árpád a közösségi oldalán válaszolt az interjúra, amelyet az Indexnek adott a MITEM vendégeként. Arra kérném, hogy reagáljon az általa megfogalmazottakra.

Miért reagáljak? Úgysem lehet a Facebookon elindított gyűlöletáradatot megfékezni. A kommentek között egyetlen higgadt, értelmes mondatot sem találni, csupa rosszarcú acsarkodás meg fröcsögés, és siettek habzó szájjal megszólalni a színház zsigeri gyűlölői „otthonról” is. Ez lenne a liberális magatartás? A véleményszabadság tiszteletben tartása? Ez inkább magának a liberális eszmének a teljes lejáratása. S ez már egy jó ideje tart.

Azért szeretném mégis, ha reagálna, mert ön is azt nyilatkozta, hogy párbeszéddel lehet közelebb jutni a megbékéléshez. Schilling ezt mondja: „Ennek a fesztiválnak az igazgatója Vidnyánszky Attila, aki politikai támogatással, az érintettek véleményét figyelmen kívül hagyva darálta le a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiáját, szenátusát, sőt néhány konkrét személyt is, például Székely Gábort, Zsámbéki Gábort vagy Ascher Tamást, akiket Tompa Gábor személyesen is ismerhet a múltból.” Követte a budapesti színművészeti egyetem modellváltását? Vállalna például ott kurzust?

Elsők között voltam, aki az Európai Színházi Unió elnökeként s a szervezet nevében az SZFE autonómiája mellett kiállt.

Ugyanakkor az elmúlt évben fogadtam gyakornokként a színházban két freeszfés harmadéves rendező szakos hallgatót, akik végigkövettek egy-egy próbafolyamatot, s rendezőasszisztensi feladatokat is végeztek (kiválóan); de fogadtam előadás utáni beszélgetésekre új SZFE-s osztályokat is. Minden esetben az egymás közötti párbeszédet szorgalmaztam, s ezt a legtöbben közülük is így látják, hiszen egyik oldalról sem szabad megmérgezni ezeket a fiatalokat a gyűlöletbeszéddel. Ezek a fiatalok a magyar színjátszás jövője, s biztosítani kellene számukra – politikai színezettől függetlenül – a lehető legmagasabb szintű művészi és szakmai képzést. Számomra nincsenek fideszes vagy ellenzéki színészek, csak jó színészek meg rossz színészek.

Ezen a fesztiválon az évek során olyan rendezők munkái voltak láthatók, mint Ostermeier, Robert Wilson, Nekrosius, Hermanis, Eugenio Barba, Krystian Lupa, Korsunovas, Purcărete és mások. Megalkuvónak egyikük előadása sem nevezhető. Többen közülük nem mindig a legelegánsabb formában – de szabadon! – nyilváníthattak véleményt az általuk nem mindig közvetlen forrásból ismert magyarországi viszonyokról. A közönség viszont az előadásokat jött nézni, s mi is nekik jöttünk játszani egy szerintünk valóban rangos fesztiválra, amit éppúgy megcsinálhatott volna a Nemzeti előző vezetője, de nem neki jutott eszébe…

Ők nem tolerálnak más véleményt 

A Krétakör alapítója azt is mondta, hogy „Vidnyánszky ugyanilyen hatékonysággal húzta ki a szőnyeget a független szcéna alól, úgy, hogy soha senkivel nem egyeztetett, semmilyen ellenvéleményt nem hallgatott meg. Azok, akik történetesen nem a Tompa által nagyra tartott Sztalker Csoportnak (vezetőjüket, mit ad isten, ifj. Vidnyánszky Attilának hívják) tagjai, azoknak córesz. Bodó Viktor-féle Szputnyik kampec, K2 színház dettó, a 2000–2010-es aranykornak vége, kukában a függetlenek.”

Sajnálatos, hogy Schilling Árpád, akinek a rendezői munkásságát nagyra tartottam, különösen az olyan előadásait, mint a Liliom, a Közellenség, a Siráj vagy a Feketeország, ilyen módon inszinuál, belekeverve ifj. Vidnyánszky Attilát is. Mire céloz? Ifj. Vidnyánszkynak nincs szüksége protekcióra. Az ő Woyzeckje például véleményem szerint klasszissal jobb, mint Schillingé, de ez nem baj – az enyémnél is jobb. A Kolozsváron rendezett Rómeó és Júliája tomboló siker, özönlenek rá a fiatalok, új színházi látásmód és koherens nyelv, liberális barátaim (mennyire röhejes, hogy ezt itt le kell írni!) rajonganak érte.

A győztesekhez dörgölődzés meg a vesztesek semmibevételének olcsó metaforája pedig gyermeteg és nevetséges. Ugyan kihez kellene dörgölődznöm, és milyen előnyöm származna abból? Mindig is pártfüggetlen és semleges voltam (amit a hovatartozás megszállottai nehezen tudnak elképzelni vagy elviselni), három évtizedes igazgatásom alatt 31 kultuszminisztert, 26 kormányt és több színházellenes hadjáratot értem meg Romániában, végzem a munkám, ahogy tudom, a társulatot a világ minden kontinensére hívják vendégszerepelni, Romániában nagyra becsülik, és tele van mindenféle, pártpolitikától független színházi tervekkel.

Az Interferenciák Nemzetközi Fesztiválra, amelynek válogatója vagyok, többször láttuk vendégül Bodó Viktor vagy Ascher Tamás rendezéseit, ők képviselték ott a magyarországi színjátszást, akár a Szputnyik, a Katona vagy az Orlai produkcióiban. No meg az ifj. Vidnyánszky. Ezek voltak akkor az általam legjobbnak ítélt előadások. Vagy az Ernelláék Farkaséknál Hajdu Szabolcs rendezésében. Igen, Sárosdi Lillával. De azt se felejtsük el, hogy Schilling Árpád és Bodó Viktor bírálta a régi SZFE-t a legkeményebb, legszélsőségesebb hangnemben a Színház című folyóiratban és az ÉS-ben is, valóságos bűnszövetségnek nevezve, ahol tarthatatlan állapotok uralkodnak, és mindenkinek távoznia kell. Ez nem kitörölhető, és ugyanaz a hangnem, amelyben Schillingék „kivégezték” Marton Lászlót.

Ők nem tolerálnak más véleményt, s amíg Bodó továbbra is remek, színvonalas előadásokat csinál, addig Schilling, úgy tűnik, kiégett, külföldön rendre megbukott, s a régi jó előadásai helyett most

és éppúgy lejáratja az ellenzéket, mint azok a szövegek, amelyek lenézik, repedtsarkúaknak, foghíjasoknak, törött szemüvegeseknek nevezik a többségi szavazókat, lecigányozzák (így!) az egyszerű embereket. Ez is mintha Amerikából gyűrűzött volna ide, a Hillary Clinton-féle deplorables (megvetendők) mintájára, amellyel az elbukott, de a hatalomtól nehezen megváló elnökjelölt asszony egy háromszázegynéhány milliós lakosság legitim ötven százalékát illette. A vereség keserűséget okozhat, de az effajta beszédmodor még jobban csökkentheti a jövőbeli esélyeket, s egy egész népet nem lesz könnyű leváltani.

Begyűjthető gyűlöletszavazatok

Mindez Schilling szerint „abban az országban történik, ahol a tájékoztatás, a véleményszabadság központját, a közmédiát egyszerűen megszállta a kormányzó párt. Na, ebben az országban és ezen a fesztiválon Tompa Gábor szerint a legártalmasabbak az amerikai liberálisok. Ennél röhejesebb álszentséget már régen olvastam.” Ön az Index-interjúban azt mondta, hogy Amerikában véleménydiktatúra van: hogy látja a magyarországi szólásszabadság helyzetét?

A szövegkörnyezetből történő kiragadás szintén jól bejáratott fegyver, s ha nem is hozhat akkora profitot, mint a nagybani fegyveripar, de begyűjthet további gyűlöletszavazatot. Én az ön kérdésére válaszolva az amerikai egyetemekről beszéltem, ahol a rosszul tájékozottak információival ellentétben most is tanítok, s az ott eluralkodó, de a közéleti szférába s a kulturális életbe is átgyűrűző szélsőséges, a kollektív faji bűnösséget hirdető ideológiát és véleménydiktatúrát, a képmutató és kirekesztő politikai korrektséget, az abszurd, biológiai tényeket kétségbe vonó, a teljes kulturális emlékezet eltörlését s a veleszületett nemi identitás megszüntetését célzó tanításokat igenis veszélyesnek és súlyosnak tartom bármilyen kontextusban.

Erről sokat beszélt már Andrei Șerban is, aki épp ezért hagyta ott a Columbia Egyetemet, de nem támadta le őt senki, talán mert nem a MITEM alkalmával nyilatkozott... De meg lehetett volna kérdezni Both András díszlettervezőt is, aki harmincöt éve él Amerikában, s ugyanennek a hanyatlásnak volt tanúja lépésről lépésre. Erről számolt be hitelesen, személyes tapasztalatai alapján ő is az előadás utáni beszélgetésen.

Még egy utolsó passzus Schillingtől: „amiről és ahogyan Tompa Gábor beszél, az egy centit sem visz közelebb a békéhez, a megértéshez és a tisztánlátáshoz. (...) A békéhez elsősorban az vezetne el, ha azok, akik minden hatalmat megszereztek maguknak, bocsánatot kérnének mindazért a sérelemért, amit másoknak okoztak.” Ön szerint a közeledéshez mindkét félnek szüksége lenne önvizsgálatra, amit az interjúban többször hangsúlyozott?

Én nem szereztem meg semmiféle hatalmat, nem kilincseltem soha semmiféle pozícióért. De bocsánatot kérek mindazoktól, akiknek valaha sérelmet okoztam.

(Borítókép: Tompa Gábor. Fotó: Karip Tímea / Index)