A besúgó egy képernyő elé ülteti a családokat

Szentgyörgyi Bálint az HBO első teljesen magyar sorozatának, A besúgónak az írója és rendezője. Fiatal kora ellenére nagyon izgalmasan látja a világot, amit a sorozaton kívül mondataiba is belecsempész.

Az arútluK podcast vendégeként Szentgyörgyi Bálint mesél nekünk A besúgó című sorozat alkotófolyamatáról, az ötlettől a mostani időszakig, amikor is már 61 országban nézi emberek tömege az állambiztonság által beszervezett egyetemista fiú történetét. 

Élete első filmes munkája, A besúgó április 1-én debütált az HBO Max felületén, ám a premier időpontjában nem tartózkodott Magyarországon, mert 

beválasztották a negyven legígéretesebb fiatal forgatókönyvíró közé a The Canneseries Writers Clubba.

Az élete azóta is teljes gázzal pörög, amitől picit a saját élete nézőjévé is vált.

Szentgyörgyi Bálintnál tudatos döntés volt, hogy a rendszerváltás előtti időszakot, és azon belül is az ügynökkérdést dolgozza fel, ugyanis úgy szeret írni, olyan történetekkel szeret foglalkozni, ami hiányzik a nagy egészből. Úgy fogalmaz, hogy a történetek könyvespolcán oda nyúl, ahol két könyv egymásnak dől, mögöttük egy üres rést alkotva, mert hiányzik onnan valami. Ő azt a valamit keresi.

Ebben a témában, az ügynökökről szólóban pedig azt látta, hogy az a mai napig feldolgozatlan. Ezzel párhuzamosan nem tetszik neki az a jelenség és folyamat, hogy a technika elidegeníti az embereket, így nem elég, hogy egyre több a kibeszélendő dolog, sokszor már arra sincs már alkalom, hogy megszülessen a párbeszéd.

Túl sok képernyő kezdett minket körbevenni. A család minden tagját másfajta, az ő demográfiájának szánt tartalom célozza, más eszközökön. Számomra a legdurvább, karikaturisztika-szerű kép egy hitvesi ágy, ahol a pár mindkét tagja egy másik telefont néz, és nem egymással foglalkozik. Szerettem volna egy képernyő elé beültetni a családot.

Úgy tűnik, ez sikerült neki, a családokat leültette egy képernyő elé, és a párbeszéd is megindult. Erről napi rendszerességgel kap üzeneteket a nézőktől.

A sorozat kapcsán az legtöbbekben felmerült egyik kérdés az, hogy a látott karakterek napjainkban élő és aktív közéleti személyeket ábrázolnak-e, vagy csak tükröt tartva szeretnék jobban megértetni a nézőkkel az adott kort. Az rendező-író most elárulta, hogy kicsit mindkettő igaz, és az, hogy a részeket rengeteg találgatás övezi, vagyis az, hogy ki kicsoda lehet a mai közéletből, tudatosan alakított szituáció.

Ha már karakterek. Szentgyörgyi Bálint egy édesapa büszkeségével mesél fiatal szereplőiről, akik az itthoni filmipar kevésbé (túl)használt színészei, így A besúgó nézői könnyen azonosíthatják őket az általuk játszott karakterekkel, ami hozzásegít a korszak hitelesítéséhez.

Mesél arról is, hogy az egyik szereplőt konkrétan egy budapesti szórakozóhelyen ismerte meg, behívta castingra és sok apró megszólalást gyúrt egy szereppé, mert a színész kisugárzása és karaktere megfogta őt. Pedig Kárpáti Barnabás csak elsétált Szentgyörgyi Bálint mellett, de már ezzel megszületett Béci, a Jéger Zsombor alakította Antal egyik csatlósa.

A beszélgetésben fény derül arra, hogy Szentgyörgyi Bálint

  • miért nem jelentkezett sosem filmes képzésre,
  • milyen vízióval vágott neki útjának,
  • milyen kihívások hajtották a filmezés felé,
  • hogyan vezeti színészeit, vagy a színészei őt,
  • miként vélekedik az ügynöklista nyilvánossá hozataláról.

Vagyis tartsanak velünk, hallgassák meg az arútluK eheti epizódját, ismerjék meg Szentgyörgyi Bálintot és A besúgó című sorozat történetét!

Aki pedig lemaradt volna a múlt heti adásról, amelyben Cserna Szabó Andrással többek között új regényéről beszélgettünk, itt meghallgathatja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31