Az uniformis alatt neccharisnya és csipkés bugyi volt

„Ez rettenetes!” – mondja a darab egy pontján Pentheusz, és igaza van. A színpadon vér, háború, öldöklés és szenvedés, ráadásul a görög rendező – aki a jövőre Magyarországon megrendezendő Színházi Olimpia egyik alapítója – tett róla, hogy mindezt ne az értelmünkkel, és még csak ne is az érzelmeinkben éljük át, hanem a zsigereinkben érezzük.

Euripidész darabjában Dionüszosz (Bordás Roland), a bor és mámor istene visszatér Thébába, hogy bosszút álljon Pentheusz királyon (Herczeg Péter), aki nem hajlandó elismerni az ő isteni természetét. Dionüszosz őrjöngő bakkhánsnőkké változtatja a város előkelő asszonyait – elnevezésük Dionüszosz latin nevéből, a Bacchusból származik, az ő szolgáit nevezik bakkhánsnőknek. A nők végül Kitherón hegyére vonulnak, köztük van Agaué, a király anyja (Szűcs Nelli) is, aki tébolyultságában saját fiát szaggatja szét, akit aztán két fekete zacskóban összeszedve lát viszont.

Ilyen egy diktátor

A Herczegh Péter által megformált Pentheusz király az uralkodó, a hadúr vagy egyenesen a diktátor archetípusa, Bordás Roland Dionüszosza ezzel szemben a zsigeribb, ösztöni létmódot képviseli az előadásban. Jelképesnek is felfogható az a jelenet a darabban, amikor Dionüszosz levetkőzteti az „elkábított” Pentheuszt, és az a kemény katonai uniformis alatt neccharisnyát és csipkés bugyit visel. Dionüszosz ráadásul piros, magas sarkú cipőt illeszt a lábára, és még ki is rúzsozza, hogy így álcázza őt leskelődés közben, aminek aztán szörnyű vége lesz.

A rendező szerint talán a Bakkhánsnők a legmélyebb valamennyi görög tragédia közül. Fontos ontológiai kérdést feszeget – mi is az ember? Dionüszosz és Pentheusz harca az ösztön és a logika konfliktusa. 

Theodoros Terzopoulos négy évtizedes munkásságát a Bakkhánsnőkkel kezdte, ekkor született meg a nevével fémjelzett módszer is, ekkor alapította Attis elnevezésű újító, kísérletező társulatát, és azóta is az antik görög színház mai megszólaltatásának lehetőségeit kutatja. Azt vallja, hogy a tragédiában olyan értelemben nem léteznek karakterek, ahogy a drámai színházban, a szereplők kapcsolatát vizsgálva mélyebbre kell ásnunk, és ehhez a drámai színház módszerei nem elegendők.

Pusztán az érzelmekre hagyatkozva a színész nem tud teljes mértékben összekapcsolódni az anyaggal, csupán a legmélyebb ösztönök felszabadításával, mozgósításával. Ezek, mélyen elfojtva, ott vannak minden emberben, és Therzopulosz módszere segít megismerni, felszínre hozni, irányítani ezeket az értelmi és érzelmi energiákat, amelyek komoly fizikai mozgással is járnak.

Ilyen egy háború

A mű alapállapota a „bakkhánsság”, ami egy eksztatikus állapot – ezt látjuk a darab minden percében. Mindennek az alapja a rekeszizommal való munka, az érzékek finomítása. Ez külön gyakorlást igényel a színészektől, de aztán ennek az eredményét látjuk viszont a színpadon. A próbafolyamat alatt a magyar színészek megismerhették a rendező különleges, több évtizeden át csiszolt technikai módszerét, ami nem kis feladatok elé állította őket, különösen a siratóasszonyokat játszó és a kórust alkotó színinövendékeket.

S hogy mindez hogyan néz ki a gyakorlatban, azt az előadás nézői is megtapasztalhatják: a kórus tagjai végig nagyon kötött, pontos és embert próbáló koreográfia szerint mozognak, mindehhez számos olyan – görög nyelvű – megszólalás társul, amit szintén nagyon pontosan kell elmondaniuk, végrehajtaniuk. Eközben a rekeszizommal való munkát is folyamatosan látjuk, a hol gyorsabb, hol lassabb légzések, lihegések, sóhajtások egy idő után a nézőt is eksztatikus állapotba hozzák, kizárva ezzel a külvilágot. A színészek elmondása szerint az alig több mint egyórás előadás fizikai-szellemi terhelése nagyobb igénybevételt jelent, mint egy átlagos háromórás produkció.

Theodórosz Terzopulosz felfogásában a színház szentély, a görög tragédiákat a rítus felől kell megközelíteni. Csak a rítus begyakorlásával férkőzhetünk közelebb az antik tragédiához, és éppen a görög tragédia lényegét, a rítust szokták mellőzni az előadások.

Ennek a gyökerét akartam felkutatni. Ezért kezdtünk el megválni minden felesleges, az évszázadok során rárakódott teátrális hatástól, és kidolgoztunk egy módszert, ami az elakadt energia és a hang felszabadítására épül, s a test és szó egységének újraalkotását célozza

– hangsúlyozta a görög mester a Nemzeti Magazinnak adott interjújában.

Most a Nemzeti Színház színpadára gondolta újra a tragédiát, amely szerinte mindig aktuális. Az előadás természetesen a háborúról is szól, de nem kimondottan az orosz–ukrán konfliktusról, hanem általában a háborúról, legyen az a Közel-Keleten, a Balkánon vagy bárhol a jövőben.

(Borítókép: Theodórosz Terzopulosz rendező Euripidész Bakkhánsnők című drámájának próbáján a Nemzeti Színházban 2022. május 12-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)