Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLegendás sztárok feketén-fehéren
Gyulai Attila festőművész kiállításairól már többször írt az Index. Legutóbb októberben, a FACES című budapesti kiállításán jártunk. Az önmagát a karizmatikus sztárportrék szerelmeseként jellemző művész akkor engedett először betekintést az általa alkotott szubjektív képcsarnokba. A San Ramon Caféban a zenei és filmvilág nagyjai vibráló, pop-artos miliőből tekintettek ránk a falakról.
A FACES II. kiállítás a tavaly őszi tárlat továbbgondolása, anyagát olyan zenészek portréi alkotják, akiknek munkássága nagy hatást gyakorolt Gyulai Attila világlátására, ízlésére és művészetére is. A tárlat május 25-én nyílik Veszprémben.
Vizuális környezetünket manapság valóságshow- és médiacelebek agyonfilterezett fotói uralják, amitől gyakran megcsömörlöm. Ennek a képi fátyoltáncnak egyfajta antitéziseként kezdtem számomra hiteles, inspiráló arcokat gyűjteni, így állt össze ez a természetszerűleg szubjektív képcsarnok, a saját zenei ízlésemet is tükröző Hall of Fame. Megjelenik a falakon Nick Cave, Madonna, Bono és még sokan mások. A korábban készült sztárportrék hátteréből mostanra eltűntek a harsány színek, a figyelem fókuszába az élénk tekintetek és az a mindent átható jelenlét került, amely ezeket a karizmatikus művészeket jellemzi
– fogalmaz az alkotó. A kiállítás augusztus 31-ig látogatható.
(Borítókép: Gyulai Attila)