Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBodrogi Gyula jól van, ha engednék, már menne haza
Pénteken még csak Bodrogi Gyula hűséges társával, Angélával tudtunk beszélni, a művész aludt az intenzíven, akkor még nem tudhattuk, mennyire súlyos a baj. Szombat délután viszont már maga vette fel a telefont, amikor érdeklődtünk hogyléte felől. Jó volt hallani jellegzetes, rekedtes hangját, amelyet ezer közül is megismernénk.
Köszönöm az érdeklődést, hála istennek, már sokkal jobban vagyok, olyannyira, hogy ha rajtam múlna, már mennék haza, de itt nagyon vigyáznak rám, Merkely Béla professzor úr még benntart, fő az óvatosság. Holnap már mehetnék, de vasárnap lesz, valószínűleg hétfőn bocsátanak el
– mondta a színész az Indexnek.
Természetesen tőle is hallani akartuk, valójában mi volt a baj péntek reggel.
Tulajdonképpen légszomjam volt, és Angéla úgy gondolta, jobb, ha felhívjuk Merkely professzor urat, és ő azonnal küldött értem egy mentőt. Bekerültem az intenzívre, kialudtam, kipihentem magam, és most már jól vagyok. Azt mondják, különböző meszesedés, kopás a probléma, de közelebbit nem tudok mondani, csak annyit, hogy jól vagyok, s reményeim szerint hamarosan otthon leszek
– mondta Bodrogi Gyula.
(Borítókép: Bodrogi Gyula. Fotó: Kaszás Tamás / Index)