Emlékezés Haumann Péterre: Eddig is a semmit másztuk meg, mi, színészek

„Nagyon nehezen jöttem a világra, és nagyon nehezen fogom elhagyni. Remélem.” Haumann Péter így kezdte azt a beszélgetést, amelyet Farsang-Törös Krisztina készített vele a művész nyolcvanadik születésnapja alkalmából, 2021. május 19-én. A beszélgetés megnézhető a YouTube-on. Ahogyan sok-sok felvétel is Haumann Péterről. És számos interjú. Fellelhetők róla filmek, színpadi jelenetek, komikus és kevésbé vidám monológok. Csupa olyan élmény, amit neki köszönhetünk – s amivel emlékezhetünk rá.

Merthogy Haumann Péter ezt a világot, amiben élünk, elhagyta. Nyolcvanegy éves volt, amikor 2022. május 28-án, szombaton a lelkét magukkal vitték az angyalok. A nemzet színészét, a Kossuth-díjas művészt, és kapott Jászai Mari-díjat, Prima Primissima díjat, Tolnay Klári-díjat, a színikritikusok többször is díjazták tehetségét, szakmai alázatát, példamutatását.

Nehéz kezdetek, szép remények

Haumann Péter tényleg nehezen érkezett erre a világra. Olyannyira, hogy születésének dátuma sem feltétlenül egyértelmű. Ami biztos: 1941 stimmel, a május is, ám a 17. az valójában 16., mármint nap. A hivatalos mégis a tizenhetedike lett, köszönhetően egy szó szerint fogós szülést követően, s mert ez akkor lényegében mindegynek is tűnt. Különösen egy olyan országban, amelyik a háború küszöbén állt, és alig egy hónappal Haumann Péter születését követően Magyarország már hadat is üzent a Szovjetuniónak.

Haumann Péter színész lett, pedig követhette volna szülei példáját, és fodrásznak áll. Igaz, legalább ennyire érdekelte az orvoslás is, mégis a színpadok világát választotta. Sokáig nem tudta, hogy már édesapja is kacérkodott a színészmesterséggel, olyannyira, hogy egy színjátszó körben kisebb szerepek is vártak rá, csak éppen a színitanoda árát nem tudta fizetni.

De ilyenkor történik az, hogy a fiúk váltják valóra az apák álmait. Még akkor is, ha Haumann Péter színészként mindig a maga útját járta, és emiatt nem kevés konfliktusba is keveredett. Ő maga úgy beszélt erről a Farsang-Törös-interjúban, hogy eltökéltsége számos esetben magányossá tette a pályája során. Szerepre igazából sosem vágyott, miközben minden színész életében vannak vágyott szerepek. Neki idős korára maradtak ilyen vágyai, mint például August Strindberg Haláltánc című története, valamint a Naplemente előtt Gerhart Hauptmanntól.

A pécsi szerződés jókor érkezett

Egyik lehetőséget sem kapta meg, ám sikereinek töredékével is sokan kiegyeznének. Ez olyannyira így van, hogy 2014-ben a Színház.net gondozásában megjelent egy kiadvány Haumann Péterről, és ebben A szöveg mögött rejlő logika Haumann Péter a Színházban című gyűjteményben sok írást közölnek a színművész pályafutásának kezdeti és fiatalkori éveiről.

Ebben az is olvasható, hogy Hermann István 1970-ben ezt írta a Színházban a Debrecenből Pécsre szerződött, és az akkorra már korántsem pályakezdő Haumann Péterről, s aki Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! című darabjában Uit alakította, hogy

Haumann mutatványa szellemileg akrobatikus. Nemcsak azért, mert sikerült összeolvasztania egy kis chaplini mozgást egy abszolút merev és görcsös tartással, amelyben a görcsösség és az elesettség dinamikájában mindig a görcsösség került felül, hanem elsősorban a nagyon jól megválasztott nyomatékok miatt. S itt kell valamit megjegyezni. Beszédtechnikája (s milyen kivételes ez fiataloknál) kibírja a torokhangot és azt is, hogy a mondatokat értelmetlenül tagolja ugyan, de az értelmetlen tagolásnak egy új értelme lesz. Ami a beszédtechnikát illeti, örömmel állapítottam meg, hogy nemcsak Haumann beszél jól, hanem Orbán Tibor és Vajda Márta is kivételesen tisztán – és nem csupán fonetikailag tisztán – beszélnek a színpadon. Így válik Haumann szerepformálása következtében Ui szuggesztívvé és taszítóvá.

Ez a kritika talán jókor is érkezett Haumann Péter életébe, hiszen 1973 júniusában azt mondta a Színházban megjelent, Mészáros Tamásnak adott interjújában, hogy volt olyan periódusa, amikor el akart menni a pályáról, mert gyenge volt, és úgy érezte, hogy nem bírja tovább Debrecenben:

Miközben pécsi színészlakásában olyan áldatlan körülmények között élt, hogy fűtés hiányában télen még a víz is belefagyott a poharába.

Híres alakításai között tartják számon Platón: Szókratész védőbeszédét, abban a darabban magát Szókratészt játssza. Hermann István Színház születik Jegyzetek a Huszonötödik Színházról című, a Színházban, 1971-ben megjelent kritikájában így írt:

A színpadon ott ül Szókratész, vagyis Haumann Péter, ez a fiatal színész, akit egy Büchner-szerep után az Arturo Ui-ban láttam, és már e két szerepe alapján is kiemelkedő tehetségnek tartottam, s most egyszer csak ott ül, azt mondja magáról, hogy hetvenéves, az első mimikai mozzanatával telibetalálja a vatikáni múzeumban található Szókratész fej lényegét, és azt érzékelteti: ecce homo.

Vagyis a kritikusok szerették, a közönség szerette. Igaz, amikor elszerződött Budapestre, a József Attila Színházba, a kritikusok nem fogadták ujjongva, mert szerintük a Vagyim Korosztiljov A kőszobor léptei című darabban nem éppen hitelesen hozta Puskin alakját. Abban a bizonyos Mészáros-interjúban Haumann Péter meglehetősen őszintén árulta el, hogy egyáltalán nem haragudott azokra a kritikusi hangokra, mert azt történt vele, hogy a színpadra lépés előtt két perccel félelmetes pánik fogta el, de akkora, amekkorát addig soha nem tapaszalt. Igaz, a szerepet sem érezte kellően kidolgozottnak.

Safranek és Funes

A művészi lét lényege azonban a folyamatos önelemzés és kiállás, s bár kapott ő hideget és meleget is az ítészektől, díjainak sora azt mutatja, hogy megtalálta helyét és szerepeit. Ebben sokat segítette őt a magyar televíziózás kiteljesedése. A képernyő előtt milliók látták és kedvelték játékát az Egy óra múlva itt vagyok sorozatban (1971), a Keménykalap és krumpliorrban (1974), az Indul a bakterházban (1980), az Öregberényben (1994), a Kossuthkifliben (2014).

De alakított rendőrt Kósa Ferenc 1967-es vizsgafilmjében (Tízezer nap), papot Jancsó Miklós 1972-ben bemutatott filmdrámájában (Még kér a nép); a bécsi bankár Kaulmann Félixt játszotta Várkonyi Zoltán 1977-es magyar filmjében (Fekete gyémántok); ő volt az Elnök Tímár Péter 1986-as filmszatírájában (Egészséges erotika); s még ugyanebben az évben ő kölcsönözte Safranek hangját Ternovszky Béla Macskafogójában. Elekes István szerepében pedig felejthetetlen alakítást nyújtott a 2008-ban bemutatott Paczolay Béla-filmben (Kalandorok).

De az ő hangján szólal meg Hókuszpók a Hupikék törpikék című rajzfilmben; az Építész (Helmut Bakaitis) a Mátrixban (Újratöltve, Forradalmak); Louis de Funes mint Juve felügyelő a Fantomasban; Tüskéshát A legkisebb ugrifülesben.

Három gyermeke közül kettő, Petra és Máté is színművész lett, szerepeltek is közös előadásban, például 2017-ben a Pesti Magyar Színházban (Molière: A fösvény).

Visszavonultan élt

Tavaly nyáron interjút adott Rónai Egonnak az ATV-n, amelyben úgy fogalmazott, visszatekintve pályafutására, hogy a „Fene se gondolta volna, hogy a Hupikék törpikék legalább olyan érvénnyel merül fel, mint a III. Richárd”. Akkor már Paloznakon élt, a színpadtól elvonultan. A Macskák 1500. előadásán még fellépett, de ahogyan az a Madách Színház filmjéből is kiderül, többé tényleg nem akart a színpadon állni.

S bár azt mondta, hogy már soha nem lép színpadra, a nemzet színésze, a Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, a rendező, az érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja egyszer még, idén februárban visszatért a Pinceszínházba, hogy arról meséljen, milyen erő hajtja a színészt, hogy újra és újra a színpadra álljon.

Amikor Haumann Pétert 2010-ben, miután elhunyt Kállai Ferenc, beválasztották a Nemzet Színészi közé, a Kossuth-díjas színművész az MTI-nek ezt nyilatkozta:

Felmerül az emberben: itt a pózna vége, továbbmászni nem lehet? Dehogynem, eddig is a semmit másztuk meg, mi, színészek, ezt csinálni kell. Ha már ilyen szerencsés helyzetbe kerültem, ezt illik utólag is igazolni.

(Borítókép:  Haumann Péter Harpagon szerepében Moliére A fösvény című komédiájának próbáján a fõvárosi Magyar Színházban 2017. február 21-én. Fotó: Marjai János / MTI)