Szabó Magda és Szobotka Tibor szerelme mindent kibírt

„Tízkor még a Baumgartner-díj tulajdonosa voltam, 11-kor már nem” – ezzel az ismert, a maga valóságában mégis brutális helyzettel indul a Magda, a Szabó című kétszemélyes kamaradarab. Szabó Magda a Bárány című verseskötetéért 1949-ben elnyerte a pénzjutalommal is járó Baumgarten-díjat, amit aztán Révai József kultuszminiszter utasítására visszavettek tőle. A darabban először nem is fogjuk fel, mennyire tragikus lehetett ez a kezdő költő számára, viccelődve meséli az esetet a férjének, de aztán csak bevallja, hogy megöltek benne valamit.

Mindezt azonban együtt élik át Szobotka Tiborral, akivel tényleg tűzön-vízen át, jóban, rosszban kitartottak egymás mellett. A fiatal költőnő pályáját kerékbe is törhette volna a Baumgarten-díjjal kapcsolatos kudarc, de már az első jelenet végén azt halljuk, hogy minderre 

Ezután csak azt látjuk, hogy a kivetítőn egymás után megjelennek azok az idézetek Szabó Magdától, amelyek bizonyítják: nemcsak mély lelki kapcsolat, hanem szenvedélyes szexuális vágy kötötte őket egymáshoz, erről az írónő plasztikus képekben mesél.

Szabó Magda nem írt több verset, állásából elbocsátották, 1958-ig nem is publikálhatott, de a hideg lakásban, a csak egy embernek elég hideg krumplifőzeléken is tudtak nevetni, és még inkább rá voltak utalva arra, hogy „melegítsék egymást”. Aztán az elhallgattatott költőből rendkívül termékeny prózaíró válik, egy idő után már nem csak a gyermekeknek szánt kötetei jelenhetnek meg, és nem marad el a siker sem:

Továbbra is mindenben támogatja a feleségét, féltékenységi jelenetre is csupán egyszer ragadtatja magát, egyébként elismerően hallgatja például, ahogy Magda fölényes eleganciával tesz helyre egy tolakodó újságírót.

A Bárány Boldizsárra pedig, amelynek a kiadását minden erejével támogatta, annyira büszke, hogy kérleli a feleségét, idézzen belőle, ő viszont azt hiszi, a Bárány című versét szeretné hallani, és elszavalja azokat a sorokat, amelyekért a Baumgarten-díjat is kapta (volna).

Aztán jött egy hintáló felhő, / befolyt a síkos asztalon, / s én fulladva, nyitott torokkal / kitárultam felé egészen: / ájuldozó, szomjas Io / egy láthatatlan ölelésben.

Nem tudjuk, mit veszített a magyar irodalom, hogy Szabó Magda nem írt több lírát, de az biztos, hogy amikor Krajcsi Nikolett elmondta ezt a verset, megállt a levegő a teremben.

Családi tragédiák

Személyiségük, családi hátterük sok mindenben eltért, Szobotka rideg, elnyomó anya mellett nőtt fel és ez rányomta a bélyegét a személyiségére – ráadásul tragédia árnyékolta be az életét, az első felesége és a kisgyereke ugyanis meghalt a háborúban –, míg Magda szerető, támogató légkörben nevelkedett. Abban azonban mind a ketten egyetértettek, hogy nem akarnak gyereket – Szobotka nem kívánta továbbörökíteni magát, Magda pedig azt mondta, belőlük rabszolgát csinálhat a rendszer, de a gyerekeikből nem. Ám a darabból kiderül: az írónő egyszer teherbe esett, és nem tudni, mi történt, de a baba végül nem maradt meg.

A darabban minden elhangzó mondat a házaspár – főleg Szabó Magda – által megírt naplókból, levelekből, interjúkból való, az alkotók egy sokórányi szövegből csináltak 70 percnyit úgy, hogy minden fontos momentum benne maradjon. Az ötlet producerként Porkoláb Gyöngyié volt, aki előtte már számos kulturális projektben vett részt, a szöveget a színészházaspárral együtt formálták, az előadást Mészáros Tibor rendezte. Az utazó kamaradarabot legutóbb a budapesti Karinthy Színházban lehetett látni, és a pici, családias teátrum hetvenes éveket idéző stílusa mintha egyenesen a mű hátteréül szolgált volna.

Szabó Magdáék végigbolondozták az életüket, ám amikor az egyikőjük püfölte az írógépet és alkotott, a másik lábujjhegyen járt. Az is mókázásnak indult, legalább is nézőként azt hihettük, amikor Szobotka egyszer csak nem bírt megszólalni, csak érthetetlen hangsorokat kipréselni a száján, pedig az agyvérzés már a vég felé vitte. Szabó Magda a halála után beült a fotelbe, és „interjút adott” – Krajcsi Nikolett csak itt, egyetlen egyszer adja vissza az írónő jellegzetes hanghordozását, beszédmódját, mi pedig csak hallgatjuk, és arra gondolunk: józan, szarkasztikus humorral előadott gondolataira ma is olyan nagy szükségünk lenne, mint egy falat kenyérre.

(Borítókép: ALLE Management / Derencsényi István / Matey István)