Trokán Nóra: Egy civil ember vagyok, aki színpadon áll

DSC5466
Azt mondja, lehet, hogy a véleménye miatt nem lesz népszerű, de ő is kivenné a lovas számot az öttusából. Merthogy Trokán Nóra színművészhez olyan közel állnak a lovak, és úgy tud beszélni a lovak szeretetéről, hogy arra muszáj figyelni. A Sunday Brunch vendégeként, persze, mesél arról is, milyen volt a forgatás egy Kanári-szigeten található erdőben, ahol egy tündért alakított a Netflix számára készült sorozatban, a Vajákban.
  • Mennyire nehéz önálló elismerést szerezni, ha egy színésznek a szülei is híres művészek?
  • Mikor és hogyan válik valóra egy kislány álma?
  • Miért is kellene kivenni a lovas versenyszámot az öttusából?
  • Miért készít fényképet egy színész egy másik színészről a színfalak mögött?
  • Mit jelent az, ha valaki lovastanárnak tanul?
  • Jó-e az, ha egy színész független, vagyis nem tartozik egyetlen társulathoz sem?
  • Egy színésznek miért van szüksége nemzetközi ügynökségre?

Csupa olyan kérdés, amire most megkapjuk a választ. Legalábbis olyat, ami Trokán Nóra ad Puskás-Dallos Boginak a Sunday Brunch vendégeként.

Az hamar kiderül, hogy Trokán Nóra olyan tudatosan éli világát, amit sokan akár el is tanulhatnának tőle. Ennek azonban előzménye és ára van.

Az előzménye az, hogy az embernek el kell dönteni, mit is szeretne csinálni, és ha ez már pipa, akkor teljes szívvel bele kell állni.

  • Trokán Nóra szeretett volna állatorvos lenni, végül a színészmesterséget választotta.

Az ára pedig az, hogy annak, aki önállóan járja az útját, sokkal jobban oda kell figyelnie arra, milyen munkák várnak rá, hol mutathatja meg leginkább a tehetségét.

  • Trokán Nóra úgy döntött, hogy nem tartozik egyetlen társulathoz sem.

Lovak és egyéb ügyeink

A Sunday Brunch műsorában szó esik arról is, ami első ránézésre talán messze áll a színművészet világától, ám ha arra gondolunk, hogy a színészek olykor lóhátra ülnek egy-egy szerep kedvéért, akkor már érthető is, hogy ezúttal miért esik annyi szó a lovakról.

Trokán Nóra óvodás kora óta lovagol, és az állatokat annyira szereti, hogy még az egyetemre is beiratkozott lovastanár és szervező szakra. A műsorban szóba kerül az is, hogyan érdemes lovat tartani, valamint tetemre hívják az öttusát is. Trokán Nórának határozott álláspontja van a lovas versenyszámról, arról, amelyik az öttusa egyik legfontosabb eleme. Erről így fogalmaz:

Biztos, hogy most sokan utálni fognak, de nagyon örülök, hogy kiszedik (a versenyszámok közül – a szerk.), mert az a lovaknak az nagyon nem oké helyzet, amibe az öttusa alatt kerülnek.

Szerinte nem szabad összemosni azokat a szakágakat, amelyek lovakkal foglalkoznak, mert közülük vannak olyanok, ahol szépen bánnak és dolgoznak a lóval. Ami biztos, a lóverseny, az ügetők és a derbik világ távol áll tőle. 

A tündék nyelve nem egyszerű

A műsorban az is szóba kerül, hogy ő megdolgozik azért, hogy a színművészetben önmagáért, s ne pedig a szülei hírneve miatt ismerjék vagy fogadják el. Lassan egy éve annak, hogy már nemzetközi ügynöksége is van, de ehhez az is kellett, hogy olyan nemzetközi produkciókban vegyen részt, amire a producerek, rendezők felfigyelnek.

Az ő életében ilyen lehetőség volt az, amikor felkérték egy tündér (tünde) szerepre a Vaják (Witcher) Netflix-sorozatban, és azt olyan remekül alakította, hogy a legtöbben csak akkor realizálták, hogy a driádok egyik vezetőjét egy magyar színművész játssza, amikor a nevét a stáblistában meglátták.

Trokán Nóra azt is elmeséli, hogy a szerepére kiosztott filmbéli nyelv szövegkönyve nem volt túl vastag, de az alkotók olyannyira ügyeltek arra, hogy minden szótagok helyesen ejtsen, hogy arra jött rá, hogy ez talán mégis olyan nyelv, amit a rajongók kívülről fújnak.

Ebben a beszélgetésben megismerhetjük a színészt és a lovastanárt, akit hol tanárnőként látunk az RTL Klub A tanár című sorozatában, hol erdei tündérként, hol pedig a színpadon, például a Kecskeméti Katona József Színház Macska a forró háztetőn című előadásban – ezt utóbbiért mint legjobb női főszereplő 2016-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a fődíjat is.

Aki nem látta vagy hallotta volna a Sunday Brunch előző adását, amelyben Csiby Gergely vendége a Vígszínház művésze, Wunderlich József volt, az ide kattintva megnézheti, meghallgathatja.

Kapcsolódó
Wunderlich József egy szót tudna mondani pályakezdő önmagának: nyugi

Wunderlich József egy szót tudna mondani pályakezdő önmagának: nyugi

A színész szerint az emberiség kicsit túl fontosnak tartja magát.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Az őrzője gyilkolhatta meg.

1 órája

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

1 órája

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.

1 órája

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

1 órája

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi- Sarkvidéken.

46 perce