Megtalálták a Kiutat, lezárták a pandémiát

Az ember belép a Pintér Galériába, és jobb kéz felől mindjárt a kedvenc festője, Verebics Ágnes képe, a Csipkemaszk köszön rá. A művésznő stílusa eltéveszthetetlen, a hangja szintúgy, az egyénisége pedig lehengerlő.

Most jöttem vissza Szicíliából, az egészen más, mint Észak-Olaszország, ott minden van, ami elvarázsolja az embert – kezdi kérdezés nélkül. – Túléltük a Covidot, hála istennek, festettem jó pár maszkos képet, az biztos, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem a pandémia. De most már, remélem, végképp magunk mögött hagytuk, itt van ez a kiállítás, a Kiút, ezt a képem egészen friss, nemrég festettem. Azt nem állítom, hogy erre a kiállításra, de mindenképp kapóra jön nekem ez a bemutatási lehetőség.

Erre iszunk egy pohár finom Merlot-t, majd meghallgatjuk P. Szabó Dénes kulturális újságíró megnyitóját. Kollégánk hosszan elidőzik Szabó Ábel tényleg különleges festményeinél – tán hiperrealista a stílus, vagy valami hasonló –, Ábel kihalt városképeket, elhagyatott gyártelepeket ábrázoló képeivel a közelmúltban is találkozhattunk a Vigadóban a Departure című tárlaton, ahogy Verebics Ági festményeivel is, ugyan hogy is lehetne elfelejteni a sokszemű Riadt ragadozót?!

Szóval, a Kiút című kiállítás, melynek főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, védnöke L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, szervezője pedig a Nektár Egyesület, kilencven százalékban a pandémia két éve alatt készült festményeket vonultatja fel, ha úgy tetszik, szerves folytatása a két Standby nevű utcai kiállításnak, amelyet előbb a Kodály köröndön, majd a Károlyi Kert kerítésén rendeztek. A Kiút kiállításon a két Standby anyagát ötvözték, új képekkel bővítették ki, és új alkotókat is meghívtak. Nemcsak azt szerették volna megmutatni eredetiben, hogy reagáltak a pandémiára az utóbbi két évben a művészek, hanem, hogy miként látják a jelen próbatételeiből a Kiutat.

A következő festők képei láthatók a Pintér Galériában: Ázbej Kristóf, Baksai József, Breznay Pál, Barakonyi Zsombor, Cseke Szilárd, drMáriás, Fehér László, Gerber Pál, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Horváth Éva Mónika, Incze Mózes, Jovián György, Kondor Attila, Méhes Lóránt Zuzu, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Szurcsik József, Tayler Patrick, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Weiler Péter, Zászkaliczky Ágnes.

Barakonyi Zsombor jópofa srác – srác? nekem mindenképp az, pedig 1972-es születésű... –, különleges technikával készült képei szuggesztívek, kiváltképp a Nyugati pályaudvart ábrázoló festmény, ami nem is festmény, mert egy falra kivetített fotó alapján készült, és a művész pengével hasította a kontúrokat, a hagyományos festői módszerek helyett pengével, stenciles-maszkolt felületekkel, spray-vel és gumihengerrel viszi fel a motívumokat a nyárfa alapra. Ugyanarra az alapra, amelyre Leonardo is festette a Mona Lisát...

Ördög Noémi, alias Naomi Devil idén festett képe, a Fiatal nő portréja orvosi maszkban is abszolút friss, és félreérthetetlenül a 16-17. századi németalföldi festők stílusát idézi. Gesztelyi Nagy Zsuzsa, a debreceni festőnő Balkon ikonja pedig a kálvinista Róma panelköntösbe öltöztetett emlékeit hívja elő 2021-es interpretációban.

Weiler Péter, a szenzációs Reáltanoda utca 12. szám alatti Kár lett volna disszidálni című kiállítás szellemi atyja is ecsetet ragadott, és megfestette A közalkalmazott maratonja című képet, amely remekül visszaadja a Covid alatti időszak bezártságérzését. Hiszen létezhet abszurdabb dolog annál, mint lefutni 42 195 métert egy pesti erkélyen?!

És persze kár lenne nem megemlékezni Breznay Pál: Effervescence című monumentális alkotásáról, ami a nagyterem meghatározó képe. A cím magyar fordítása pezsgés, forrongás, és néhány éve már Párizsban is komoly sikert aratott nem is egy, hanem két tárlaton.

A Kiút több mint izgalmas kiállítás. Nyugodtan írjuk le: színvonalas visszatekintés a hátunk közepére sem kívánt, de szerencsére mögöttünk hagyott két esztendőre. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)