Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLebetegedett a Wagner-napok egyik legnagyobb sztárja
„Ha valamit megtanultunk a pandémia éveiben, az az, hogy készen kell állnunk a változásokra, ami sajnos úgy tűnik, hogy az idei, várva várt Budapesti Wagner-napokat sem kerüli el” – közölte a Müpa a Facebook-oldalán.
Iréne Theorin betegsége miatt A walkür június 10-i előadásában a számos ikonikus Wagner-hősnő szerepében brillírozó Allison Oakes, Az istenek alkonya június 12-i előadásában pedig a csodálatos Catherine Foster veszi át Brünnhilde szerepét – ő énekli egyébként a Budapesten a második sorozatban Brünnhildét.
Az idei Budapesti Wagner-napokról Fischer Ádám karmester nyilatkozott az Indexnek, köztük az operaciklus szereplőiről is.
Vannak, akik először szerepelnek, és vannak, akik már régóta itt vannak. Nagyon szeretem például Jochen Schmeckenbechert, aki Alberichtet énekelte, őt többször vezényeltem Bécsben, és éreztem, hogy ide való. Amikor elkezdtük azt, hogy ugyanúgy négy nap alatt játsszuk le a tetralógiát, ahogy Wagner elképzelte, akkor abból indultunk ki, hogy váltott szereplők kellenek, tehát két Brünnhilde és két Siegfried
– mondta Fischer Ádám, aki szerint olyan lelkesedés van az énekesekben, hogy Catherine Foster és Stefan Vinke is elénekli az egészet.
„Ezzel tulajdonképpen rontjuk a piacot, mert eddig azt hitték Bayreuthtól a New York-i Metropolitanig, hogy ilyet nem lehet csinálni, és mi mégis megcsináljuk” – tette hozzá a Fischer Ádám.
A magyar énekesekről szólva az operaciklus karmestere elmondta: „ Schöck Atala oszlopos tagunk, Gunther szerepében Szemerédy Károly először énekel. Vele már dolgoztam, Brüsszelben volt közös fellépésünk az ottani operában. Az újak új színt hoznak, a régiek pedig a tradíciót viszik tovább.”
(Borítókép: Iréne Theorin. Fotó: Kovács Tamás / MTI)