A születésnapos királynő és a gombafejűek

GettyImages-593118326
2022.06.12. 06:18
A Beatles tagjai – megosztva ezzel a közvéleményt – 1965-ben kapták meg a most 96. születésnapját ünneplő II. Erzsébettől a Brit Lovagrend legalsó fokozatát. A kitüntetést számos érdekes történet övezi: most tesztelheti, menyire ismeri Nagy-Britannia és a popzene történelmét.

A britek leghosszabb ideje uralkodó királynője április 21-én ünnepelte 96. születésnapját, de a nagyszabású ünnepség csak június második szombatján veszi kezdetét egy II. György király által 1748-ban megteremtett hagyománynak köszönhetően.

Azóta minden brit uralkodó két születésnapot ünnepel: az egyik a születése napja, a másik pedig június második szombatja. II. György ugyanis novemberi születésű volt, és a késő őszi, zord időjárás nem kedvezett a szabadtéri mulatságoknak, ezért úgy döntött, kora nyáron tartja meg a születésnapi ünnepségét. Ezt a hagyományt az összes brit király és királynő követte az elmúlt több mint 250 évben.

II. Erzsébet születésnapi ünnepségsorozata tehát gyakorlatilag hetek óta tart: most egy speciális nézőpontból, a brit popzene felől nézünk rá a királynő tevékenységére, azon belül is egy szinte történelmi homályba vesző eseményre, amikor a királynő 1965-ben a Buckingham Palotában kitüntette a Beatles tagjait a Brit Lovagrend legalsó fokozatával. A hosszú évek folyamán a Beatles és a királynő között voltak jobb és rosszabb korszakok, jelenleg az uralkodó és a zenekar még élő tagjai közt a kapcsolat barátinak nevezhető, ön pedig most tesztelheti, mennyit tud minderről. 

A játék lezárult.

(Borítókép: A Beatles II. Erzsébet királynőtől megkapja az MBE-érmet a londoni Buckingham-palotában 1965. október 2-án. Fotó: Daily Herald / Mirrorpix / Getty Images)