Darvas Iván, a színművész, aki végiglebegte az életét
Darvas Iván 1925. június 14-én született, 2007. június 3-án halt meg. Érdekelte a közélet is, a politikai szerepvállalás sem állt tőle távol, négy éven át országgyűlési képviselő is volt. Amikor meghalt, Törőcsik Mari, a nemzet színésze ezt mondta róla: „Minden szakmának vannak kivételes lényei, Darvas Iván is ilyen volt. A színészmesterséget meg lehet ugyan tanulni, de Darvas Iván olyat tudott, amit más nem. Darvas Ivánnak titokkal teli lénye volt, szinte végiglebegte az életét.”
A színművész ugyanakkor meglehetősen szerényen, kételyekkel telve nyilatkozott önmagáról, amikor 1996-ban a Népszavának adott interjút. Ebben ezt mondta:
Attól tartok, nem vagyok professzionista. Inkább hobbifélém a színjátszás. Még azt is megkockáztatnám, hogy amatőr vagyok. Hiszen a szó azt jelenti: kedvtelésből foglalkozni valamivel. S hogy mitől félek mindig? Nem kevesebbtől, mint hogy egyszer visszamenőleg is megbukom. Ötven évig ellavíroztam valahogy a pályán, de hátha a következő alkalommal kiderül, hogy tehetségtelen vagyok.
Nos, Darvas Iván nem bukott meg. A legnagyobbak közé emelkedett. S bár pályaívét sokan próbálták megtörni, a tehetség már csak olyan, hogy a legnehezebb időkben és a legnehezebb akadályok között is utat talál magának.
De vajon mi is utat találunk-e hozzá, fel tudjuk-e idézni szerepeit, hangját, mozdulatait, életének fontos történéseit? Most tesztelheti tudását!
A játék lezárult.
(Borítókép: Darvas Iván színművész 1985. március 10-én. Fotó: Farkas Tamás / MTI)