„Szerettek és gyűlöltek, mint akárki más, csak talán hangosabban”

Ha mondjuk 1777-ben megkérdeztünk volna egy budai polgárt, hogy merre találhatjuk a városmajori parkot, értetlenül nézett volna ránk. A főváros első közparkja ugyanis a 18. század végén, 1787-ben nyitotta meg kapuit. A középkorban még szántóföldként szolgáló terület közparkká alakítását a nép körében „kalapos királyként” ismert, a felvilágosodás eszméivel kacérkodó II. József rendelte el. A park, melyben 1922-ben létesült a szabadtéri szórakoztatás jegyében a Városmajori Szabadtéri Színpad elődje, az elkövetkező évtizedek hosszú sora alatt sokféle emberi történetnek volt tanúja.

A centenáriumát ünneplő városmajori színház olyannyira komolyan veszi idei szlogenjét (Száz éve a Városmajorban), hogy saját bemutatójára egy „időutazással” készül. Az időutazást a darab két szerzője: Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész és Horváth János Antal dramaturg, rendező vezényli.

Irodalomtörténet és színház találkozik – az ebből született, időnként filmszerű, dinamikus, a 100 éves korszak képét megrajzoló előadásban megelevenedik az irodalom. Megtapasztalhatjuk, hogy hús-vér emberek írták mindazt, ami ma kötelező olvasmány, akik ugyanúgy szerettek és gyűlöltek, mint akárki más, csak talán hangosabban. A történetek kortárs zenei kísérettel szólalnak meg, vetített háttérrel. Nem csak egy megszokott eszközökkel élő prózai előadást láthatnak a nézők, hanem egy igazi összművészeti produkciót, mely egyszerre ríkat és nevettet meg.

Majori történetek

A történelmi korszakokat megidéző színpadi művekben mindig felmerül a történeti hűség problémája, mely itt az időtlen idők óta a Városmajor egyik padján üldögélő, hol virágot áruló, hol sebesülteket ápoló Majoros néni alakjában oldódik fel: ő az, aki emlékezik. Általa látjuk a parkban korzózó cselédlányokat és bakákat, az andalgó szerelmeseket vagy öngyilkosjelölteket, a népünnepélyt vagy a tömeggyilkosságot.

A Városmajor százéves története Magyarország viharos történelmének esszenciája. Írók és művészek, miniszterek és csavargók, hintáslegények és színpadi sztárok, megfigyeltek és titkos rendőrök találkoztak itt: nekünk csak össze kellett szednünk őket, és ha nem maradtak fenn a szavaik, akkor hangot adtunk nekik. Csak írás közben vált világossá egy összefüggés: mindahányszor, amikor a színház, a mozi vagy a kultúra más intézményei bezárni kényszerültek a Városmajorban, akkor szinte azonnal megjelentek a fegyverek, nyomukban az akasztófák és tömegsírok

– mesélt Nyáry Krisztián a darabról.

Emellett a Major a kikapcsolódás, a szabad lélegzés, és az alkotás helyszíne is volt. Az örök Majoros néni jól ismeri a környéken élő vagy dolgozó írók életét is. Ady Endre és Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes és József Attila, Polcz Alaine és Babits Mihály, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső is neki mondják el titkaikat. Beleolvas a nála hagyott kéziratokba, de elsősorban nem a betűk, hanem az emberi sorsok érdeklik.

Az írók is csak emberek

Mi az, amit egy íróról el lehet mesélni, vagy érdemes elmesélni? Olyan sztorikat, melyeket már ugyan innen-onnan ismerhetünk, de olyan jók, hogy kihagyhatatlanok. Rengeteg izgalmas történet van – a középiskolás korosztály, de mindenki számára közelebb hozhatja az irodalmat! Megismerhetjük például Szerb Antal munkaszolgálatból a feleségéhez írt utolsó levelét, Ady és Csinszka viszonyát, vagy azt, hogy mit gondolt József Attila verseiről Babits Mihály. A szívszorító történetek mellett a humor, a szórakoztatás is helyet kap. Sokan ismerik Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső emblematikus barátságát, melyben mindennapos volt egymás ugratása, megviccelése. A két író állandóan verseng, hogy ki a jelentősebb művész, beszélnek életről, halálról, szerelemről. Például Kosztolányi utolsó nagy szerelméről, akinek létét az író felesége is megtudta, s elképesztő vehemenciájú levelet írt hozzá, melyben (az amúgy férjezett) asszonyt így szólítja meg: „Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd”.

Az utókor számára már vicces levél teljes szövege belekerült a darabba.

Karinthy Kosztolányihoz „Letagadtad?

Kosztolányi: Dehogyis, Megmondtam Ilonának, hogy ha igazán szeretne, nem haragudna érte.

Karinthy: Milyen igazad van.”

Mi is ez az előadás? Zenés revü? Történelmi utazás? Képes irodalomkönyv és parktörténet? Talán mind egyszerre. A szereplők olykor kimondják, hogy a művészetnek nincs értelme, hiszen a szerelem elmúlik, az emberek nem tanulnak a történelemből, és időről időre legyilkolják egymást. Az írók pedig többnyire belehalnak az egészbe. Máskor viszont az derül ki, hogy mégis van remény.

A darab ősbemutatójának időpontja: 2022. július 29. Szereplők: Peremartoni Krisztina, Radnay Csilla, Ladányi Júlia, Szatmári Alíz, Pál András, Mohai Tamás, Vizi Dávid, Kovács László, valamint a Pesti Magyar Akadémia hallgatói. Az előadást Horváth János Antal rendezi.