Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem Anne Frank apja akarta kiadni lánya naplóját
„Anne 1942. június 12-én a tizenharmadik születésnapjára egy naplót kapott ajándékba a szüleitől. Ebbe írta a leveleit, képzeletbeli barátjának, Kittynek címezve – olvasható a jubileumra megjelentetett napló előszavában. – Már otthon, Merwedepleinben írni kezdett, ezt aztán a búvóhelyen is folytatta.
Bejegyzéseit először csak magának szánta, 1944 tavaszán azonban családjával egy illegális londoni rádióadást hallgatva megtudta, hogy az emigráns holland kormány egyik minisztere a háború után szeretné megjelentetni a német megszállás idején keletkezett magánnaplókat és levelezéseket.
Annét ez arra inspirálta, hogy Het Achterhuis (A Hátsó traktus) címmel a naplóját regényformába öntse. Nekilátott megszerkeszteni és újraírni az addig lejegyzett szövegeit, és a legtöbb szereplőnek álnevet adott. A napló utolsó bejegyzése 1944. augusztus 1-jén kelt. Három nappal később, augusztus 4-én Annét a rejtekhely többi lakójával együtt felfedezték, letartóztatták, elhurcolták és hamarosan megölték.”
Heller Ágnes beszéde
A hátsó traktusban rejtőző nyolc ember közül egyedül Otto Frank éli túl a háborút. Lányai haláláról csupán hónapokkal később, Amszterdamban értesül. Miep Gies (egyik segítőjük a rejtőzködés alatt) ekkor adja át neki Anne írásos hagyatékát. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem Otto az, aki a napló kiadásának gondolatát elsőként felveti. Barátok és ismerősök győzik meg, hogy így kell tennie, mert ez volt a lánya kívánsága. A napló eredeti címén (Het Achterhuis; A Hátsó ház/traktus) a holland Contact Kiadó gondozásában jelenik meg először 1947. június 25-én.
A 75 éve megjelent napló jubileumi kiadása új elő- és utószóval, kronológiával, illusztrációs anyaggal, valamint a korábbinál bővebb, 16 oldalas képmelléklettel lát most napvilágot a Park Könyvkiadó jóvoltából. A naplóban olvasható továbbá Heller Ágnes beszéde, amely 2019. június 12-én, Anne Frank születésének 90. évfordulóján hangzott el a frankfurti Pauluskirchében.