A rimaszombati Csillagház egyházi panzió és konferenciaközpont adott otthont a Szoborsorsaink című könyv bemutatójának. A Csillagházat a reformáció ötszázadik évfordulóján, 2017-ben építették a magyar kormány támogatásával, az egykori Ferenczy (ma Daxner) utcában – itt gyűltünk össze sokadmagunkkal a jeles eseményre. A Szoborsorsaink című kiadvány létrejötte hármas együttműködés eredménye: az egyik oszlop és finanszírozó maga a szerző, Orosz Örs, a másik a Méry Ratio Kiadó, a harmadik pedig a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány.
Három év intenzív munkájának, amúgy pedig több mint húsz év kutatásainak, országjárásának az eredménye ez a könyv – mondta az Indexnek a szerző, aki ezen a napon, június 28-án ünnepelte a születésnapját. – Már gimnazistaként honismereti kerékpártúrák szervezője voltam, ami országos mozgalommá nőtte ki magát. A gyökerek évtizedekre nyúlnak vissza, annak idején, 1974-ben a csehszlovák állam betiltotta a magyar művelődési tábort, a mostani gombaszögi összejövetelünk elődjét. Az volt az indoklásban, hogy »higiéniapolitikai okokból« tilos három napnál tovább egy helyen táborozni, és e rendelet kijátszására ekkor átalakult mozgótáborrá, országjárássá a kezdeményezés.
Ezt a mozgalmat szervezte újjá Örs évtizedekkel később, ahogy ő fogalmaz, történelmi tájakon vergődő túrává.
Komáromi gimnazisták voltunk, meg-megálltunk egy-egy korsó sörre, de azért naponta száz kilométert így is megtettünk. És mindent megnéztünk. Az összes fellelhető várromot, látható és nem látható, eltemetett szobrot meglátogattuk tizennégy év leforgása alatt. Húszéves koromra a Felvidék 512 magyarlakta falujából 14 maradt, ahol még nem jártam. De azóta ezt a hiányosságot is bepótoltam – említette a szerző,
akinek az édesapja a Felvidék keleti végéből, a Kassa melletti Jászóból származik, édesanyja pedig dunamocsi, Süttővel átellenben, a Duna északi partjáról.
Ekkoriban, az országjáró biciklitúra során kezdték el fölkeresni a magyar kötődésű emlékhelyeket. Voltak nagy elődök, példának okáért Köteles László volt parlamenti képviselő, vagy Végh László, a Biblioteca Hungarica vezetője, a honismereti szövetség oszlopos tagja.
Vannak saját felfedezésű emlékhelyek is – hökkentett meg Orosz Örs, akinek egyébként ezen a napon, kedden lett volna a kihallgatása a szlovák bíróság előtt, mivel a hatóságok elkezdték vegzálni őt és társait a Sajó-katasztrófa ügyében kifejtett tevékenysége miatt. – Ilyen a roskoványi honvédemlékmű, amit a derék szlovákok temettek el 1919-ben, hogy megmentsék az utókornak, amikor a megszálló cseh légió katonái le akarták dönteni. Az emlékmű az 1849. június 20-án vívott roskoványi csatának állít emléket, amelyben a nyomasztó orosz túlerővel szállt szembe tízezer magyar honvéd. Az emlékművet az abszolutista elnyomás idején lelkes hazafiak állították 1851-ben, a ledöntésre pedig egyes források szerint 1918 végén, mások szerint 1919 elején került sor. Helyi visszaemlékezések szerint a roskoványi szlovák családok ígéretet tettek az emlékmű megőrzésére, és ígéretüket betartva a szobor darabjait a helyszínen elásták. Nos, ezeket az emlékműdarabokat emeltük ki mi 2020. október 21-én egy darus autó segítségével.
2017-ben kezdett utánajárni ezeknek a szobroknak az egyesület. A Szepességben megtalálták a rimaszombati születésű Tompa Mihály-szobor talapzatát. Maga a szobor még megvolt 1939-ben, de ma már nem tudni, hol van.
Ezért Orosz Örsék megbízták Éliás Ádám szobrászművészt, aki korabeli fényképek alapján süttői mészkőből kifaragta a költő mellszobrát, amelyet a gombaszögi nyári tábor területén állították fel.
Vég nélkül lehetne sorolni az Orosz Örs és fáradhatatlan társai által felkutatott és megmentett felvidéki magyar szobrokat és a szobrok, emlékművek történetét – de a legjobb az lenne, ha minél többen megvásárolnák a Szoborsorsaink című könyvet, amelynek lapozgatása izgalmasabb élményt kínál még egy krimi olvasásánál is. Mint ahogy a készülőben lévő Árpádok nyomában című könyv, amely Árpád-kori emlékeket kutat – hiszen az az időszak egyértelmű sikertörténet akár a magyarság, akár a szlovákság szemszögéből nézve.
Az impozáns kiállítású könyvről még csak annyit, hogy stílszerűen az 1919-ben a csehszlovákok által ledöntött, felrobbantott dévényi millenniumi emlékművel kezdődik, amely a Kárpát-medence nyugati kapujában, a Duna bal partján, a Morva torkolatánál, a Dévényi-kapu (Porta Hungarica) bejáratánál áll – azaz sajnos csak állt –, a szlovák–osztrák határon, 158 méteres tengerszint feletti magasságban. Az utolsó oldalakon pedig két gömöri falu bronzszobra látható; az egyik Pósa Lajos nemesradnóti emlékműve, a másik pedig Mátyás király sajógömöri szobra, amely a kezében kapát tartó igazságos Mátyást ábrázolja. A műalkotást 2018-ban restaurálták, azaz szerencsésebb volt, mint megannyi felvidéki társa...
(Borítókép: Orosz Örs. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
