Mi emelte a szakkollégiumi mozgalmat az ellenzék fölé?

Jó pár éve egy fotósorozat került Miszlivetz Ferenc történész-szociológus, a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete főigazgatójának kezébe, amely 1987 novemberében, szakkollégiumi találkozókon készült. A képeken mosolygós fiatalemberek, köztük olyanok, akik később az országos politika alakítói lettek: Orbán Viktor, Áder János, Kövér László, Németh Zsolt, Fodor Gábor is azok közé tartozott, akik a szombathelyi szakkollégisták meghívására időről időre összegyűltek Velemben, a legendás Stirling-villában.

A fényképek is beszédesek (most kiállítás is nyílt belőlük Velemben), de Miszlivetz Ferenc és szerzőtársai – Sümegi István, Szabó Gábor, Szommer Ildikó és Tokaji Nagy Erzsébet – úgy gondolták, érdemes könyvet írni „a képek köré”, megnézni, mik és kik vannak a mosoly mögött. A munkát jóval korábban elkezdték, mint hogy A besúgó című sorozat miatt a közvéleményt is élénken érdekelni kezdte volna a 80-as évek időszaka: a Daliás idők – Ó, azok a '80-as évek! című mű így jelent meg idén az Ünnepi Könyvhétre.

Közboldogság a levegőben

A kötet a Rajk László és a Bibó Szakkollégium mellett a nyugati határszélnek köszönhetően szabadabban működő, azóta mégis méltatlanul háttérbe szorult szombathelyi Németh László Szakkollégiumnak állít emléket, emellett olyan nemzetközi összefüggésbe helyezi a hazai történéseket, ami segít megérteni a 80-as évek társadalmai mozgásait.

A fotón látható mosolyoknál maradva adódik a kérdés, hogy valódi magabiztosságot sugároznak-e a felvételek, hiszen a politikai változásban még egyáltalán nem lehetett bízni. Miszlivetz Ferenccel egyetértünk abban, hogy volt akkoriban valami megmagyarázhatatlan a levegőben, hogy bár fogalmunk sem lehetett róla, mi fog történni, mégis mintha mindenki biztos lett volna a változásban. „Volt egy flow, egy közboldogság, emellett a hatalom is megosztott lett, amit nem tudtak már palástolni – mondja az FTI főigazgatója. – A társadalomban felbomlott a kádárista konszenzus, kezdte magát az is rosszul érezni, akit nem érdekelt az ideológia. Azért kellene több ilyen könyv, hogy ennek a korszaknak a mikrotörténelmi részleteit minél szélesebb körben fel lehessen tárni.”

A kötet feleleveníti a szakkollégiumi mozgalom aranykorának és a rendszerváltozás éveinek legfontosabb hazai és külföldi eseményeit a nyugat-európai békemozgalmaktól az 1990-es első szabad parlamenti választásokig: Dialógus békecsoport, Gorbacsov, Csernobil, az MDF megalakulása 1987. szeptember 27-én (érdekes adalék a könyvben, hogy bár Konrád György és a Duna Kör meghívást kapott Lakitelekre, miért maradt távol a radikális urbánus értelmiség), a Szabad Kezdeményezések Hálózatának létrejötte 1988. március 17-én (az előkészületeket idéző képen Kis János, Bába Iván, Radnóti Sándor, Miszlivetz Ferenc és Kőszeg Ferenc látható), a Fidesz 1988. március 30-i megalakulása, tüntetés a romániai falurombolás és a bős–nagymarosi vízlépcső ellen, Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársainak újratemetése.

Miszlivetz Ferenc kiemeli a nemzetközi vonatkozások közül a békemozgalmakat – a 80-as évek kezdetétől a világon fiatalok százezrei követelték a leszerelést, megakadályozandó a nukleáris háborút –, a lengyel Szolidaritást és a csehszlovák Charta '77-et, amelyek egymástól függetlenül jelentek meg. „Kellenek emberek, akik ezt összekapcsolják, és ilyenkor felgyorsul az idő” – mondja a szociológus-történész, hozzátéve: ugyanígy értek aztán össze Magyarországon is a kezdetben elszigetelten működő csoportok, a szabadság kis körei és alkottak egy idő után hálózatot.

Szabad Kezdeményezések Hálózata

„A startpisztoly eldördülését a lengyel Szolidaritás szárba szökkenése jelentette. A Szovjetunió nem mert, vagy nem akart katonailag beavatkozni, és ez már a gyengülés jele volt számunkra. Lengyelországban létrejött a második társadalom, és nagyon izgalmas kérdés volt politikailag és elméletileg is, hogy miképpen lehet fölvenni egy diktatórikus, autoriter kommunista rendszerrel szemben a kesztyűt anélkül, hogy kiprovokálnánk újabb megtorlásokat.” Így indult 1981-ben a Dialógus békecsoport Magyarországon.

„Az látszott, hogy vannak ideológiai táborok, de az nem feltétlen, hogy a különbségeket ne lehetne áthidalni. Ennek az áthidalásnak voltam a híve és ötletadója, én javasoltam 1987 őszén, hogy alakítsuk meg a Szabad Kezdeményezések Hálózatát, amelybe meghívtuk a szakkollégistákat, a Duna Kört, az MDF-et és más kisebb társadalmi mozgalmak képviselőit is. A hálózatos működés előnyeit ekkor már több éve ismertem a Kelet-Nyugat Párbeszéd Európai Hálózatának köszönhetően, ami 1984-ben Perugiában alakult, s attól kezdve sikeresen segítette a nagyon eltérő politikai és kulturális hátterű mozgalmak közötti párbeszédet és együttműködést. Így egy erős demokratikus platformot lehetett volna létrehozni a »békeharcos«, és egyébként ügyesen manőverező hatalommal szemben.”

Miszlivetz szerint a gazdasági hatalom átmentése még mindig nincs feltárva, ahogy az sem, hogy a különböző titkosszolgálatok hogyan számolódtak vagy inkább nem számolódtak föl. Egy szélesebb társadalmi platform a számonkérésben is hitelesebb lett volna. A pártosodással azonban ennek vége lett, a hasadás elindult, és mindegyik párt és szakkollégium – amelynek tagjai jókor voltak jó helyen – azt gondolta, hogy rajtuk kívül más nem is volt a világon. A történész úgy látja, a budapesti értelmiség egy része is azért sértődött meg és horkant fel A besúgó című film miatt, mert a történet nem róluk szól, és a Daliás idők – Ó, azok a '80-as évek! című könyv egyik üzenete is éppen az, hogy a rendszerváltoztatás folyamatát valóban nem csak ők határozták meg.

„Sok kockázatot vállaltak, kimentek Lengyelországba, behoztak és nyomtattak szamizdatot, lakásokon repülőegyetemet szerveztek, deklarációkat írtak alá, de mégsem ők csinálták a rendszerváltást. Bár rendkívül ügyesen kezelték a sajtót és a nemzetközi nyilvánosságot, a 80-as évek második felétől egyre inkább előtérbe kerültek a fiatalok, akik más, szabadabb, demokratikusabb, műveltebb, kulturáltabb világban akartak élni” – mondja a történész, aki szerint nagyon jó példa erre a Németh László Szakkollégium, amit a szombathelyi főiskola hallgatói hoztak létre és működtettek éveken keresztül néhány tanáruk közreműködésével, és ami talán azért nincs annyira a köztudatban, mert nem része annak az üdvtörténetnek, amit a Rajk és a Bibó kialakított magáról.

Reveláció a film

A kötet szerzői meg akarták mutatni a történelemnek ezt az oldalát, és azt, hogy a halatom legitimitásának elvesztésével párhuzamosan a valódi tudás megszerzését zászlajukra tűző szakkollégiumok hogyan radikalizálódtak. Egy idő után ők is érzékelték, hogy együtt erősebbek, aztán jöttek nyugati aktivisták is, a magyar hallgatók pedig meghívást kaptak a nyugat-európai békekonventekre. „Ezek a diákok nem lakásokban írtak alá deklarációkat, hanem találkozásokat rendeztek országszerte, ami felszabadító érzés volt. Sokan gondolták azt, hogy új világot tudunk létrehozni vér, erőszak és mindenféle félelemkeltés nélkül. Ez visszautalás a Szolidaritásra, a párbeszéd- és békealapú változásra, és ezeket ez a könyv most összekapcsolja.”

Arra a kérdésre, hogy ma is folyik-e egyfajta versengés az ügyben, hogy ki írja meg a korszak történelmét, kinek a narratívája érvényesüljön, Miszlivetz Ferenc azt válaszolja, hogy már A besúgó című filmet ért kritikákban és az azokban fellelhető ellentmondásokban is ez tükröződik. „A film nagyszerű, és a demokratikus ellenzék kemény magjának – amelyben egy idő után olyan elittudat alakult ki, hogy buborékba kerültek – azért nem tetszik, mert nem azt a szűk, elit magot fényezi, amelynek ezekről az élményekről fogalma sem volt, amikről mi beszélünk, és amelyek kísértetiesen hasonlítanak arra, ami a filmben is megjelenik.” Ezt ő hitelesen mondhatja, mert mind a két szerveződésnek részese volt. Persze szerinte is vannak a filmben hollywoodi túlzások, de ez egy szórakoztató mozi, ami a múltról beszél.

Miszlivetz megemlít egy 1987-es esetet, amikor a Kelet-Nyugat Párbeszéd Európai Hálózatának ötlete nyomán nyílt szemináriumot akart szervezni Budapesten, a demokratikus ellenzék azonban erre még nem látta elérkezettnek az időt. Ezért elment a Bibóba, és elmondta a tervet Orbán Viktornak, aki a szakkollégium választmánya elé vitte a kérdést, és Stumpf István elnökletével demokratikus úton döntöttek arról, hogy megrendezik a találkozót.

Akkor nem tudatosult bennem, most látom csak ilyen tisztán, hogy ez volt a csendes fordulópont, amikor még nem létezett a Fidesz, de az egyre dinamikusabb szakkollégiumi társaság, élükön ezzel a kis csapattal, előre tört.

A nyugati sajtóügynökségek képviselői mind ott voltak, és – mivel népfrontosan szerveztük, delegálhatott résztvevőt az MSZMP, a KISZ és az Országos Béketanács, Vitányi Iván vállalta a megnyitót és tartott előadást Konrád György és Kis János is – Orbán Viktor és a Bibó Szakkollégium bekerült a világsajtóba. Kiderült, hogy lehet párbeszédet folytatni és vitatkozni nyíltan, anélkül, hogy vér folyna, és innentől megfordult valami. A fiataloknak már volt jogászi és nyelvi fölkészültségük, és erősebb volt bennük a nyílt közszereplési vágy.”

Mindemellett A besúgó a főigazgató szerint nagyon jól visszaadja a kor jellegzetes figuráit: megjelenik a csencselő fiú és a hős lelkű forradalmár, aki szuperradikális, és ennek megvan a pszichés és egyéb oka, megjelennek a finomabban kalibrált nők, akik családot is szeretnének és békében akarnak élni, ezért keresik a kevésbé kockázatos megoldásokat. Megjelenik a kicsit elrajzolt, de nagyon felkészült duna körös környezetvédő szakértő, akit elzavarnak – minden árnyalat jelen van. „Kiválasztottnak érzik magukat, de van, aki csak ügyeskedni szeretne, ugyanakkor élni is akarnak, jókedvűek lenni, és nem viselik már el a rendszer ostobaságait. De ez nem föld alatti szervezkedésből létrejövő ellenállás volt, hanem spontán folyamat – így jött létre a szombathelyi Németh László Szakkollégium és ilyen volt a Bibó is. Nekem ez a film reveláció volt, mert úgy éreztem, hogy ugyanezt éltük meg.”

Titkosszolgálati jelentések

Sűrű időszaka volt ez tehát a magyar történelemnek, és a Daliás idők – Ó, azok a '80-as évek! című kötet a rendszerváltás első éveinek eddig feltáratlan részét, azt a pillanatot ragadja meg, amely a szakkollégiumi mozgalmat az ellenzék fölé emelte. Megszólalnak benne a korszak legfontosabb szereplői, bepillanthatunk az egyik – Velemben megrendezett – szakkollégiumi találkozó jegyzőkönyvébe és ízelítőt kapunk a titkosszolgálat kapcsolódó jelentéseiből.

Az Ünnepi Könyvhéten Németh Zsolt azt mondta: A Fidesz sem érthető a szakkollégiumok nélkül. Amikor betiltották a Fideszt 1988. március 31-én, a szombathelyi szakkollégistáknak köszönhetően egy hónapon belül kétszázan támogatták nyíltan a pártot az aláírásukkal, és lettek tagok a főiskolán. De a mai magyar szellemi életben zajló viták sem érthetők, ha nem megyünk vissza a 80-as évekbe. A kötet a szerzők szándéka szerint nem csupán nosztalgikus múltidézés, hanem mikrotörténelem és számvetés is, és az első tégla lehet abban az építkezésben, amelynek során újabb és újabb hasonló könyvek születnek.

S már készül A Daliás idők 2. – Fordított napló című kötet is, amely a szakkollégiumokról és az ellenzéki tevékenységről szóló titkosszolgálati jelentéseket dolgozza föl. „Készítettek helyettem egy naplót, kétszáz napi operatív jelentést találtunk '87–88-ból, gyakorlatilag minden harmadik-negyedik napon jelentettek rólam, részletesen leírva, kivel beszéltem, kikkel találkoztam, így benne van az összes szereplő. Ennek a korszaknak ez a másik, még kevésbé ismert oldala” – mondja Miszlivetz Ferenc.

De sok mindent nem tudunk még a mai napig. Nem tudjuk pontosan, kik rendelték meg ezeket az anyagokat, kik mozgatták a hálózatot, kik voltak a haszonélvezői. Történészként ő sem hallotta például soha azt a kifejezést, hogy Koordinációs Bizottság, amelyet – véletlenül tudta meg – 1958-ban hoztak létre, és amelynek a legfőbb ügyész, a legfelsőbb bíróság elnöke, a belügy- és az igazságügy-miniszter, valamint a párt legfelső vezetői voltak a tagjai. „Ez egy struktúrán kívüli illegális hatalmi szerv volt. Az indoklás szerint kellett egy olyan testület, amely összeveti a jogi folyamatokat az aktuális politikai kérdésekkel. Ennek is nagyrészt eltűntek a dokumentumai. Véletlenül tudtam meg azt is, hogy ez a Koordinációs Bizottság Kulcsár Kálmán igazságügy-minisztersége alatt oszlott fel. Számtalan olyan, a pártállami szervek által elkövetett bűn létezik, amiről nem tudunk.”

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)