Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTom Jones elárulta, miért maradt el a budapesti koncertje
Tom Jones kedd esti koncertje elmaradt Budapesten, ahogy arról korábban már beszámoltunk. Az énekes most elmondta a közösségi médiában, hogy pontosan mi is történt. A Twitteren megosztott poszt magyar idő szerint nagyjából hajnali egykor érkezett, és a következőről írt benne:
Minden érdeklődőnek: az Egyesült Királyságból Budapestre utaztam, és másnap reggel torokfájással keltem. Egy specialista meglátogatott, és vírusos torokgyulladást diagnosztizált nálam. Nyomatékosan arra kért, hogy a mai koncertet halasszuk el, és gyógyszeres kezelést, valamint pihenést írt elő
– írta Tom Jones, hozzátéve, hogy nem esett össze sehol, semmikor, ez pusztán pletyka.
„Remélhetőleg a gyulladás hamarosan elmúlik, és folytathatom a fantasztikus nyári turnémat. Sajnos a koncertet az utolsó pillanatban kellett lemondani, ezt nagyon sajnálom. Mindazonáltal a koncertet Budapesten újraütemeztük, és augusztus 16-án tartjuk meg. Köszönök még egyszer minden kedves törődést!” – írta az énekes.
— Tom Jones (@RealSirTomJones) July 12, 2022
Ahogy megírtuk, a közönség csalódottan, de megértéssel fogadta az eseményeket, és a tömegben inkább az énekes jólléte iránti érdeklődés, mint az elmaradt koncert utáni bosszankodás visszhangjait lehetett hallani. A 82 éves énekes új lemezét is promotálandó turnézza végig a planétát, korát megszégyenítő energiával és profizmussal fogadja közönségét a világ összes táján. Az átütemezett budapesti koncertjét augusztus 16-án tartják meg, melyre a megvásárolt jegyek továbbra is érvényesek.
(Borítókép: Tom Jones walesi énekes fellép a Stagecoach countryzene-fesztiválon a kaliforniai Indióban 2019. április 28-án. Fotó: Etienne Laurent / EPA / MTI)