„Ismertem hasonló kandúrt, de az nem macska” – forog a Cicaverzum

Valami baja van a macskákkal?

Miért?

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának honlapján olvastam egy nyertes pályázóval, történetesen magával készült interjúban, hogy a filmjében szereplő figura azért macska, mert egy ördögi lényt keresett a történetéhez.

Szeretem a macskákat, szerintem titokzatosak, ez egy olyan állat, akibe sok mindent bele lehet látni, és amit mi beleláttunk, abból jött létre a filmbéli karakter.

Miért kandúr? Mert Bulgakovnál is van egy emblematikus kandúr? Vagy a Csizmás Kandúr ihlette meg, esetleg E. T. A. Hoffmann Murr kandúrja adta az ötletet?

A mi kandúrunk teljesen másféle.

Van olyan kandúrmintája, amit felhasznált?

Van néhány, de azok nem macskák.

Milyen a Cicaverzum kandúrja?

Annyiból kicsit ördögi, hogy van benne egy különös éleslátás, és mindent ki is mond. Hangot ad a főszereplő, Fáni legsötétebb félelmeinek, kicsit manipulatívan irányítja is őt. Megérti, de a félelmeire erősít rá. Nem igazán jó irányba viszi, ám végül is segít rajta.

Aki egy kandúrral beszélget, az tulajdonképpen saját magával társalog?

Ez hozzáállás kérdése. Szerintem ez a kandúr tényleg beszél.

Mindenkivel?

Csak a főhős, Fáni hallja a hangját. Mi legalábbis úgy tudjuk, hogy a többiek nem hallják.

Valódi macskával forgattak?

Igen, van egy főszereplő, és két dublőr macska is bedolgozott.

Hogy lehet rávenni egy macskát, hogy azt tegye egy jelenetben, amit tennie kell?

Halász Árpádék foglalkoznak a filmes állatokkal, mindenféle jószáguk van, de tény, hogy a macska az egyik legnehezebben idomítható. Ők jutalmazással veszik rá az állataikat a közreműködésre. Amit pedig nem tud eljátszani, azt Patkós Márton mondja el helyette, aki a macska hangja. Ő jelen is volt a forgatás egy részén, és szinkronban beszélt macskául. M. Deák Kristóf operatőrrel sokat dolgoztunk azon, hogy a macskát minél emberszerűbben ábrázoljuk. A történetben ugyanis a főszereplő lánnyal, Fánival egyenrangúvá válik, és ki is mond olyasmiket, amiket ő érez.

Ez egy fölöttes macska?

Nem, van saját személyisége, vannak gondolatai. Különleges lény, aki megjelenik a lány életében.

Azon kívül, hogy bundás, dorombol, öntörvényű, és kilenc élete van, mi jellemző még erre az állatra?

Saját művészi ambíciói vannak, rapper szeretne lenni, és megpróbálja rávenni Fánit, hogy ebben segítse.

Ez mennyire reális terv?

Valami kis titkot hagyjunk a nézőknek is, amikor megnézik a filmet.

Rendező szakon végzett az SZFE-n, egyik kisfilmjét egy olyan lányról készítette, aki úgy dönt, hogy elmegy a vőlegénye legénybúcsújára. Ha úgy vesszük, a kandúrok közé merészkedik.

Érdekes párhuzam, de nem függ össze a kettő.

Annyiban talán igen, hogy a Rozgonyinéban egy lány hatol be a kandúrok világába, a Cicaverzumban pedig egy kandúr szól bele egy lány életébe. Mi jár a fejében, amikor egy filmtörténeten gondolkodik?

Ezek különböző filmek, és mindegyik konkrét történetből, karakterből, ötletből indult el. A Rozgonyiné egy SZFE-s féléves projektfeladatra készült, ahol az volt a feladat, hogy egy Arany János-művet filmesítsünk meg.

Erről Janisch Attilától hallottam már. Az ő osztályába járt?

Janisch Attila és Szász János osztályába. Az Arany-évforduló kapcsán kaptuk ezt a feladatot. Azért választottam a Rozgonyiné című balladát, mert érdekelt az alapszituáció, miként áll helyt egy nő a férfiak világában, és mindez hogyan hat ki a párkapcsolatára. Aranynál a hősnő háborúba megy, ami jellemzően a férfiak ügye. Dobány Péter forgatókönyvíró-társammal kerestünk egy mai közeget, analógiát, és így jött a legénybúcsú.

A diplomafilmje – Mióta velem jár – szintén férfi-női kapcsolatot boncolgat, de az apa és a lánya szemszögéből. A nyolcvanas évek underground világában játszódik Budapesten, és nagyon kemény film. Mi köze magának a nyolcvanas évek világához?

Családi okok miatt nagyon sok fotót láttam, történetet hallottam arról a korszakról, és nagyon megfogott.

Milyen családi okok idézték ezt elő?

Édesanyám első férje Xantus János filmrendező volt, aki már sajnos nem él. Nagyon szerettem a filmjeit, például a Rocktérítőt, és persze a Neurotic zenéjét.

Most sokan foglalkoznak azzal az időszakkal, zenével. Többek közt az HBO döntése miatt nem folytatódó, Besúgó című sorozat is. Milyen saját képe van nyolcvanas évekről?

Régóta izgat ez az időszak, korábban csináltam egy képzőművészeti projektet, ahol fiktív besúgójelentéseket írtam. Érdekesség, hogy egyébként két gyanús, cicás álarcot viselő lányról szóltak ezek a jelentések. 

Érdekesnek találtam, hogy a belügyminisztériumi anyagokban olyan kifejezéseket használnak a megfigyelt művészekről, mint „romboló, nyugati ideológiát terjesztő, fiatalság erkölcsére káros”, holott mai szemmel egyértelmű, hogy azok alapvetően művészi megnyilvánulások voltak. Abszurdnak találtam a kontrasztot, de ettől még nincs igazi rálátásom arra a korra és a rendőrség akkori szerepére, valódi súlyára sem. Személyesen nem ismerhettem azokat az időket, csak elképzelni tudom őket. Mindenesetre a vizsgafilmem története csak abban a korban volt életszerű. Ma már nem működne az a történet, mert már nincs ekkora súlya egy zenésznek, illetve mások a felületek, tehát az internet korában nehezebb betiltani, elhallgattatni valakit.

Ami a filmet, színházat illeti, ma sincs könnyű dolguk azoknak, akik állami támogatás nélkül próbálnak közönség elé jutni. Ráadásul besúgó sem kell, elég az online felületeket szemmel tartani, ha el akarják dönteni, hogy ki hova tartozik. 

Nem így kéne lennie.

Janisch Attila és Szász János sem tanít már az SZFE-n. Milyen tanárok voltak?

Hálás vagyok nekik, fontos élmény volt az a négy év, amit velük töltöttem. Viszonylag felnőtt fejjel mentem az SZFE-re, tudtam, hogy mit akarok kihozni belőle.

Mit akart kihozni?

Jó rövidfilmeket akartam készíteni. Tudtam, hogy nagyjátékfilmet szeretnék rendezni, ahhoz pedig ez az út vezet. Lehetőséget, támaszt, biztonságos közeget teremtettek számunkra, hogy megcsinálhassuk a filmjeinket, olyan szellemi hátországot adtak, amire támaszkodva épülhettünk. Ebben a diákok is benne voltak, egymástól is sokat tanultunk.

Lett egy papírja arról, hogy film- és televíziórendező. Hogy látja saját szakmai jövőjét?

Azóta csináltam sokféle mozgóképes munkát, rendeztem reklámot és videóklipet, illetve tévéműsort is. Három évadon át voltam az egyik rendező, Till Attila Propaganda című műsorában. Az előző évben már pályáztam az Inkubátor Programra, és akkor is a legjobb tíz közé kerültem, de még nem nyertem. Hálás vagyok, hogy most megvalósíthatom az első filmemet, és bizakodó a jövővel kapcsolatban.

Úgy tűnik, működik a filmintézet elsőfilmes támogatási rendszere. Az idei veszprémi Mozgókép Fesztiválon is tarolt a Külön falka, ami szintén ebből a programból nőtt ki. A maga győztes ötlete honnan származik?

Egy ismerősöm lakásában voltam, akinek volt egy macskája. 

Elő is adta macskahangon, mit mond majd. Nekem meg beugrott, hogy ez jó alapszituáció, amiben van egy férfi, egy nő meg egy macska, aki a férfi helyébe lép. Elkezdtem gondolkodni azon, ki is lehet ez a lány, hogyan jutott odáig, hogy egy macskával beszélgessen.

Mire jutott?

A lánynak meghalt az édesapja, és ő ezt gyerekként látta. Azóta férfiak haláláról képzeleg, nem tud elköteleződni. Igazából ezért menekül ebbe a fura kapcsolatba, de a történet valójában arról szól, hogy amikor túllép a gyerekkori traumáján és visszatér a valóságba, egy hús-vér férfi is képbe kerül.

Udvaros Dorottyával beszélgettem az életműdíja kapcsán, és elújságolta, hogy egy tehetséges, elsőfilmes rendező filmjében játszik. A film címe: Cicaverzum. Milyen elsőfilmes rendezőként egy életműdíjas színészóriással dolgozni? Hogyan instruálja?

Tény, hogy ehhez a feladathoz fel kell nőni. Nagy élmény volt vele dolgozni, rengeteget tanultam tőle, miközben ebben a szituációban én voltam a rendező, és ezt ő teljes mértékben akceptálta. Neki is volt egy csomó kérdése, kíváncsi volt arra, hogy én mit szeretnék. Általában hasonlókat gondoltunk, jól megértettük egymást. Jól működő dolog volt.

Mit tanult tőle?

Talán a hozzáállása fogott meg, ahogy a kamera előtt és az egész forgatás alatt létezett. Ez Tordai Terire és Martin Mártára is igaz, ők alkotják a hölgykoszorút a filmben. Mindannyiukban folyamatosan éreztem a tiszteletet a filmkészítés iránt. Sokat tanultam tőlük arról, hogy a filmforgatásnak is fegyelmezett, komoly munkával kell megadni a módját. Az én korosztályomban ez a hozzáállás nem annyira egyértelmű, de szerintem mindnyájan hálásak voltunk a művésznőknek, hogy egy kicsit a saját világukba kalauzoltak minket.

A főszereplővel, Törőcsik Franciskával már korábban is dolgozott. Ő volt az Arany János-feldolgozásban a legénybúcsún részt vevő Rozgonyiné.

Igen, és most is nagyon jó volt vele dolgozni. Már a forgatás előtt is sokat beszélgettünk arról a lányról, akit ő játszik. Azt hittem, tudom, hogy mire számíthatok majd. Ehhez képest a felvételek alatt kiderült, hogy még nekem is tud újat mutatni magából, ami elképesztő élmény volt. Ismerem Franciska munkáit, de olyasmit mutatott, amit korábban nem láttam tőle: a forgatás alatt tényleg megszületett Fáni, az a karakter, akit megálmodtunk.

Mi a film műfaja?

Abszurd, romantikus vígjáték.

Közönségfilmnek készül, tehát az a cél, hogy minél több néző vegyen rá jegyet?

Természetesen ez az egyik célunk, de mégsem gondolnám klasszikus értelemben vett közönségfilmnek. Van egy drámai háttértörténet, ami végigvonul a filmen, illetve a fekete humorú, abszurd hangneme miatt is eltér a klasszikus vígjátéki sémáktól.

Kiket célzott meg a Cicaverzummal?

Mindenkit, aki tudja, milyen bonyolult szerelmesnek lenni.

Holt tartanak a munkákkal?

Most vágunk, nyár végén lesz egy pótforgatás, és közben zajlik az utómunka, Érdi Zsófi vágóval, Czitrom Ádám zeneszerzővel és Csizmadia Botond hangmérnökkel.

A vágás döntéshelyzetek sorozata, gyakorlatilag ott dől el, milyen is lesz a film. Milyet akar?

Nagyon egyedi hangvételű, szórakoztató filmet, amin lehet sírni és nevetni is.

Mennyiből készül el a végső változat?

Az Inkubátor Programban százmillió forintot nyertünk, a kiegészítő támogatásokkal együtt talán kétszázmillió forintból dolgozhatunk. Az RTL is beszállt, ami inkubátor programos filmmel most történik meg először.

A magyar filmekről szóló hírekben már hozzászoktunk milliárdos költségvetésekhez. Mennyire korlátozta rendezőként az, hogy ennek a töredékéből dolgozhatnak?

A film költséges műfaj. A büdzsé nyilván meghatározó, de bízom benne, hogy ez nem ront a film minőségén, sőt bizonyos értelemben még hasznára is válik. Olyan megoldásokat kellett találnunk, amiket kevés pénzből és rengeteg hozzáadott szellemi értékkel tudunk megcsinálni. A producer, Iványi Petra és Péli Sári gyártásvezető kemény munkájának köszönhetően nagyon jó körülmények jöttek létre ahhoz, hogy megvalósítsuk a kreatív vízióinkat.

Lehet, hogy a végeredményt tekintve még jót is tehet egy filmnek, ha viszonylag kis költségvetésből készül?

Érdekes kérdés. Azt mindenki tudja, hogy az inkubátoros filmek minimális pénzből készülnek. Ez a munkadíjakon is látszik, tehát ezekben a projektekben alapvetően mindenki lelkesedésből vesz részt. Ezt nyilván nem lehet sokszor eljátszani, de annak lehet pozitív hozadéka, amikor kevés pénzből sok kreativitással próbáljuk kihozni a maximumot. M. Deák Kristóf operatőrrel, Pater Sparrow látvány- és Szlávik Juli jelmeztervezővel is ezt éltem meg. Közösen alakítottuk ki ezt a kicsit elemelt, abszurd világot, miközben a történet a jelenben játszódik.

Az egész forgatás nagy élmény volt, mindenki lelkesen vett részt benne. Úgy érzem, hogy mindenkit belelkesített ez a furcsa történet, örültek, hogy rengeteg humor van a forgatókönyvben. Kemény Zsófi forgatókönyvíróval felszabadító volt a közös munka, jól eltaláltuk egymás humorát, és ez is átragadt a stábra és a színészekre is. A teljes folyamat inspiráló, és én nagyon hálás vagyok az összes közreműködőnek.

Mikor láthatja a közönség?

2023-ban.

(Borítókép: Glódi Balázs / Lupa Pictures)