Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMForgatni kezdték a Hunyadi-sorozatot
Többéves előkészítés után elindult a munka látványos része a minden idők legjelentősebbjének tartott hazai tévéprojektben. A széria magyar történelmi eseményeket mutat be, de az alkotók szándéka szerint olyan sorozatokkal lesz összehasonlítható, mint a Vikingek, a Tudorok vagy a Borgiák – közölte az Index olvasóival a sorozat kommunikációs részlege.
Mint korábban az Index már megírta, a produkciót a Nemzeti Filmintézet 3,6 milliárd forinttal támogatta, ezenfelül a kormány 6,9 milliárd forintot invesztál a Hunyadi-sorozatba.
A magyar irányítású, de nemzetközi projektben 250 színész kap lehetőséget arra, hogy felelevenítse a XV. század legfontosabb történelmi pillanatait.
A történelmi regénysorozat alapján megírt forgatókönyvet három éven keresztül fejlesztette egy forgatókönyvíró csapat, amelyben hollywoodi szakemberek is részt vettek.
A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a tízórányi anyagot nem egy rendező jegyzi. Tavaly elmondta az Indexnek az első részek rendezője, a számos nemzetközi elismerésben részesülő osztrák Robert Dornhelm, hogy Nagypál Orsival és Szász Attilával vág bele a feladatba.
A történelem iránt fogékony magyar közönségnek természetesen nem idegen a történet, a Bán Mór-rajongók pedig különösen örülhetnek, hiszen az ő monumentális regényfolyamát viszik televízióra a nagyrészt Magyarországon forgatott projekttel. A történelmi hitelesség kedvéért néhány kulcsjelenetet az eredeti, a mai Magyarország határain kívül eső helyszíneken forgatnak.
Információnk szerint a sorozat 2024 tavaszán lesz látható Magyarországon a TV2-n.
(Borítókép: Robert Dornhelm 2021. december 22-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)