Éneklő krokodilok a szivárvány alatt és Budapest felett

A kicsiny tó partján 12 krokodil énekelt. Hangjuk egyszerre volt érzelmes és lágy, máskor komoly és gondolatébresztő. Az óceánon át értek el hozzánk, miután tucatnyi országot és kontinenst bejártak. Ők a The Harvard Krokodiloes, a nagy múltú Harvard egyetem férfi a capella kórusa.

A csapatot 1964-ben alapították. Az aktuális tagok mindig az éppen ott tanuló hallgatókból kerülnek ki, így a kórus folyamatos vérfrissítést kap. Két nap alatt nyolc fellépést tűztek ki Budapesten, és a viharos idő ellenére is olyan helyeken tudtak énekelni, mint a Zene Háza, vagy az Aranybástya.

Meghívást kaptunk a srácok vasárnap esti fellépésére, kíváncsiságtól vezérelve indultunk el megnézni, hogy mit is tudnak ezek a krokodilok. Ahogy a macskaköves úton haladtunk felfelé a Vár irányába, a Csónak utca végénél az erőd lábához értünk. Innen egy szűk lépcsősor mutatta az irányt az elénk magasodó kőfalak között. Egyik oldalról a bástya, másikról a várfal adta az árnyékot, balra egy fogadó nyílt. Kedves hangon köszöntöttek minket, megkaptuk a kis névtábláink, majd kivezettek a teraszra, ahol egy díszkút partján találtuk magunkat. Elénk tárult Budapest látképe, a város pedig fényárban úszott.

18 országhoz végtelen energia

Épp csak felmértük a terepet, mikor két szmokingos fiatalember lépett elénk. Finom mosollyal, angolul köszöntöttek minket. Ők voltak Gregor Kossmann és Ian Hayes, a The Harvard Krokodiloes tagjai, akikkel néhány mondatot beszélgettünk.

Voltatok már korábban Budapesten?

Ian: Még nem jártam Magyarországon, de a csapat már többször is volt itt, ha jól emlékszem legutoljára 2017-ben.

Mi a véleményetek a városról?

Gregor: Az építészet és a hangulat is lenyűgöző, azonnal magával ragadt. Nagyon szeretek itt lenni.

Rengeteg helyen jártatok már a világban. Melyik volt számotokra a legemlékezetesebb?

Ian: Nagyon nehéz kedvencet választani. Ez a tizennyolcadik ország, ahol járunk. Személy szerint nekem Németország volt a favorit. Van ott egy kapcsolattartónk, akivel a kórus 34 éve dolgozik együtt. Az ő családjával töltöttünk némi időt, mialatt több különleges fellépésünk is volt.

Két nap alatt nyolc tervezett fellépésetek van Budapesten, de az eső többször közbeszólt. Hogy értékelitek az eddigi koncerteket?

Ian: Volt tegnap egy fellépésünk a Zene Házában, remekül ment. 100-150 ember jelent meg, mind nagyon élvezték. Ma csináltunk egy rövid előadást a parlamentnél, az is fantasztikus volt. Számomra pozitívak az eddigiek.

Gregor: Az időjárási körülmények sokat nehezítettek, de ennek ellenére a hétvége jól alakult, sikeresnek mondhatjuk.

Kik inspirálnak titeket leginkább zeneileg?

Gregor: Ahogy utazunk a világban rengeteg különféle iskolát látogatunk meg, ahol fiatal előadókkal találkozhatunk. Fantasztikus, ahogy a zene iránti szeretetet megoszthatjuk velük, főleg, mikor ők is előadnak egy-egy dalt és látjuk, hogy hiába nem profi zenészek, egyszerűen jól szól, amit csinálnak. Ez kimondottan inspiráló.

Ian: Az egyik legnagyobb zenei inspirációm John Legend. Amikor először hallottam, arra gondoltam, hogy úgy akarok énekelni, mint ő. Nagyon szeretem az R&B-t, bár a csapat nem nagyon szokott ilyet énekelni. Rengeteg fantasztikus dalt játszunk, és igazán érdekes, hogy ideáig nem hallgattam ilyen zenét, most pedig érezhetően sokat bővült általa a zeneiségem és a vokális képességem egyaránt.

Tegyük fel, hogy van egy zenei dzsinnem, aki teljesíti három kívánságotokat. Mit kértek tőle?

Ian: Hogy a legfelső fejhangregisztert elérjem, finomabban tudjak futamokat és skálákat énekelni, meg talán a képességet, hogy bármilyen zenei kottát könnyedén tudjak értelmezni.

Gregor: Én hozzátenném ehhez a végtelen energiát, hisz amikor turnézol szükség van arra, hogy egy pillanat alatt a topon legyél.

Borbély kvartettől Herkulesig

A srácoktól gyorsan búcsút vettünk, hogy előkészülhessenek a fellépéshez, majd Jádi Németh Andreával, a Harvard Club of Hungary elnök asszonyával váltottunk pár szót. Elmesélte, hogy bár a csapat által képviselt színvonal nagyon magas, javarészt nem profi zenészek. Különböző tanszakokról érkeztek, az egyetem után pedig hátra hagyják a krokodilokat, és folytatják azt a pályát, amit eddig tanultak. Ez számukra csupán egy hobbi, egy hobbi, amit profi szinten űznek.

Nem is kellett többet várni, hogy megtapasztalhassuk ezt a profi szintet, hiszen a koncert rögvest kezdetét vette. Hangzásban elsőre a régi borbély kvartettek világát idézték a srácok, de a formával és a látvánnyal folyamatosan variáltak. Akrobata mutatványtól rögtönzött szerenádig minden volt. Rengeteg sokak által ismert jazz standard is megszólalt,

Az előadás alatt néhány csepp eső is hullott, de a fiúk nem zavartatták magukat. Hamar szivárvány formálódott mögöttük, a fényben fürdő várossal együtt pedig erős látványt nyújtott. Kicsit talán giccses volt, de nem egy tervezett hatásvadászat, így inkább csak élveztük a véletlenek sokaságát.

A koncert első felét követően levezényeltek minket az alagsorba, ahol egy díszkivilágításos terem várt. A rövid állófogadást egy vendégelőadó zárta: Alexander Simic a helyhez és a közönséghez mérten egy olyan fergeteges cselló előadást tartott, amit még a szakavatott fülek is kimagaslónak véltek. Intuitív, mégis konzekvens játéka mellőzte a felesleges manírokat, miközben meghagyta az érzelmek mozgásterét.

Az ő etapjának végeztével visszatértek a krokodilok a színre, és folytatták előadásukat. Amikor azt hittük, hogy már mindent láttunk, új színekkel leptek meg minket. Saját koncertjüket egy

mely igazi meglepetés volt az amerikai daloskönyvek nótái és a jazz standerdek után. A visszataps sem maradhatott el, aminek a kórus örömmel tett eleget.

A koncertet, és vele a budapesti koncertkört egy éjszakába nyúló italozás és beszélgetés zárta, mielőtt az a capella csapat tovább indult volna. Az idei turnéból még három megálló várja őket, majd hazatérhetnek a Harvardra, hogy folytassák tanulmányaikat.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)