Ezúttal Kolozsvárra megy a Nemzeti Színház produkciója
A Csíksomlyói passió a Nemzeti Színház egyik meghatározó produkciója, ezért a 2017-es budapesti kőszínházi bemutató után minden évben ezzel az előadással kezdik az évadot. A 2017-es premiert követően az előadás „zarándokútra kelt”, és azóta a magyarság szakrális helyszínein adják elő: 2018-ban a csíksomlyói nyeregben, 2019-ben az esztergomi bazilika előtti téren, 2021-ben a debreceni református nagytemplom előtt.
![Csíksomlyói passió](https://kep.index.hu/1/0/4469/44699/446996/44699638_62c4bf27a9bcf74e77e078f4515141b5_wm.jpg)
Ebbe a sorba illeszkedik az idei augusztus 20-i előadás, amely a magyar államalapítás ünnepén lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
A közönség száma és a visszajelzések évről évre megerősítenek bennünket abban, hogy ez az előadás – nem csak számunkra – több mint egy színházi produkció: a hitélmény megújítását szolgálja
– mondja Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Ezt támasztja alá az a kötet is, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia könyvkiadója jelentetett meg a 2018-as csíksomlyói előadásról. Ebben a közreműködők és a színészek tanúságtételei mellett arról az összefogásról is szó van, amely a hivatásos művészeket, az előadáshoz csatlakozó helyi néptáncosokat és a nézőket egyaránt a kereszt alatt való találkozásra hívja – olvasható a színház közleményében.
A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiója a keresztény hit alapjaira kérdez rá,
az európai kultuszközösség esélyeire hívja fel a figyelmet.
Olyan új színpadi nyelv megteremtését tűzi ki célul, amelyben a bibliai történet 18. századi ferences iskoladrámákból ismert interpretációja, valamint Szőcs Géza Passió című, 1999-ben megjelent kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel és Zsuráfszky Zoltán néptáncalapú koreográfiájával.