Pár hónap, és bezárhat a székesfehérvári Vörösmarty Színház

BJASZ20220406037
2022.09.06. 12:16
A rezsinövekedés kényszeredett megoldásokhoz vezet a kulturális intézményeknél, köztük a székesfehérvári Vörösmarty Színháznál is, derül ki a színház weboldalán közzétett hírből. Jelen állás szerint az épület januárban és februárban zárva tarthat, így próbálják visszafogni a kiadásokat. Az elmaradt előadásokat az évad melegebb hónapjaiban tervezik pótolni.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház új korszakba lép, igazodnak a megváltozott szabályokhoz, előírásokhoz. A megemelkedett rezsiárak kényszerintézkedésekhez vezetnek Székesfehérvár nagy múltú kőszínházánál is. A megyei jogú város polgármestere, Cser-Palkovics András a színház évadnyitó ülésén – a fenntartó önkormányzat nevében – azt mondta, hogy a jelenlegi adatok alapján az áramszolgáltatás pluszdíja 250 millió forinttal fog emelkedni. A polgármester Facebook-posztban is közölte a kulturális és közintézmények eddigi fogyasztási adatokhoz mért kiadásainak emelkedését.

A jövő nem idézi többé a múltat

Cser-Palkovics a társulat évadnyitóján arra kérte a színház igazgatóját, Szikora Jánost, hogy gondolkodjanak el alternatívákban a helyzet megoldására, mely megoldás jelenleg a színház időszakos bezárását takarja.

A cél tehát egy olyan megoldás, amely egy átmeneti felfüggesztése lenne nem az intézmény, hanem az épület működtetésének, és utána kijátszhatóak lesznek a darabok

– mondta a polgármester. Amennyiben erre szükség lesz, akkor a színház januárban és februárban zárva tart, az így kiesett időszakot pedig az évad további részeiben fogják bepótolni, hogy a bérlettel rendelkező nézők felé is teljesítsék vállalásaikat. A polgármester türelmet és bizalmat kért a színház közönségétől.

Akkor gondolkodunk helyesen, ha úgy gondolunk a jövőre, hogy az annyira más lesz, hogy semmilyen tekintetben nem fog hasonlítani ahhoz a múlthoz, amit megszoktunk. Valami új kezdődik, és ebben az újban a gyökér máshol van: nem az energiaárakban, hanem a színházat működtető emberi energiában. Ebben tudok gondolkodni

– fogalmazott Szikora János az évadnyitón.

(Borítókép:  A Vörösmarty Színház épülete 2022. április 6-án.  Fotó:  Jászai Csaba / MTI)