Szellemek jártak Óbudán az őszi éjszakában

Hungarikonok – irodalom, zene.

Ez állt azon a meghívón, amelyet Kárpáti Tamástól, a Hungarikonok gyűjtemény tulajdonosától kaptunk, és amely az Óbudai Társaskörbe invitálta nemcsak a sajtót, hanem legalább száz művészt, hírességet, barátot is. Végtére is az összejövetel mottója egy Máté Péter-örökzöld címe volt:

És a meghívó nem hazudott, mert olyan irodalmi és zenei élményben lehetett részünk a kiállítás megnyitóját gazdagító műsor bő két órája alatt, ami így, ilyen töménységben és minőségben ritkán adódik. Miközben a nagyszerű előadók megidézték a magyar művészet nagyjainak szellemét. 

Kárpáti Tamás műtárgy-, pontosabban tárgygyűjtő. Ezért is mondja magát gyűjtőnek, nem pedig műgyűjtőnek.

Persze a valakik nem akárkik, világhírű írók, tudósok, művészek Benedek Tibortól Papp Lacin és Grosics Gyulán át Bartók Béláig és Neumann Jánosig. Azok a valakik, akik unikális képzőművészeti alkotásokba applikálják ezeket az egykori tulajdonosukra jellemző tárgyakat, ugyancsak jeles művészek.

Festmények és zenei aláfestések

Hát ezek láthatók december közepéig az Óbudai Társaskörben. Fizikai valójukban a falakon, és kivetítve a műsor ideje alatt. Merthogy valamennyi hungarikon megihletett egy előadóművészt…

Vass Lajos igazgató és Feledy Balázs művészeti író bevezetője után in medias res Esterházy Péter Javított kiadásából olvasott fel Hajdu Steve, miközben a falra vetítve láthattuk az író legendás szemüvegét Kemény Zoltán tervezőgrafikus alkotásába ágyazva.

Aztán már peregtek a műsorszámok. Szokolay Ádám zongoraművész Bartók Béla Allegro barbaróját adta elő a Bartók-hungarikon hátterével, Fehér László festőművész – rendhagyó módon – elszavalta Tandori Dezső A Semmi Kéz című versét, és nem véletlen, hogy ő szavalt, mert közben a falon az ő keze munkáját láthattuk, a Tandori piros sapkáját megörökítő alkotást. 

Szóba került a Kárpáti Tamás által huszonkét éve elindított, ma már csak olykor-olykor megjelenő Premier magazin, majd a Karinthy Ferenc és Márton írógépét magába foglaló hungarikont egy dallal Karinthy Vera festette alá a KFT-s Bornai Tibor zongora- és énekkíséretével. 

Lukács Sándor Kertész Imre Kaddisából olvasott fel, színezve az előadását egy kedves történettel, amelynek főszereplője a Vígszínház egykori igazgatója, Eszenyi Enikő volt. A művésznő maga is előadott egy részletet Faludy György klasszikusából, a Pokolbeli víg napjaimból – merthogy Kertész és Faludy egy-egy jellegzetes használati tárgyából is készült hungarikon.

Valamiben hinni kell

Kárpáti Tamás felidézte azt a szívszorító történetet, amikor a Villon-művek zseniális átköltőjének halálos ágyánál volt látogatóban. A gyűjtő Andris fiával és Faludy feleségével, Fannival virrasztott a mester betegágyánál, miközben a haldokló egy történetet suttogott arról, hogy egy ember Libanonban beleugrott a Földközi-tengerbe, és Vietnám partjainál mászott ki a vízből. Kárpáti elnéző mosollyal hallgatta a valószerűtlen sztorit, mire Faludy megkérdezte:

Nem hisztek nekem? Kár. Pedig hinnünk kell egymás hazugságaiban.

Azzal lecsukta a szemét, és többé már nem is nyitotta ki. 

Később még Dés László és Geszti Péter énekelt, Fesztbaum Béla önmagát zongorán kísérve előadta Seress Rezső Szomorú vasárnapját, Molnár Piroska, a nemzet színésze Kányádi Sándortól mondott egy verset. 

Roby Lakatost, a jazzhegedű virtuózát Varga-Amár László festőművész örökítette meg egy kissé pszichedelikus képen. Roby kvartettje – két hegedű, egy bőgő és egy gitár – elementáris koncertet varázsolt az Óbudai Társaskörbe, a publikum még a harmadik újrázás után sem akarta leengedni a magyar Grappellit és bandáját.

Az emlékezetes est fináléját Gerendás Péter szolgáltatta a megnyitó mottója, az Azért vannak a jó barátok című Máté Péter-klasszikus eléneklésével. Mert természetesen Máté Pétert is megörökíti egy hungarikon – Fenekovács László rajza –, nem beszélve arról, hogy a néhai énekes unokája is ott volt az estén.

(Borítókép: Szabó Réka / Index – Kárpáti Tamás néhai jazzdobos édesapját ábrázolja)