Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBásti Juli: Mindig a semmiből kell újból összetákolni magam
További Kultúr cikkek
Mary Page történetével – más szereposztásban – 2020-ban egyszer már elindultak, de nem tudták folytatni, mert jött a Covid-járvány.
Éppen csak odaálltunk a startvonalhoz. Egyetlenegyszer, a premieren játszottuk el, aztán soha többet.
Sokkoló volt lehúzni a rolót?
Amikor ennyi munkával elérsz a döntőig, szeretnéd átszakítani a célszalagot, de lefújták a futamot! Rettenetes volt! Még bementünk a színházba, mindenki maszkban, aztán hazamentünk. Utálatos érzés volt.
Minden nő sorsa
Milyen volt két év után újra „versenyformába” hozni az előadást és Mary Page szerepét?
Nekem könnyebb volt, mert annak idején már hosszan próbáltam a darabot, és a partnereim sem nagyon változtak. Az ember fejében pedig minden ott van a fogantatásától kezdve. Semmi nem tűnik el, csak meg kell találni a megfelelő fiókot. A többiek viszont csak most kezdték próbálni, és rövid volt a próbaidő. Szerencsére remek színésznők a partnereim.
Örülök is, hogy így alakult, mert Tracy Letts eredetileg sok nőre írta a darabot – nemcsak kettőre, ahogy két éve bepróbáltuk –, és így erősebb is az előadás, mert megértjük, hogy nemcsak Mary Page-ről van szó, hanem minden nő sorsáról. A nőkről, mindannyiunkról, akik másodhegedűsök vagyunk a főszereplő férfiak mellett. Mary Page nem angyal, a férfiak sem ördögök, de ki vannak osztva a szerepek.
És miközben egy-egy jelenetben alig van egy-két fotel vagy szék, kibomlik egy egész világ, számos helyszín és történet.
Jót tesznek a darabnak a gyors változások, egyszerű és letisztult a színpadkép, nem veszünk el a részletekben, a történetre fókuszálhatunk.
Az amerikai színdarabok – mint a szerző leghíresebb műve, az Augusztus Oklahomában is – nagyon pontos lélektani drámák, míg nálunk, főleg a rendszerváltás előtt, mindig erősebb volt a kortárs színpadi művekben a társadalmi-politikai háttér. Azokat a lelki mozgatórugókat, amelyekről a Mary Page Marlowe szól, csak most kezdjük kapiskálni.
A színház akkor átpolitizált, akkor „üzen” folyton, amikor fojtogató a légkör. Ez mindenhol így van. Ami az amerikai filmeket illeti, egy viszonylag szabad levegőjű demokráciában az alkotók inkább a magánélet problémáit feszegetik, az emberre kíváncsiak, ritkábban a közállapotokra.
Egy magánszínház pedig nem is tehet mást, mint hogy olyan dolgokról beszél, ami az embereket érdekli. A Centrál kifejezetten keresi az ilyen típusú darabokat, tudatos döntés volt ez az ősbemutató?
Igen. Sok mindenről igyekszünk beszélni – akár a me too mozgalom kapcsán –, amiről eddig nem volt szó. Itt az ideje, hogy változtassunk az életünkön mi, nők, hogy küzdjük a lehetőségeinkért, hogy ne nyomjanak le minket a pasik állandóan. Már eddig is játszottunk ilyen darabokat, mint a Nemek és igenek vagy a kedvenc előadásom, a Jóemberek. Tamás [Puskás Tamás, Básti Juli férje, a színház igazgatója, a darab rendezője – a szerk.] olyan darabokat keres, ami nagyon érdekli az embereket. Ezek remek darabok, fontos problémákkal foglalkoznak, amikre sokan kíváncsiak.
A színház segít a kibeszélésben
Azt mondja, hogy a férfiak lenyomnak minket, de ha végignézzük Mary Page életét a gyerekkorától a haláláig, az anya szerepe nagyon is meghatározó volt.
Igen, de azt is látjuk az egyik első jelenetben, hogy az anyja élete hogyan indult. A frontról hazatérő katona szerelme boldogan lefeküdt ugyan vele, de aztán huszonhárom évesen még nem kér az apaságból, minden őrá marad, miután az apa gyorsan lelép. Ez a jelenet mutatja a kezdeteket, hogy – Szűzanyám! – mindenki hurcol valami batyut. És nehéz kipakolni ebből a batyuból, betenni mindent a polcra és rendet rakni.
Nem véletlen az a kifejezés sem, hogy hetedíziglen. Honnan küzdöttük fel magunkat mi, nők odáig, hogy egyáltalán beülhetünk az iskolapadba, és a mai napig miket kapunk, milyen mondatok hangzanak el? „Hogy a nők csak szüljenek inkább, hogy otthon, a konyhában a helyük...” Sokat kell még dolgozni a szemléleten és a gyakorlaton egyaránt, hogy a nők nálunk is legalább annyi eséllyel induljanak, mint Dániában, Hollandiában, Svédországban...
Ez egy amerikai darab, tehát ott sem minden fenékig tejfel.
Persze hogy nem, de lám, mi is bemutatjuk a darabot! Nem azt mondom, hogy mindenkinek pszichológushoz kell járnia, mert a színház is sokat segíthet. Csak az ne legyen, hogy az embert felemészti a bűntudat. Minden abúzus, baj és sérülés azzal jár, hogy az ember fél másoknak elmondani. A színház segít a kibeszélésben, a megemésztésben.
A darabban nem úgy történik abúzus, amilyen értelemben használni szoktuk...
Akkor azt minek nevezzük, hogy egy tizenkilenc éves lányt az iskola szépfiúja megerőszakolja egy Chevi hátsó ülésén, az első randijukon, majd katolikus erkölcs szerint megkéri a kezét, és neki aztán azzal kell kezdenie az életét, hogy ahelyett, hogy egyetemre költené azt a keveset, amije van, tiltott abortuszért fizet, ami fizikai és lelki fájdalommal is jár, amire az ember azt mondja, hogy megszakad érte a szívem!
Ahogy a csecsemőnek is ugyanolyan gyilkos, ha megrázzák az ágyát, hogy hallgasson már el, ahelyett, hogy fölvennék és megvigasztalnák, vagy a kislánynak, amikor azt mondja a mamája, hogy húzza ki magát, mert úgy legalább jól néz ki, ha már úgysem énekel szépen...
Hát persze. Kegyetlen! Van min elgondolkodni, amikor vége a darabnak, és a jelenetekre visszagondol valaki: a nő folyton porig alázva, mindig a semmiből kell összetákolnia magát.
Mary Page eléri a legtöbbet, amit az ember egy küzdelmes élet végén elérhet, az önazonosságot, a megnyugvást. A darab segíthet abban, hogy tudatosabban ránézzünk a saját életünkre?
Ezt reméljük! És abban is segít, hogy nem szabad feladni, hogy addig kell keresnünk, amíg nem találunk olyan partnert, mint akit Scherer Péter játszik a darabban, hogy létezik ilyen ember. Nem szabad megmaradni senki mellett, aki tönkretesz minket, akár lelkileg, akár fizikailag. Ne nyugodjunk bele! Muszáj küzdeni, nem szabad úgy meghalni, hogy visszanézve az életünkre azt kelljen mondani: mindent elrontottam. Ezt nem szabad!
Kirajzolódik a tökéletes kör
Mary Page a családi tragédiák árnyékában hogyan néz vissza az életére a kórházi ágyán?
Akkor már túl van mindenen, és ezt ki is mondja. Csodálatos a szöveg. Beszél a harmadik férjéről, az egyetlenről, akivel valóban boldogan élt. Mély szeretet kötötte össze őket, a bizalom és egymás segítésének szándéka. Talált egy embert, akivel kiteljesedett az élete, és megtapasztalta, milyen is lehetett volna! Kár, hogy csak ilyen későn jöttek össze, 60 évesen, amikor Mary Page kiszabadul a börtönből.
„Tudom, hogy haldoklom, kimondhatja, készen állok – mondja az ápolónőnek. – Jó életem volt, sok mindent elértem, amit akartam.” Megbékélt magával, de ehhez szükség volt a küzdelmes életére, a börtönre, a bűnhődésre. Képzelem, milyen dolgok történhettek vele ott is, miket tapasztalt, mit látott maga körül. Mert az is nagyon fontos, hogy lássuk mások történeteit, hogy ki miért került abba a helyzetbe, ahol van, mi vezetett odáig. Nem ítélkezni kell, hanem azt nézni, hogy mi történt a másik emberrel.
Azt hiszem, ez a legcsodálatosabb, ahogy a darab irányt mutat: addig menjünk, amíg nem találjuk meg a harmóniát az életünkben. El kell hagyni, ami rossz, ami félelmetes, ami bánt, és el kell indulni a megtisztulás felé.
Talán az sem véletlen, hogy egy tisztítóban játszódik az utolsó jelenet , ahol azt mondja egy foltra, amit nem lehet kiszedni, hogy már nem baj.
Egyébként ez az a blúz, amit a részeg gázolásnál viselt, amiért kilenc évre bebörtönzik – legalábbis én ehhez kötöm.
A végén Mary Page fogja a két batyut, és azt mondja: egyedül is elboldogul.
„Megoldom egyedül” – mondja. Ez a lényeg, ez van! Megküzdötte az életét, megbűnhődött azért, amiért meg kellett bűnhődnie, most már együtt tud élni önmagával. Belenyugodott a sorsába, minden letisztult. Női nézőink pedig reménykedhetnek abban, hogy lassan változik a szereposztás, és még a mi életünkben kirajzolódik a tökéletes kör, a jin és a jang egyensúlyának ősi köre.
(Borítókép: Básti Juli archív)