Andrea Morricone: Szeretném visszakapni az édesapám

Hogyan tud egy fiú saját jogon érvényesülni a zenében egy világhírű apa mellett?

Nem volt egyszerű. Nem volt egyszerű higgadttá és éretté válni, de nemcsak az életben, hanem a zenében sem. Fontos volt számomra, hogy megértsem a csend jelentőségét.

A gyerekkori emlékekre visszatérve: zenei szempontból kiváltságos gyerekkorom volt. Hallgathattam édesapámat, ahogy a zongorán és az orgonán játszott, és ezek remek emlékek.

Van, ami sosem múlik el

Ki tud emelni egy fontos leckét, melyet az apja tanított önnek a zenéről?

Sosem felejtem el. Azt mondta, ahhoz, hogy valaki profi zenésszé váljon, meg kell ismernie a szenvedést. A szenvedés elengedhetetlen része a zeneszerzésnek. Ez nem azt jelenti, hogy nem tapasztalhatjuk meg az örömöt, inkább azt, hogy meg kell értenünk, mi is az, ami örömöt szerez, és miért. Ehhez fontos az önanalízis és a kritikus gondolkodás. Apám ezért sem tolt soha abba az irányba, hogy zenész vagy zeneszerző legyek.

Mégis nagyon boldog volt, amikor a zene mellett döntöttem. Nagyon boldog… Ennek ellenére sok időbe telt, mire úgy tudtam leülni a zongora elé, hogy képes legyek komponálni. Úgy vélem, egy zenésznek alapvető, hogy megértse, miért is fontos adni a közönségnek, hiszen csak akkor kapunk, ha előtte adni is tudtunk valamit.

Mik a személyes elképzelései a koncerttel kapcsolatban? Mi az esemény üzenete azon túl, hogy az édesapja munkássága előtt tiszteleg?

Úgy vélem, ez a koncert valóban egyfajta ünnepség, ahol az édesapám munkásságának emlékét ünnepeljük. A felelősség az enyém, hogy az előadás színvonala megfelelő legyen, a zenészek és a zenekar jól teljesítsen. Szeretném újrateremteni édesapám műveinek esszenciáját, a darabok minőségét és különleges ízvilágát. Szeretném, ha a koncert valóban hatást tudna gyakorolni a közönség érzelmeire.

A turné koncepcióját, amelyen most ön vezényel, még Ennio Morricone készítette el a halála előtt. Dolgoztak együtt is a terveken, vagy egy teljesen kész formát vett át?

A tervet eredetileg édesapám és az ő csapata készítette el, még a halála előtt, de az ötlet, hogy én vezényeljek, szintén édesapám ötlete volt, aki ezalatt más koncertanyagokon tudott volna dolgozni.

A profizmus és az emberség szűk metszete

Nehéz összeegyeztetni édesapja elképzeléseit az ön saját zenei ötleteivel?

Nem annyira bonyolult, mint amilyennek tűnik, mert úgy hiszem, hogy az a karakter, melyet édesapám szeretett volna megjeleníteni zeneszerzőként és karmesterként, mindig hagyott teret számomra, hogy én is érvényesülhessek. Egy szerző akkor képes valóban önmaga lenni, ha át tudja adni a világnak az emberséget, amely benne él.

A koncertprogramból meg tudna nevezni egy darabot, amely kiemelt jelentőséggel bír, amelyet a többinél is nagyobb öröm vagy nagyobb kihívás lesz színpadra vinni?

Nem emelhetek ki egy darabot sem, mely bármilyen tekintetben a többi fölé emelkedne, mert ezen a szinten ezt már nem engedhetjük meg magunknak. Ilyen koncerten egyforma hangsúlyt kell fektetni minden műre, minden megkülönböztetés a minőség rovására mehet. Nem egy-egy darab kivitelezése az igazán nehéz, hanem a darabok közötti átvezetések. Ilyenkor képesnek kell lennünk arra, hogy stabilizáljuk a különféle szerzemények közötti energiakülönbséget. A zenekar játékát is úgy kell koordinálni, hogy egyik darab se sérüljön.

Zenészként mit szeretne adni az embereknek?

Amit elsődlegesen adni szeretnék a közönségnek Andrea Morriconeként, az a zenei minőség. Minőség alatt a zene kivitelezésének minőségét értem. Szeretném átadni a közönségnek a szépség azon elképzelését, amelyet én is tanultam apámtól. Szeretném megmutatni azt az erős koncentráltságot is, amelyet egy kis méretű zenekar képes megteremteni. Egy kisebb zenekar sokkal inkább hivatott arra, hogy elérje a nagyságot. A kisebb alatt arra gondolok, hogy a térben is kisebb helyet foglal el, így az energia, melyet felszabadít, sokkal stabilabb. A gesztusok józanabbak, kontrolláltabbak. Sokat merítettem apám karmesteri stílusából ahhoz, hogy ezt a koncertet levezényeljem, de

Tegyük fel, hogy van egy zenei dzsinnem, aki teljesíti három kívánságát. Mit kérne tőle?

Először azt kérném, hogy a zene, főként apám zenéje, képes legyen békét adni az embereknek. A második, hogy szeretném visszakapni az édesapám. A harmadik kívánságom, hogy a fiatal művészek tanuljanak, találjanak maguknak erős példaképeket, és legyenek képesek fantasztikus zenéket adni a világnak. Ha kérhetnék még valamit, az a mosoly lenne. A mosoly elengedhetetlen, és nem is az a mosoly, amelyet a világ kedvéért erőltetünk magunkra, hanem az, amelyet az igazán mély érzelmeink idéznek elő. Mert mindenekfelett azért csinálunk zenét, hogy megtaláljuk benne az örömöt, a boldogságot, a lelkesedést és a nyugalmat.

(Borítókép: Andrea Morricone 2022. június 1-jén. Fotó: Johannes Neudecker / picture alliance / Getty Images)