Kürtőskalács és halfagyi a spanyol tengerparton

Az, hogy hova megy az ember nyaralni – vagy épp telelni –, kedv, ízlés és pénztárca függvénye. Régen kiváltság volt repülőre ülni és utazni egy kicsit a világban, de ilyen benzinárak mellett napjainkban olcsóbb felpattanni egy fapados repülőre és elmenni a spanyol tengerpartra, mint autóba ülni és 5-6 órát vezetve eljutni a horvát strandokra. A legtöbb nagyobb helyre akad is közvetlen járat, így nem kell sokat aggódnia az embernek, elég csak kiszemelni egy olyan célpontot, ami a saját preferenciánkra épít. Mi a Wizz Airrel utaztunk.

Spanyolország nevében lapul valami kellemes romantika. Finom flamencozenét, asztalon heverő ízes sajtokat, friss kenyér illatát idézi fel, és az egészet elkíséri egy testes vörösbor. Nappal patinás építészeti remekek között sétálhatunk, éjszaka pedig az igazi, érzelmes spanyol mulatságok forgatagában lazítjuk le az idegeink összes görcsét. Ezek a közhelyek sem alaptalanok, de Hispánia többet is tartogat az embernek, mint néhány elvétve felbukkanó bikaviadal.

Első landolás a hősök és kalózok földjén

Építészetében, ételkultúrájában, éghajlatában és életvitelében erős különbség van Spanyolország nagy régiói között, de végtére ott is keleten kel a nap. Ha csak azt fogjuk meg, amit látunk, és elengedünk minden túlmisztifikált gondolatot, a keleti régió, a történelmi Valencia, a hősök és kalózok földje rendelkezik valamivel, amivel a többi terület nem.

De odáig el is kell juttni valahogy. Hajnalok hajnalán értünk ki a Liszt Ferenc reptér zajos kapuihoz. Hazudnék, ha azt mondanám, nem kínzott a gyomorgörcs. Nem az úti cél feszélyezett, inkább a helyszín és a következő három óra bekúszó gondolata. Aki még soha sem ült repülőn, annak ez egy éles választóvonal.

Nekem sem sikerült könnyedén belekényelmesedni a helyzetbe. Bár az utaskísérők mind kedvesek voltak, és próbálták kiütni belőlem az ideget, ez nem szűnik egy légbajosnál, míg a gép le nem száll a célállomáson, az ember pedig végre szilárd talajon tudhatja a talpait.

Castellón reptere aprócska föld, fejlődések sorára vár, melyért naponta dolgozik maroknyi koordinátora. Svédasztalos, kései reggelivel vártak minket az előtérben. Ritkán tesznek az ember elé reggelire borospalackokat, de sonkával-sajttal azért valahogy ezzel is kihúztuk ebédig. Vidáman.  

Minden ugyanaz, csak máshogy

Spanyolhonban asztalhoz ülve nem kerülhető el a paella, de nem is érdemes nagyon elkerülni. Ez az étel a terület kulturális örökségét is szimbolizálja, hisz részben római, részben pedig arab gyökerekkel rendelkezik, ahogy a vidék is egyszerre muszlimok és keresztények otthona volt a középkorban. Ezt a speciálisan elkészített rizses húst minden régió sajátjának vallja,  mindenhol máshogy készítik, mégis eredendően Valenciából származik. A parton, ahol a tengeri ételek dominálnak, főként rákkal, kagylóval és tintahallal kínálják, de ezt a fogást eredetileg nyúl- vagy csirkehússal fogyasztják.

Az emberek közti kommunikációban nem a hangos, olaszos virtus a jellemző, viszont érzelmekből itt sincs hiány. Az egymással való érdekes közvetlenség, amiből a jövevények is kapnak egy falatot, nem jár együtt azzal, hogy folyton az ember arcában van a másik. Tiszteletben tartják a személyes teret. 

Évente több tízmillió nyaralni vágyó fordul meg az országban, így tudják az emberek, hogy mennyire fontos a pozitív benyomás a vendégben. Nem titulálnak senkit sem kevésbé fontosnak attól függően, hogy törzsvásárló vagy egyszeri vendég, persze más a felhang.

Fura, hogy az utószezonban sem kihaltak a partok, de tomboló hőség helyett kellemes meleg telíti a levegőt. Ilyenkor a vendégek java szépkorú. Elsőre nem is értettem, majd felhomályosítottak, hogy a spanyol kormány anyagilag támogatja a nyugdíjasok nyaraltatását az off-szezonban, hogy egy ledolgozott élet után legyen alkalmuk a parton kinyújtóztatni a végtagjaikat.

Az éjjeli mulatozás arrafelé félúton van egy utcabál és egy tipikus pesti szombat este között. A spanyol emberek imádják a fesztiválokat. Még a főszezonon kívül is könnyedén bele lehet botlani egy-egy hatalmas buliba, ahogy ez velünk is megesett. Tonnányi étel- és italkülönlegesség, változatos zenék forgataga.

Gandiában épp egy utcabálba sikerült csöppennünk, amit talán úgy lehet a legjobban leírni, ahogy az ember elképzel egy vidéki falunapot vagy szüreti bált: utcai bódék, árusok, vurstli, körhinta, koncertek, felvonulás, csak épp tucatszor akkora. Ezeknek a rendezvényeknek sokszor van történelmi felhangja is korabeli ruhákkal, zenével és dalokkal, mert a spanyol nép büszkeséggel idézi föl eleinek emlékét. A fesztivál mégsem csak a spanyol történelemről szól, hisz láttunk rockzenekart, amely a Never Ending Storyt tolta, de találtunk bódét is, ahol magyar kürtőskalácsot árultak. Másutt kóstolhattunk halízű fagylaltot, de speciális fűszerezésű húsokból sem volt hiány.

Kalózok és templomos lovagok

Spanyolországban akkor is történelemben gázol az ember, ha nem akar. Minden településre jut egy templom, kápolna, erőd vagy valami legenda, ami se nem mondvacsinált, se nem eltúlzott, egyszerűen csak rengeteg minden történt a vidéken, különböző kultúrák meséi szövődnek össze.

Benicassimba érkezve láttunk egy egyszerű sziklabástyát. Nem volt sem különleges, sem látványos, a története tette érdekessé. A partvonalat végig szegélyezik az efféle tornyok, messzi látótávból őrködve egymás fölött. Olyanok ezek, mint Minas Tirith jelzőtüzei, melyek a távolból figyelmeztették az embereket, hogy ellenség közeleg, és elkélne a segítség. Abban a korban, mikor épültek, kalózok szelték a Földközi-tenger vizeit, kifosztva minden part menti települést, mely képtelen volt megvédeni magát. Itt portyázott a történelem egyik leghírhedtebb kalóza,

Hajreddin két testvérével közösen űzte a kalózhivatást, első körben bátyja, Arudzs vezetésével támadták meg a spanyol partokat. Eredetileg az idősebb testvért nevezték Barbarossának, aki egy félrefordításból kapta a jelzőt. A spanyol király által elűzött muszlimokat ő szállította Afrikába, ekkor kapta a Baba Arudzs (Arudzs atya) nevet, melyet a keresztények jóval szabadosabban értelmeztek. Bátyja halálát követően Hajreddin vette át a vörös szakáll nevet, hogy továbbvigye testvére hagyatékát.

Peniscolában szintén különleges a múlt jelenléte. A vízparti város éke egy hatalmas erőd, mely egy vékony földnyelven hatol a tengerbe. Ha az ember felmegy a vár ormára, királyi kilátás tárul elé: a Földközi-tenger végtelennek ható kék vize, amerre csak a szem ellát. Egy pillanatra olyan, mintha magába húzná a tanulatlan tengerészt a csábító, határtalan, kék mező. A várat magát még a középkor híres templomos lovagjai építtették, rövid ideig pedig egy trónbitorló ellenpápának, XIII. Benedeknek adott otthont – ki nem összetévesztendő a 18. században azonos néven uralkodó pápával. Itt húzta meg magát az egyházfő, védve a templomosok pajzsai által római riválisaitól egészen haláláig.

Bárhová mentünk, régi történetek finomra szőtt fonalai lengtek körbe minket, éppúgy Cullera fenséges kastélyában, mint Altea ágas-bogas, meghitt kis utcáiban. Nincs két egyforma város, nincs két egyforma élmény.

Minden a talapzatban

A terület épületei különleges kompozíciók. Mint színes és hófehér lépcsők a domboldalban vagy épp boltíves dómok és csapott tetejű házak, melyeket macskaköves utcák kötnek össze. Kapualjaikban zenészek hada szórakoztatja az arra tévedőket, udvaraikban boltok serénykednek. Peniscolától egészen Alicantéig tartó utunk során egy feltűnően sokszínű látképet kaptunk.

Ahogy muszlimok és keresztények, éppúgy viaskodtak érte barbárok és kalózok. Rengeteg különféle kultúra és vallás otthona volt az évszázadok során Valencia és környéke, így az arab építészeti emlékektől a keresztény katedrálisokig minden fellelhető, mégis, mindnek helye van. Közel ezer év távlatából aktuális a hős El Cid emléke, ki Valencia uraként próbált békét teremteni a vallások és kultúrák között.

Akadnak persze mulatságra kitalált helyek is, melyek nem a múlt visszaidézéséről szólnak, így Calpe Port, Alcossebre és Benidorm vízparti területei épp erre szolgálnak, ha az ember szórakozni szeretne, és magába olvasztana egy kis Miamit idéző hangulatot az Atlanti-óceánon innen.

A régió közepén pedig ott fekszik maga Valencia, a tudományok és művészetek városa. Neve még a római korból maradt meg, és az erőre és bátorságra utalt. Később, mikor az arabok meghódították, az öröm városának, más fordításban pedig a homok városának nevezték az elhelyezkedésére utalva, de mára kutatóközpontok és múzeumok sokasága ad hitelt új titulusának.

(Borítókép: Peniscola. Fotó: Cristina Arias / Cover / Getty Images)