Kovács Kati elmondta a véleményét a mai tehetségkutatókról

DMOHA20111125014
2022.10.25. 06:19
Kovács Kati családja Egerben élt, de a második világháború forgataga miatt menekülni kényszerült, ezért született az énekesnő Verpeléten, 1944. október 25-én. Örök érvényű dalai, a számaiból sugárzó erő és energikus előadásmódja több nemzedék közös élménye. Születésnapi kvízünkben tesztelheti tudását a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművészről.

„Láttam őt énekelni, és nagyon érdekesnek találtam a jelenséget. A többiek szépen éneklő szép nők voltak, Kati viszont kemény, felháborító, jópofa, magának való. Találkoztam vele, és mondtam neki, hogy örülnék, ha játszana a filmemben. Kicsit habozott, de elvállalta, és ragyogóan játszott” – nyilatkozta róla Mészáros Márta.

A Táncdalfesztivál-győzelmét követő években Kovács Katit rajta kívül olyan neves rendezők kérték fel, mint Jancsó Miklós vagy Bacsó Péter. Első filmszerepét Kardos Ferenc Ünnepnapok című mozijában alakította. Néhány év leforgása alatt több mint tíz filmben játszott, a legtöbbjükben főszereplőként. Bár Mészáros Márta kapacitálta, hogy jelentkezzen a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, maradt az éneklésnél.

A magyar könnyűzene legismertebb zenekaraival, az Illés, a Metro, az Omega, az LGT, a V'Moto-Rock és a Fonográf együttessel is dolgozott. Dalait mások mellett Presser Gábor, Szörényi Levente, Demjén Ferenc, Koncz Tibor, Lerch István, Adamis Anna és Szenes Iván írta.

Kovács Kati olyan sztár, akit a múltjáért és a jelenéért is szeretnek. A mai napig aktív, a Facebook-oldalán lehet követni a fellépéseit. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Nem leszek a játékszered, Most kéne abbahagyni, A régi ház körül, Add már, Uram az esőt!, Szólj rám, ha hangosan énekelek, Nálad lenni újra jó lenne, Találkozás egy régi szerelemmel, Egy hamvas arcú kisgyerek, Ha legközelebb látlak, Indián nyár, Mama Leone, Úgy szeretném meghálálni, Elfutok.

Sírnak, hisztiznek

Az énekesnő 2014-ben a Heti Válasznak adott interjújában kitért a mai tehetségkutató-versenyekre is. Ma is minden szava aktuális. „Akkoriban még a tévézés is újdonságnak számított – de a kezdetektől profin működött. Ami képernyőre került, abban hiba nem volt. Ma olyanok is médiasztárrá válhatnak, akik csekély tudással rendelkeznek.”

A versenyzők mellett a zsűritagokról is szót ejtett:

Az érzelmeinket a nyilvánosság előtt vissza kell fogni. De ez csak az én véleményem, lehet, hogy ez ma már nem helytálló. Manapság sírnak, hisztiznek, kitárulkoznak – minket nem erre tanítottak. Inkább arra, hogy fékezd magad. Ne káromkodj, kislányom, mondta az anyukám. Te mindig Kovács Kati vagy, ha a színpadon énekelsz, akkor is, ha autót vezetsz, akkor is. Otthonról ezt hoztam.

A közönség a mai napig nagyon szereti. „Azt szokták mondani, hogy »akár hiszi, akár nem, a dalaihoz kötődik az egész életünk«. És tényleg: szerelemről, gyerekekről, családról, a régi házról szólnak, és mindez beépült a magyar emberek életébe. Egyébként is sokat koncertezek; nem úgy, hogy egy nagy koncertet adok a sportarénában, távol a közönségtől. Jobban éltet, ha sokszor találkozom az emberekkel. (…) Van, amikor kívánság szerint énekelek. Örömmel megyek magas sarkú cipőben beszorulni a deszkák közé.”

Édesanyám mélyen vallásos volt, ő tanítgatott minden szépre és jóra. Ő mondta, hogy legyél kedves az emberekkel, szeresd őket. A mai napig, ha látok egy tétova embert az út szélén, aki nem mer átmenni a zebrán, félreállok, átvezetem, s aztán visszaülök a kocsiba. Akkor is, ha nagyon sietek. Nem tudnék jól aludni.

Születésnapi köszöntőnkben most tesztelheti tudását, mennyire ismeri Kovács Katit!

A játék lezárult.

(Borítókép: Kovács Kati 2011-ben. Fotó: Mohai Balázs/MTI)