Betörték a humorista arcát fellépés előtt

GettyImages-1240693063
2022.10.28. 13:08
A Saturday Night Live korábbi stábtagját, Chris Reddet 2022. október 27-én megtámadta az utcán egy ismeretlen elkövető. A tettes egy New York-i fellépés előtt támadt rá a humoristára, akit ezután kórházba kellett szállítani.

Chris Redd, a Saturday Night Live korábbi stábtagja kórházba került, miután egy New Yorkban tervezett előadását megelőzően egy ismeretlen elkövető ököllel támadt rá a fellépés helyszínének bejárata előtt. A biztonsági őri ruhába öltözött elkövetőt még nem sikerült megtalálnia a hatóságoknak, az indíték egyelőre ismeretlen.

Redd súlyos arcsérülést szenvedett, mely után kórházba kellett szállítani, de állapota stabil. Az NYPD Rolling Stone-nak küldött nyilatkozatában azt írta:

A rendőrségnek tett bejelentés szerint a 37 éves férfi áldozatot, miután elhagyta járművét, megközelítette egy azonosítatlan férfi a helyszín előtt. A férfi arcon ütötte az áldozatot, amitől vérezni kezdett annak orra, majd elmenekült a helyszínről. Az áldozatot elszállították a Bellevue Kórházba, állapota stabil. Még nem történt letartóztatás, a nyomozás folyamatban van.

Öt év után vonult vissza

Redd eredetileg három megjelenést tervezett október 27-re a Comedy Cellarban, de az esti előadást lemondták az incidens miatt, melyet a hely a weboldalán is közölt. Redd következő fellépését október 30-ra tervezi a New York’s City Winerybe.

Chris Redd még szeptemberben jelentette be, hogy öt év után elhagyja a Saturday Night Live műsorát. „Az SNL csapatának részese lenni egy életre szóló élmény” – mondta Redd bejelentésében.

Barátokkal, akik mára családtagokká váltak számomra, valamint feledhetetlen emlékekkel gazdagodva nagyon hálás vagyok Lorne Michaelsnek és az egész SNL szervezetnek. A szívem legmélyéből sem tudom eléggé megköszönni mindezt.

(Borítókép: Chris Redd 2022. május 14-én. Fotó: Kyle Dubiel/NBC/NBCU Photo Bank via Getty Images)